A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

Levelezési cím: 1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu
1%"/

Megjelent munkatársunk, Kovács Attila harmadik kötete: Az idők szava.
Glosszák, jegyzetek, publicisztikák, elemzések. Rendelés és információ: azidokszava@gmail.com





A szerb államfő bocsánatot kért a magyaroktól

Az ellenzéki tüntetésen elhangzott gyűlöletbeszéd miatt

Bocsánatot kért Aleksandar Vucic szerb államfő vasárnap a Szerbiában élő magyaroktól az előző napi ellenzéki tüntetésen elhangzott gyűlöletbeszéd miatt.
„Ami tegnap elhangzott a mi magyar polgárainkról, az nem a többségi Szerbia álláspontja. Bocsánatot kérek ezért tőlük. Ez a felelőtlen és komolytalan emberek álláspontja, senki másé” – mondta Vucic újságíróknak, miután felkereste a belgrádi központi kórházban folyó építkezést. Szavait idézték a szerbiai hírportálok.
Vucic arra reagált, hogy a szombati belgrádi ellenzéki tüntetésen Sergej Trifunovic, a Szabad Polgárok Mozgalma (SZS) nevű párt vezetője sértő kijelentéseket tett többek között a magyarokra is. Arról beszélt, hogy évente 35 ezer fővel csökken Szerbia lakossága, és a szerbiai társadalom a „legöregebb” Európában. „Mert ő (Vucic) elüldözi a fiatalokat, és szíriaiakat és magyarokat hoz be” – hangoztatta Trifunovic.
Aleksandar Vucic erre reagálva azt is mondta, hogy még egyszer bocsánatot kér „minden Szabadkán, Magyarkanizsán, Csókán, Zentán, Moholban, Óbecsén és Temerinben élő embertől”.
„Bocsánatot kérek a kosarai hőstől, Cerna Tibortól és minden, Torontálvásárhelyen és máshol élő embertől és családtagjaiktól, akik életüket áldozták a szerb haza oltárán. De mit tegyünk, egyesek felelőtlenségének nincs határa” – idézte a B92 hírportál Vucicot.
Az RTS szerbiai közszolgálati televízió megszólaltatta vasárnap Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökét. A politikus azt mondta, hogy megdöbbentette Trifunovic kijelentése. Mint mondta: nem tudja, hogy sovinizmus, idegengyűlölet vagy ostobaság áll-e Trufinovic megnyilvánulása mögött, de ezzel megmutatta az igazi arcát. Pásztor úgy fogalmazott, hogy Trifunovic nem tudja megsérteni, megalázni, sem pedig megbélyegezni a vajdasági magyar közösséget, és nála  „izmosabb politikusok is próbálkoztak ezzel az előző korszakban, de nem sikerült, és neki (Trifunovicnak) politikai kiskakasként sem fog sikerülni”.
Azt üzente Trifunovicnak – és azoknak, akik annyira ismerik a történelmet, mint ő -, hogy a magyarok 1100 éve érkeztek a térségbe, és ott maradnak, „hűen a hagyományaikhoz, a szomszédaikhoz, és emberhez méltó jövőt akarnak építeni” .
Más belgrádi politikai vezetők is keményen bírálták Trifunovicot az elhangzottak miatt.

Elhatárolódtak Trifunovic kijelentéseitől

„Fel vagyok háborodva a sértegetések miatt, amelyekkel Trifunovic illette a magyar nemzetiségű állampolgárainkat. Úgy bemutatni az itt született szerbiai állampolgárokat, a magyarokat, mintha idetelepítették volna őket, mintha külföldiek lennének, és veszélyt jelentenének, sértés mindenki számára, aki Szerbiában él, és veszélyes felhívás a nemzetiségek közötti gyűlöletre” – mondta Aleksandar Vulin védelmi miniszter. Hangsúlyozta: tudja azt, hogy senki se gondolkodik Szerbiában úgy, mint Trifunovic.
„Remélem, hogy senki se próbálja majd Trifunovicot Szerbia hangjaként bemutatni, igazolásként a Szerbia és a szerbek elleni támadásra… Drága magyar szomszédaink, még csak ne is gondoljátok azt soha, hogy Trifunovic Szerbia lenne” – fogalmazott a szocialista politikus.
Aleksandar Martinovic, a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS)  frakcióvezetője vasárnapi sajtótájékoztatóján arra szólította fel a polgárokat, hogy vegyenek részt az SNS április 19-i nagygyűlésén, és mutassák meg, hogy Szerbia más, mint amilyennek be akarták mutatni a szombati tüntetések szervezői. Martinovic szerint Trifunovic nyíltan népszerűsíti a fasiszta nézeteket.
„Ez bizonyosan sem Szerbia, sem a szerb nép üzenete, hanem egy zavarodott és elborult elméé. A szerb nép barátian viszonyul a magyarokhoz, és minden más néphez az országunkban” – mondta Martinovic, és azt üzente „a magyar testvéreknek, polgártársaknak, barátoknak és szomszédoknak, hogy Szerbia ugyanannyira az ő országuk, mint a szerbeké”.
Goran Vesic haladó párti politikus úgy fogalmazott: „Színtiszta fasizmus azokat a magyarokat fenyegetni, akikkel a szerbek összhangban élnek, és akiknek anyaországával a legjobb az együttműködésünk”.
Elítélte Trifunovic kijelentését a Koszóvóban elraboltak és meggyilkoltak családtagjait tömörítő szervezet is, hangsúlyozva, hogy a koszovói áldozatok között magyarok is voltak.
Szombaton Belgrád központjában ismét mintegy tízezren tüntettek Aleksandar Vucic elnök politikája ellen, az államfő távozását követelve. Az „Egy az ötmillióból” jelszóval december eleje óta hétről hétre megtartott tiltakozás résztvevői ezúttal jobbára a szabad média és a választások tisztességes feltételeinek megteremtését szorgalmazták.

A fénykép egy korábbi Vucic-Orbán találkozón készült