A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

Levelezési cím: 1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu
Kérjük, hogy éves adójuk 1%-át ajánlják fel A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítványnak-oldalunkért
1%"/
Kedvezményezett alapítvány neve: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány

adószáma: 18670275–1–13




1%"/

Megjelent munkatársunk, Kovács Attila harmadik kötete: Az idők szava.
Glosszák, jegyzetek, publicisztikák, elemzések. Rendelés és információ: azidokszava@gmail.com





Szenvedélyemmé vált az alkotás

Az absztrakt nem tükrözi lényemet


Mi vitte arra az útra, hogy mostanában mitológiai alakokat és gyönyörű női testeket formáz?
 
Eskulits Tamás szobrászművész: A szépség és a mitológia szeretete. A Daphne című szobrom a műhelyemben látható. Daphne egy fiatal erdei nimfa a görög mitológiában, Peneusz, a folyóisten leánya. Apollón üldözte, mert Erósz egy nyilának hatására belebolondult. Daphne imádkozott az apjához, hogy segítsen neki, így amikor Apollón megérintette, Daphne babérfává változott, és így becsületén nem esett csorba. Esetünkben nem csupán a mitológiai téma felelevenítéséről van szó, hiszen Kate Moss angol modellt ábrázoltam Daphnéként úgy, hogy belehelyeztem egy XVII. századi Bernini-kompozícióba. Az eredeti alkotás kétfigurás, de én lehagytam a férfialakot. Maga a szobor négydimenziósnak nevezhető, hiszen az idő is szerepet játszik az egészben, mert visszavetítem a mai alakot a mitológiai időkbe. A másik mitológiai témájú alkotásom a Léda hattyúval, amihez egy magyar modell lány jelentkezett nálam. Ennek a lánynak az volt a vágya, hogy szobrot készítsenek róla. Így született meg az a szobor, amiben a hattyú Hugh Hefnert, a nyuszis magazin „atyját” ábrázolta. A történet ismert: Zeusz szeme a halandók közül megakadt Léda szépségén, és egy nap hattyú alakjában elcsábította a királynét.
 
A Dahpne -szobor rendelésre készült?
 
–Nem, hanem adoptáltam a témát.
 
Amikor egy mű nem rendelésre készül, akkor spórol az anyaggal?
 
–Szó sincs róla. Egy életnagyságú bronzszoborról van szó. Ha nincs munkám, ha nem kapok megrendeléseket, valamit csak kell csinálnom. Arra gondoltam, hogy mivel egy olyan híres modellről van szó, akit külföldi művészek foglalkozattak, akkor talán az én szobrom is jó pénzért elkelhet, ha meg látják az újságokban, vagy a honlapomon. Előre dolgozok, arra gondolva, hogy tán eljön az idő, mikor megveszik a szobromat. A művészet szerves része az életemnek és erőt ad a mindennapokban. Nagyon örülök, hogy azt csinálhatom, amit szeretek, és alkotás nélkül nem is tudnék létezni. Az évek során szenvedélyemmé vált az alkotás.
 
Minden emberben munkál a „teremtés utáni vágy”, csak éppen van, aki nem vesz róla tudomást?
 
–Más nevében nem tudok nyilatkozni. Szerintem a kreatív emberekre jellemző, hogy nem állnak le, nem tartanak szünetet, hanem ún. lelki szükséglet kielégítése miatt folyamatosan alkotnak. Természetesen kell egy kis pihenő idő, amíg a művész „elszakad” az előző témától és egy másikkal kezd el foglalkozni, de a folyamat nem áll meg.
 
Ha már a görög mondáknál tartunk: Pygmalionról írják, hogy beleszeretett az alkotásába. Sosem érzett így? Tehát könnyen meg tudna válni a Daphnétól?
 
–Ilyen érzés nálam sosem lépett föl, hiszen az a feladatom, hogy mások számára készítsek szobrokat. Egyébként pedig az a téma izgat, amit éppen csinálok.
 
Miként ébred fel önnél az isteni szikra? Hogyan születnek a témák?
 
–Nem tudok ebben általánosítani. A Daphne úgy jött létre, hogy mindig is tetszett Bernininek ez a szobra, ráadásul metamorfózisról is beszélhetünk. Érdekesnek találtam, a szobor adoptálását. S az hosszú időn keresztül foglalkoztatott, miként lehet egy embert teljesen, vagy részben átváltoztatni. Szeretem a növényeket, a természetet, Daphne pedig fává változik, és ez formailag is izgalmas feladat.
 
A görögök óta a szobrászat csak ismétli önmagát 

Mit gondol, mi annak a titka, hogy szinte minden évszázadban előtérbe kerül a mitológia, hiába jönnek közben újító izmusok?
 
–Rám nem is a mitológia, hanem a görög szobrászat volt nagy hatással. A görögök szinte mindent kitaláltak a képzőművészetben. Azóta a szobrászat csak ismétli önmagát. Ők a nonfiguratívtól eljutottak egészen a barokkos figuratívhoz, ami technikailag a szobrászat csúcsa, mert képtelenség annál bonyolultabban szerkeszteni és formálni.
 
A görögöknél is volt nonfiguratív szobrászat?
 
–Igen, még a művészetük legelején. Amikor a görög szigeteken elkezdték a szobrászatot művelni, az nem az egyiptomi továbbfejlesztése volt, hanem egyszerű, zárt formákba rendezték az emberi alakot és ez fejlődött odáig, hogy szinte a barokkos formát is kitalálták.
 
Aztán a figurálistól haladtunk a nonfiguratív felé.
 
–Igen, a folyamat valóban megfordult. Ennek az egyik oka az lehet, hogy sokan megundorodtak a realizmustól és az akadémizmustól. A főiskolai akadémista szellem még a mi időkben is túlságosan zárt volt. Így unalmassá és kiürültté vált a szobrászat.
 
A nonfiguratívra pedig azt mondják, sok a szélhámos, és a műveket bárki meg tudná csinálni.
 
–Az kétségtelen, hogy sok a szélhámos, de a figurális oldalon is. Azt viszont nem szeretem, mikor a hozzá nem értők felvetik, mi is a művészet egy modern szobor esetében.
 
Szokták mondani, hogy a művészeti alkotás nem akkor kezdődik, hogy a mester odaáll a vászon elé, vagy elkezdi az agyagot megmunkálni, hanem ott, mikor a gondolat megszületik.
 
–Ezzel nem értek egyet. Kétségtelen, hogy a XVIII. századtól a filozófiai iskolák – melyek értéket hoztak létre – nagy hatással voltak a művészetre is. Így aztán pluralizálódott a világképünk, a gondolkodásunk és így a művészet is. Ennek következtében több művészeti, és több tudományos irányzat alakult ki. Semmi bajom az absztrakttal, csak éppen a mai absztrakt folyóformán csak giccs, ami a „túlélés” terméke. Ami valamikor érdekes, izgalmas és újszerű volt, ma már csak utánzat. Amikor elkészül egy mű, majd amikor bemutatásra kerül, nagyon örülök, ha az emberek megértik és elfogadják. Az elmúlt évek, évtizedek során ugyan rendkívül sokféle művészeti stílussal megismerkedtem, de hál’ Istennek egyik sem váltotta ki belőlem azt, hogy teljesen hasonlót próbáljak alkotni. Ehelyett inkább egy sajátos művészetet próbáltam létrehozni. Úgy érzem, hogy ez valamilyen szinten sikerült, és szeretném ezt a továbbiakban így is csinálni.
 
A mai korszakot a filozófusok nagyképűen posztmodernnek nevezik. Vajon ezen a következő korszak nem mosolyog majd? Elképzelhető, hogy jön egy tisztulási folyamat a művészetben?
 
– Kitartanék a pluralizmus meghatározásánál, amit fentebb említettem és ez szerintem a továbbiakban is megmarad.

Az emberek igényétől függetlenül?
 
–Igen, mert sok művészt nem érdekli az, hogy meg tud-e élni a művészetből. Választanak egy jól kereső szakmát, és mellette alkotnak. A mai helyzet is azt mutatja, hogy csak alkotásból megélni nem lehet. Már Van Goghot is az öccse tartotta el. Életében egyetlen egy képet tudott potom áron eladni, és ma már olyan képei kelnek el 2-3 milliárd forintért, melyek nem tartoznak a legjobbak közé. Picasso idejére változott meg a „kép”, akkor kezdték el menedzselni a művészeket. A menedzselésekben viszont sok a manipuláció. Előfordul, hogy bizonyos csoport odaáll egy művész mögé, és annak az első képeit magas áron megvásárolják. Erre azok, akik a művészetben csak befektetést látnak, még magasabb áron vásárolják meg a többi képet. Ez a művészet üzletiesítésének egyik technikája.
 
 Önt még nem akarta egyetlen egy csoport sem futtatni?
 
–Sajnos nem a világ boldogabbik felében élek, így aztán a kérdésre nem a válaszom.
 
Azt látom, hogy szobrai főleg figurálisak.
 
– Így tudom magamat jobban kifejezni. De nem a figuralitáson múlik, hogy valaki befut-e vagy sem. Tudok absztrakt szobrot is alkotni, próbálkoztam is ezzel még a főiskolán, de valahogy nem tükrözi a lényemet. Nagyon korán megtanultam portét mintázni, ami a figuralizmus alapja. A portrékészítés és az aktrajzolás pedig lényeges volt a felvételihez. Mindkettőt hetek alatt megtanultam az esti iskolában. Az egyik fiatalabb tanárom megkérdezte tőlem, szeretnék-e a Képzőművészetire felvételizni. Természetesen, mi másért lennék itt- feleltem. Akkor, felvesszünk, mert a Pátzay tanársegédje vagyok. Ritka, hogy valaki hetek alatt elsajátítja az anyagot, valószínűleg ön őstehetség – hangzott a válasz. Valóban, föl is vettek.
 
Azt szokták mondani, hogy minden képzőművészeti ág alapja a rajz.
 
–Valóban így van, fontos, hogy a szobrász is jól rajzoljon, illetve rendelkezzen egy olyan látásmóddal, ami által már a „fejében” lerajzolja a témát.
 
22 éves korában vették fel a Képzőművészetire. Akkor próbálkozott először a felvételivel?
 
–Először festő szerettem volna lenni, de nem vettek föl, így aztán a kirakatrendező és dekoratőr iskolába mentem. Két évig tartott a képzés, és utána dolgoztunk a szakmában, akkor még mindez művészi szinten volt. Ma már sajnos „csak” pakolnak.
 
1969-ben, amikor felvették még a szocreál időszaka dívott?
 
–Akkor főleg az akadémista stílus volt a meghatározó. A szobrász szakon négy mester tanított, és Pátzay Pál volt a tanszékvezető. Ezen a szakon tanított még Mikus Sándor, Szabó Iván és Somogyi József. Somogyinál egyébként szabadabb szellem uralkodott.
 
Egyesek szerint csak az lehet művész, aki elvégezte a Képzőművészeti Főiskolát.
 
–Szó sincs róla, hiszen nem arról van szó, hogy valakiből művészt képeznek. Olyan ember is lehet művész, akinek nincs diplomája, és diplomások sem biztos, hogy művészek. Amikor elvégeztük a négy évet nem művész, hanem tanári diplomát kaptunk.
 
Tanított is valamikor?
 
–A főiskola elvégzése után egy évig tanítottam a Váci úti általános iskolában. A diplomához kötelező volt órákat adni, de nem volt kötelező állást vállalni. Én azért tettem, mert a diploma utáni első évben nem kaptam megrendeléseket, és így tudtam biztosítani megélhetésemet. A főiskola közben is dolgoztam
 
Mégis milyen többletet adott a főiskola?
 
–Amint említettem Pátzaynál szinte nem is csináltunk mást, mint tanulmányokat mintáztunk. Úgy emlékszem vissza, hogy a főiskolára bekerülni nagyon nehéz volt,de egyébként, művészetileg nem fejlődhettünk különösebben.
 
Családunk is olasz származású, és az escola-szóból eredeztethető a nevünk 

1976-ban fél éves firenzei ösztöndíjat kapott. S abban az esztendőben kiállítása is volt Itáliában. Nehéz volt elnyerni ezt az ösztöndíjat?
 
–Ez nem állami, hanem magánösztöndíj volt. Firenzében működött egy olyan művésztelep, a Villa Romana, ahol az igazgató felesége magyar volt. Az egyik rokonom a borász szakmában dolgozott, és tőle kaptam meg a firenzei művésztelep címét. 1975-ben már kiengedtek Nyugatra, de meg kellett ígérnem a belügyeseknek, hogy nem maradok kint.…Előtte sok éven át nem engedtek ki, mert Jugoszlávia felé disszidálni szerettem volna, de valaki lebuktatott. Firenzében összebarátkoztam az igazgatóékkal, és azt mondták, ha lesz egy üres műtermük, akkor fél évre menjek ki hozzájuk. Nagyon szerettem Firenzét, a mai napig a szívem csücske. A reneszánsz művészetnek az egyik bázisa volt ez a város. Azt mondták nekem, hogy családunk is olasz származású, és az escola-szóból eredeztethető a nevünk. Bizonyára iskolamesterek lehettek a felmenőim. A szláv „its” végződés pedig akkor „ragadhatott” ránk, mikor Dalmácián és a délszláv területeken keresztül vándoroltunk Magyarországra. Érdekes, amikor Olaszországban jártam, nem is éreztem azt, hogy idegenben, külföldön vagyok.
 
Hazatérte után több megrendelést kapott?
 
–Akkor kaptam meg a Derkovits-ösztöndíjat arra az anyagra, amit Firenzében mintáztam. Alkotói válságban voltam akkor, nem akartam mintázni, nem volt az egészhez kedvem sem. Ebből az életérzésből született az Ehnaton Múzeum. Élő személyeket performance –szerűen beállítottam, fehér selyembe burkoltam őket, és bekentem a testüket olajjal. Főleg művészek, művészpalánták álltak be így ebbe az élő művészeti kiállításba. Ez akkoriban nagy port vert fel, pedig engedélyt sem is kértem rá. Egyrészt azért, mert úgysem adták volna meg, másrészt, mert az egész produkció nem volt hosszabb egy órásnál. A kiállítás nagyon szép volt, későbba németek rajongtak érte, felvették videókazettára is, ami akkor újdonságnak számított. Ezt a kiállítást ugyanis kivittem Kölnbe, az Oppenheim Galériába, de ott természetesen a szereplők németek voltak. Én azt kértem, hogy utcai plakátok hirdessék a kiállítást, küldjenek ki meghívókat is, tehát profi legyen a szervezés. Szerettem volna a galériával egy hosszú távra szóló szerződést kötni, de nem jött össze, ezért nem tudtam kint maradni. Ez rosszul esett, mert kint több lehetőségem nyílt volna bekapcsolódni az európai ill. a világ művészeti életébe.
 
Több köztéri szobra áll. Előfordult, hogy más módon mintázott, mint arra felkérték?
 
– A ’80-as évek elején Vikár Béla néprajzgyűjtőről kellett készítenem lektorátusi megbízásra egy oszlopon álló mellszobrot. Erre azt mondtam, ilyenből nagyon sok van, és ez így nem is illik köztérre, hanem belső térre, mint a rómaiaknál. Ekkor készítettem egy ún. épületrészletet: nyitott ablakból kikönyököl Vikár Béla. A zsűri tagjai Melocco Miklós, Kő Pál és Borbás Tibor voltak.
 
Tizenöt éven keresztül a kecskeméti művésztelepen élt. Miért döntött így?

–Azért költöztem le Kecskemétre, mert dolgozni és bizonyítani akartam és több munkalehetőségre számítottam. Világosan látszott, ha beállok a sorba, akkor csak évek múlva kapok nagyobb megbízást. Nem is szerettem kilincselni sem, és akkor úgyis az ún. lektorátusi szobrászok vittek mindent olyan munkát, amit nem Varga Imre kapott meg. Kecskeméten nagyon szerettem dolgozni, megkaptam a város művészeti díját is.
 
2002-ben mintázta meg Hunyadi Mátyás szobrát, ami a XII. kerültben áll. A helyszín mennyire befolyásolja a szobor minéműségét?
 
–Normális körülmények között a műben a tartalom-forma egysége valósul meg. A művészi fejlődésben a tartalom változásait a forma változásai követik. A forma rendszerint alá van rendelve a térben rejlő építészeti erők követelményeinek, ezért nem mindegy, hogy hol milyen mondanivalót igyekeznek szoborba rögzíteni. A forma kiválasztásánál a klasszikus formaalkotás természetessége, mondhatnánk funkcionális jellege, mindig összhangban volt az építészeti stílussal. Rendszerint a rendelkezésre álló pénz és a mondanivaló függvényében határozzák meg a szobor méreteit. Ha a mérték arányaiban nincs összhangban a környezettel, akkor sem a kicsi, sem a nagy nem lesz monumentális és fordítva. A művészet örök témája az ember és a világ sajátos, bensőséges viszonya, az ember és környezetének, végső soron a teljes kozmosznak a kapcsolata. Az elhelyezés kiválasztásánál a szakember mindig meg kell hogy találja a mű és a társuló környezet kompozícionális feszültségi pontjait. Annak függvényében, hogy a szobor hogyan illeszkedik be a környezetbe, különbözhet a látvány.
 
Az sosem zavarta, hogy egy köztéri szobor esetében a járókelők nem igazán tudják ki az alkotó? A festőket már jobban megjegyzik.
 
–Zavart, de megszoktam. Az egész kultúránkban nagyobb szerepet játszanak a képek mint a szobrok, lásd mesekönyv. A miénk nagyon nehéz műfaj. Szerintem a legjobb szobraimat 40 éves korom után készítettem. Szeretnék még köztéri szobrokat készíteni, de sajnos mostanában nem kapok megbízatásokat.

***
 
Eskulits Tamás szobrászművész Sóskúton született 1947-ben. 1969-1974 –től a Magyar Képzőművészeti Főiskola növendéke, mestere: Pátzay Pál. 1976-ban ösztöndíjjal fél évet Firenzében töltött. 1977-1980 között Derkovits-ösztöndíjas. 1983-ban a kecskeméti művésztelepre költözött, ott élt 15 éven keresztül. Elnyerte a város művészeti díját, valamint a kecskeméti téli tárlat díját. A klasszikus hagyományokon nevelkedett szobrász 1978-ban Ehnaton Múzeum című tárlatán konceptuális művészként mutatkozott be. Egyiptomi piramisbelsőt idéző environmentjének (környezetszobrászatának) hatását fotókkal, hangeffektekkel erősítette fel. Munkásságában az antik művészet tisztelete a formai igazodáson kívül abban is megmutatkozik, hogy szívesen dolgoz fel mitológiai jeleneteket.
Fontosabb köztéri művei: Kissrác (bronz egészalakos szobor, 1975, Zánka, Szoborpark), Petőfi Sándor (bronz mellszobor, 1979, Kistelek, Általános Iskola parkja), Vikár Béla (bronz dombormű, 1983-1984, Dunavecse), Vénusz (egészalakos márvány kútszobor, 1986, Győr, Radó-sziget), Liszt Ferenc (egészalakos bronzszobor, 1986, Kalocsa, Érseki palota előtt), Fejes Sándor (portré, 1987, Budapest, Földművelésügyi Minisztérium), Bajcsy-Zsilinszky Endre (egészalakos bronz ülőszobor, 1989, Kiskunfélegyháza, Általános Iskola előtt), Római istenek kútja (kő, bronz szoborcsoport, 1994, Kecel, Fő tér), A magyar szabadságharcok emlékműve (bronzszobor, 1995, Kecel), Hunyadi Mátyás (mészkő, 2002, Budapest XII. kerület).
 
Medveczky Attila