A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

Levelezési cím: 1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu
Kérjük, hogy éves adójuk 1%-át ajánlják fel A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítványnak-oldalunkért
1%"/
Kedvezményezett alapítvány neve: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány

adószáma: 18670275–1–13




1%"/

Megjelent munkatársunk, Kovács Attila harmadik kötete: Az idők szava.
Glosszák, jegyzetek, publicisztikák, elemzések. Rendelés és információ: azidokszava@gmail.com





Genderedik

Vegye át a hatalmat a strasbourgi és brüsszeli üvegpalotákban a józan paraszti ész

Szilveszter előtt ért el a hír, hogy az Európai Parlament genderszótárt adott ki fordítóinak, hogy megszabadítsa őket a hímsovén – pl. chairman – kifejezések tolmácsolása okozta gondoktól.
 
Elképzelem, micsoda megerőltető munka lehetett gendersemleges szavakat fabrikálni az eleve három nemet megkülönböztető nyelveken, s eszembe jut a mi „foltos nyakorjánunk” (zsiráf), mert hát nyelvújítás mifelénk is volt. Csak éppen nálunk nem parlament döntött.
 


Akadémiai talajon, nyelvtudósok hatáskörébe tartozik a nyelvhasználat minden kérdése, hogy a nyelvújítás szerves legyen, a „nyelvi jogállamiságnak” megfelelő, hogy az europarlamenti képviselők is értsék. Mert tetszik, nem tetszik, minden nyelvnek megvannak a maga törvényszerűségei, amelyeket megerőszakolni akkor sem kifizetődő, ha az ilyen cselekmény ellen nem indul világraszóló #MeToo mozgalom.
 
Mert ugye a józan paraszti ész nem médiaesemény. Gondolom, jól megfizették a szótárírókat, s az OLAF soha nem fogja vizsgálni, felülbírálni, jogszerűen, a szabályok betartásával és értelmesen költötték-e közös adógarasainkat a közkasszából a projekt kitalálói. Hogy kócos szőke, nemüket utáló asszonyságok vagy furcsán fésülködő, harsogó hangerővel dübörgő, nemüket megunt uracsok voltak-e kútfői az ötletnek, szinte mindegy.
 
Mi már csak tudjuk. Duplán is, mert Felvidéken, Szlovákiában számbeli kisebbségben vagyunk más nyelvű emberek, mint az államnyelvűek, hátunk mögött a kommunista pártállam tapasztalataival, amikor szintén vadul dúlt a „nyelvújítás”, a szavak értelmének kificamítása. S amikor (párt)központok beszéltek bele még a nyelvészeti/nyelvhasználati kérdésekbe is. Az országban, ahol élek, olyannyira, hogy az én szép, gendersemleges anyanyelvemet, a magyart is megerőszakolták, s meghonosították benne – a nyelvi különfejlődés elindításával – az igazgatónő, kalauznő, eladónő, -nőnőnő kifejezéseket.

Merthogy a szláv indoeurópai nyelv és flektáló, s még a leánygyermekek és nőnemű lények vezeték- vagy családnevéhez is kötelezően, törvényből eredően szlovák nyelvszabály szerint biggyesztették hozzá az -ovát, hogy legyen miközöttünk sok Vargából lett Varg( ová) vagy Szabóból lett Szab, Kónyából lett Kóny.
 
S nem olyan régen még dörgedelmes szózatokat eresztettek meg a szlovák nemzeti parlamentben heveskedő politikusok és politikusnők – meg bősz matyicások és publicisták –, hogy ha a magyar nőknek nem lesz kötelező nevükben -ovát viselniük, ők vajon honnan fogják tudni, hogy ki a nő?
 
Mi jöhet még? Vélem, egy újabb projekt az EP-ben, de az már a kötelező jogszabályok szintjén, amely eltörli névhasználatunkból a férfi-és női neveket, talán a nemeket is.
 
Ehhez – anélkül, hogy tisztázná, „újbeszélül” számára mi mit is jelent – a jogállamiság és az emberi jogok védelme nevében épp most akar 1,8 milliárd eurós forrást összehozni az elszabadult strasbourgi hatalmi gyülekezet úgy, hogy az Unió leszakadt, szegény régióinak felzárkóztatására szolgáló európai támogatásokat megvonná azoktól az országoktól, amelyek szerinte megsértik e két alapelvet – többek közt azzal is, hogy nem kívánják elismerni a világ migránsainak szabad kóborlási jogát.
 
Nem tudom, átveheti-e a hatalmat a strasbourgi és brüsszeli üvegpalotákban – legújabb kori Bábelünk két tornyában – a józan paraszti ész, amely legalább azzal tisztában van, hogy a jogállam – egyelőre még! – a törvények uralmát jelenti, az emberi jogok védelmébe pedig a magzatvédelemtől  a mi jogaink védelme is beletartozik.
 
 
N. Gyurkovits Róza
 
Az írás megjelent a felvidéki Magyar7 hetilap 2019/4. számában