A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

Levelezési cím: 1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu
1%"/

Megjelent munkatársunk, Kovács Attila harmadik kötete: Az idők szava.
Glosszák, jegyzetek, publicisztikák, elemzések. Rendelés és információ: azidokszava@gmail.com





Felvidéki sikersztori -művészinterjú

Bertók Tibor hegedűművész alig múlt húszéves, de már bejárta Európa szalonjait. Zenész családból származik, már 4 éves kora előtt a 100 Tagú Cigányzenekarral szólózott. Szerény, alázatos, szorgalmas fiatalember, aki büszke származására.
 
Családjában hagyomány a zene. Édesapja, nagyapja révén amióta az eszét tudja, a zene körül forog az élete. Mi az első emléke a hegedűvel?
 
–Így van, az egész család a zenével foglalkozik. Az édesapám, Bertók Tibor cimbalmos. A nagypapám, Kovács József prímás. A keresztapám is hegedült a Rajkó Zenekarban és a 100 Tagú Cigányzenekarban. Az első emlékem 3 és fél – 4 éves koromra vezethető vissza. A nagypapámtól kezdtem el tanulni. Valójában neki és Dobi Gézának, akihez 5 éves koromtól jártam a zeneiskolába, köszönhetek mindent, amit tudok. Ők az abszolút példaképek számomra.
 
Három és fél éves volt, amikor egy rögtönzött félórás „duettet“ adott a 100 Tagú Cigányzenekarral. Hogy jött ez össze és milyen alkalomból?
 
–Pontosítok: a 100 Tagú Cigányzenekar vendégművészeivel 3,5 éves koromban. Egy nagyobb szabású koncert volt Budapesten, így elég hamar megtapasztaltam a nagyközönség varázsát. Mivel keresztapám a 100 Tagúban játszott, ismeretség révén volt erre lehetőségem. Nagyon nagy élmény volt velük játszani. A Bihari emlékesten, 14 éves koromban újra volt módom velük együtt színpadra lépni.
 
Melyikre díjára a legbüszkébb és miért?
 
–Az az igazság, hogy mindegyikre nagyon büszke vagyok, egyet sem tudnék kiemelni. Nagyon örültem ezeknek a megtiszteltetéseknek. Fantasztikus érzés. Azt gondolom viszont, hogy ezeket az elismeréseket nem csak én érdemelném meg. Nagyon erős mezőnyben sikerül ezeket a versenyeket megnyernem. A Presporsky Paganini-t háromszor ítélték már nekem. Minden versenyre abban a szellemben készülök, hogy biztos találkozom nálam sokkal jobb hegedűssel. A megmérettetéseken úgy is érzem, hogy nagyon tehetséges hegedűsök a versenytársaim, ám valahogy mégis sikerül nyernem. Nagyon jó erre visszagondolni.
 
Miben tud többet másoknál?
 
–Egyáltalán nem érzem úgy, hogy többet tudnék. Mindig fejlődni szeretnék. Úgy érzem, a visszahallgatott felvételekből, hogy soha nem sikerül elérnem azt a szintet, amit szeretnék. Nagyon sokat segítenek a találkozások egyes versenyek vagy a díjkiosztók alkalmával a fiatal művészekkel. Ez az, ami inspirál engem. És azt látom, hogy jobbnál jobb művészek vesznek körül. Tőlük is szeretnék egy kicsit tanulni, elsajátítani valamit. Minden jót összeszedni, és ezáltal fejlődni.
 
Ahhoz, hogy egy művész úgy keltse életre a hegedűt, ahogy azt ön teszi az őstehetség önmagában nem elég. Sok gyakorlásra, alázatra és türelemre van szükség. Mennyit gyakorol egy héten és ez miből áll?
 
–Azelőtt Dobi Gézához jártam a zeneiskolába, hetente kétszer-háromszor. Amit ott megtanultam, otthon a nagypapám segített kigyakorolni. Most, hogy már valamennyire felnőttként kezelnek, önálló döntésem, hogy mennyit gyakorolok. Nincs olyan nap, hogy ne venném a kezembe a hegedűt. Nem is tudnám elképzelni. Nem vagyok egy nagy gyakorlós, de mindenképp hiányozna. Vannak kötelező darabok, amiket meg kell tanulni, és vannak, amelyeket meghallgatok és megtetszenek. Például a példaképeimtől. A zenei világirodalom kimeríthetetlen, a zenei színskálája a daraboknak mind hangzásban, mind stílusban, mind nehézségi fokban nagyon színes. Így mindig van, ami megtetszik és inspirál a további gyakorláshoz.
 
Mennyi ideig tart egy darab elsajátítása?
 
–Ez abszolút a darab nehézségi fokátol függ, illetve attól, hogy mennyire tetszik meg nekem az a darab, mennyi időt szánok rá és mennyire köt le. Kiskoromban nagyon szerettem a virtuóz darabokat. Most a filmzenéket és a szép lassú muzsikát szerettem meg. Ha leköt az adott darab, van úgy, hogy két nap alatt sikerül elsajátítanom. A nehezebbeknél előre meghatározom a napi tanulási mennyiséget. Nagyon bonyolult darabok esetében az elsajátítás egy- két hét mindennapos gyakorlással. Ha viszont nagyon megfog a mű, akár négy-öt órát is foglalkozom vele naponta. Akkor viszonylag hamar megtanulom.
 
Fiatalon a nagyvilágban
 
Hol mindenhol lépett már fel a világban?
 
–Elég sok helyen sikerült már megfordulnom. Németországban Heidelbergben és Berlinben, ahol a német kancellár előtt játszottam. Koncerteztem már Rotterdamban, Hágában és Bécsben is. De még csak most kezdődik ez az egész, amit nagyon remélem, hogy karriernek mondhatok.
 
Van olyan, hogy álomszínpad?
 
–Ha már álmodunk, akkor merjünk nagyokat álmodni. Az én álomszínpadom, mint minden művész életében a Carnegie Hall és a Metropolitan. Nagyon remélem, hogy egyszer sikerül. Az élet úgy hozta, hogy a kisebbségi lét mintha szerencsés lenne a hegedűművészek esetében. Itt van Vanessa Mae, aki thai apától és kínai anyától született, majd Angliában élt.
 
A világ legnagyobb művészeinek még nem kellett a szórakoztatáshoz tűzijáték, csillagszóró
 
Felvidéki magyarként érezte valaha, hogy megkülönböztetnek?
 
–Abszolút pozitívumnak fogom fel és érzem is a kisebbségi meghatározást. Vegyük például a hegedű világhírű művelőjét, Itzhak Perlmant, vagy a klasszikus komoly zenét illetően Dalibor Karvayt és Ondrej Jánoskát. Ők mind-mind a kisebbség képviselői. A sikerüket nem is lehet megcáfolni. Felnézek rájuk, ahogy azokra, akik teljesen más, a komoly zenétől eltérő stílusban játszanak. A mai világban a vizualitás nagyon előretört a zenében. Ha belegondolunk, a zenének elsősorban a fülünket, a hallásunkat kellene gyönyörködtetnie. Azt is tetszik persze, ha szép valami és pompa van körülötte. De azt gondolom, a zenének elsősorban a zenéről kellene szólnia. A mai világban sok művész a vizualitásra helyezi a hangsúlyt. A világ legnagyobb művészeinek még nem kellett a szórakoztatáshoz tűzijáték, csillagszóró, nem is lőttek ki senkit koncert közben az űrbe, csupán a zenét tolmácsolták az embereknek. A zeneszerző művét úgy adták át, a saját érzelmeiket is beletéve, hogy az elég volt arra, hogy megérintsék a közönséget. Nem hiába lett a nevük fogalom az egész világon. Nagyon szeretem egyébként a műfajok közti határokat feszegetni. Keverni különböző színekkel a stílusirányzatokat. De megmondom őszintén, hogy nem vagyok biztos benne, hogy Mozart vagy Bach, ha most élne, örülne annak, hogy dobfelszereléssel játsszák darabjaikat. Amúgy tetszetős vizuális szempontból. De valahol meg kellene szabni a komoly, klasszikus, jazz és cigányzene közti határokat.
 
Amikor meghallottam hegedülni, azt gondoltam, hogy ez egy kész művész, aki a hegedű minden fortélyát ismeri. De mégis azt állítja, hogy még mindig rengeteg a tanulnivalója. Mi az erőssége és miben kell még fejlődnie?
 
–Nem csupán rengeteg tanulnivalóm van, valójában még csak most kezdem el a tanulást. Pontosabban az önálló tanulási folyamat még csak most veszi kezdetét, aminek nem látom a végét. A zene minden területén szeretnék fejlődni a magamtól elvárható legmagasabb szinten. Az, hogy mi az erősségem, nehéz kérdés. Kiskoromban nagyon szerettem Paganinit játszani . Az ő darabjait a hegedű irodalom legnehezebb darabjaiként tartják számon. 8-9 éves koromban már hegedűművészek által is játszott repertoárt tudhattam magaménak.
 
A komáromi gimnázium befejeztével a pozsonyi konzervatóriumban folytatta a tanulmányait. Onnan hova tovább?
 
–A konzervatóriumban Gyöpös István tanár úrtól tanultam. Ez egy remek felkészítés volt számomra a Bécsi Zeneakadémiára. Sokat tanultam a tanár úrtól és nagyon felnézek rá. A jövőben is szeretném tartani vele a kapcsolatot. Közös álmunk volt, hogy Boris Kuschnirnál tanulhassak Bécsben, ahová sikeresen felvételt nyertem.
 
Mit kell tudni a hegedűjéről?
 
–Nemrég kaptam egy új hangszert, ami valamivel jobb, mint az előző. Persze ez nem azt jelenti, hogy komoly mesterhangszerről van szó. Hangilag viszont közelebb áll hozzám, több rajta a lehetőség. 14 éves koromtól játszom egészes hegedűn. Gyerekeknek általában nem adnak teljes méretű, egészes hegedűt a kezükbe, mert az túl nagy lenne nekik. Ezért léteznek tizenhatodos, nyolcados, negyedes, feles és háromnegyedes hegedűk. A kisméretű hegedű tulajdonképpen az egészes hegedű arányos kicsinyítése. Természetesen nem várható tőlük az egészes hangszer tónusa. Az első egy viszonylag idősebb, gyári hangszer volt, de mind hangilag, mind értékileg is egyszerű. Nagyon szerettem azt a hangszert, viszont ha nincs olyan szinten, az visszahúzó tud lenni, nem enged kibontakozni, kiteljesedni a zenében. Hiszen a zenész a hangszerén keresztül tolmácsolja a mondanivalóját. Nagy álmom az, hogy egyszer olyan hegedűn játszhassak, és most nem feltétlenül Stradivariról beszélek, ami nem visszahúzza a fejlődésem, hanem segíti.
 
Mitől jó egy hegedű?
 
–A legfontosabb tényező egy hegedűnél a hangja. Vannak, akik értékileg néznek egy hegedűt, de egy zenész általában azt figyeli, hogy hangban milyen lehetőségeket kínál a hangszer. Minden további tényező, a szépség, a kifaragás, a kimunkálás csak azután jön.  Az első abszolút a hang.
 
Nagyon nehéz új dallamvilágot létrehozni, de pont ez benne a kihívás
 
Komponált már?
 
–Zenét egy szerelmemnek írtam még kisgyermek koromban. Nagyon érdekel, és sokat is foglakozom ezzel egyébként otthon a szabadidőmben. Akár improvizációs szinten, azaz nem mindent jegyzek le, amit fejben kigondolok. Az új dallamok mindig is érdekeltek. Vannak, akik azt mondják, hogy már minden dallam meg van írva, és minden hasonlít mindenhez. Éppen ezért nagyon nehéz új dallamvilágot létrehozni, de pont ez benne a kihívás.
 
Mi áll önhöz közelebb, szólistaként zenélni, vagy többedmagaddal, zenekarral fellépni?
 
–Egyértelműen szólistaként. Nem a nagyravágyás miatt, hanem mert soha nem tudtam igazán nagy zenekarban elképzelni magam. A Bécsi Filharmonikusokhoz bekerülni viszont mindig is nagy álmom volt.
 
Klasszikus zenét játszik. El tudja képzelni, hogy kipróbálja magát a modern hegedűművészetben, keverve a klasszikust a modern techno vagy pop stílusjegyeivel?
 
–A klasszikus zene olyan szép, hogy önmagában megállja a helyét a világon bárhol. Bár nagyon szeretem a határokat feszegetni és megérinteni azokat a klasszikus zene, a jazz és a cigányzene ötvözetében. Aki klasszikus zenét játszik, az 99%, hogy fog tudni jazzt is játszani, és az, aki beleszületik egy roma származású családba, valószínűleg cigányzenét is fog tudni játszani. E három zenei stílus ötvözetéből szerintem nagyon jó dolgok tudnak kikerekedni. A legfontosabb, hogy megmaradjon a kitartásom, mert a tehetség anélkül nem sokat ér.
 
Hogy képzeli el magát 10-20 éven belül?
 
–Nagyon szeretek álmodozni. Ha egy nagy színpadon játszom, a közönségtől visszajelzésként ovációt, tapsot kapok, ami sikerélmény is egyben. Most azonban egy fordulat történt. Úgy érzem, hogy felelőséggel tartozom a közönség iránt. Ez a felelősség elég nagy. Ezért is van szükségem rengeteg gyakorlásra, tapasztalatgyűjtésre és arra, hogy mindenkitől a legjobbat megtanuljam. Szoktam álmodozni arról, hogy a Carnegie Hallban játszom. A sikerélmény nagyon fontos mindenki életébe, mert motivál és inspirál. Elsősorban felelősséget érzek az iránt, amit adok a közönségnek, és amiért én cserébe várok valamit.
 
Elképzelhetőnek tartja, hogy a jövőben mással foglalkozik főállásban? Mi az a terület, ami vonzza a zeneművészeten kívül?
 
–Főállásban nem. Viszont a zenén kívül érdekelnek más dolgok is. Úgy a sport, bár ezt nehéz rólam elképzelni, mert nem vagyok olyan alkat. Azon belül is a foci. Szeretem a dekázgatásokat, trükközéseket már kiskoromtól. Mondják, hogy elég ügyes is vagyok benne. Ezek nagyon érdekelnek. Vannak kevésbé megterhelő sportok, például a pingpong, azt is nagyon szeretem.
 
Az érdeklődési köre merőben más, mint a korban önhöz közelállóké. Ez nem jelent gondot?
 
–A zenészvilágon kívül is megtalálom mindenkivel a közös hangot. Nem csak a zenéről lehet velem beszélgetni. Vannak sportoló barátaim is. Egy kajakossal is tudok beszélgetni, mert egyrészt érdekel, amit csinál, másrészt meg felnézek rá az eredményeiért, kitartásáért.
 
A fellépései kapcsán sokat utazik, a taníttatása, a hegedű és a fellépő ruha is pénzbe kerül. A családja támogat, vagy vannak szponzorai is?
 
–Nincsenek szponzoraim. Hála Istennek egészséges családi háttérrel rendelkezem. Egy igazán jó hegedű viszont már drágább és nem megengedhető a számomra.
 
Mi az a legfontosabb dolog, amire a mai világban szükség van?
 
–Az egymás iránt érzett tisztelet, a szeretet, a szerénység. Mindenki, amit a Jóistentől kapott tehetséget, legyen az akár zene, akár az élet akármelyik területe, azt használja ki, és merjen nagyokat álmodni. Ne úgy álljunk hozzá, hogy aki nagyot álmodik, az nagyot eshet. Ez szerintem egy nagyon rossz felfogás. Aki nagyot álmodik, az addig álmodja, amíg nem válik valóra.
 
Mit tanult meg eddig magáról és az életről a fellépései során?
 
–Minden egyes fellépés tanulás. Soha nincs két egyforma. Mint ahogy kétszer egymás után egy darabot sem lehet eljátszani. Nem csak egyik napról a másikra, hanem egyik óráról a másikra sem. Mindig változnak a dolgok, és tudat alatt is tanul az ember, még ha ez nem is mindig fejezhető ki az adott darabban. Ez egy megállíthatatlan folyamat.
 
Büszke vagyok arra, hogy magyar és felvidéki vagyok 

Tudják a fellépésein, versenyeken vagy akár országon belül, hogy magyar, pontosabban felvidéki magyar játékát hallják?
 
–Természetesen tudják. Nem anyanyelvi szinten, de beszélem a szlovákot is. Ha megemlítjük Nyugaton, hogy Szlovákia, akkor azonnal a szlovákra asszociálnak. Ettől független, amikor a nagypapámékkal megyek fellépésre, akik cigányzenét játszanak, akkor nem is kell mondanunk, hogy mi magyarok vagyunk, mert az az egész világon köztudott, hogy csak a magyar cigányok játsszák ezt a muzsikát. Az egész világon senki más, sehol máshol. Tehát a „magyar vagyok névjegyet“ nem is kell feltenni magunkra, mert anélkül is tudják. De erre büszke is vagyok, mind a roma származásomra, mind a magyarságomra.
 
Tapasztalatai alapján ajánlaná ezt a pályát másoknak is?
 
–Nagyon-nagyon sok szépségét látom vagy szeretném látni a zenei karriernek, de látom a rossz oldalát is. Amit egyébként nem biztos, hogy az emberek jóindulata és a segítőkézsége szül, de ezekkel igyekszem nem foglalkozni. Próbálom a zenének csak a szépségét látni Többek között azt, hogy hova lehet eljutni vele, hogyan lehet megérinteni általa a közönséget. A zene számomra lételem, ami nélkül nem tudom elképzelni az életem. Szóval, aki feltétel nélkül szereti a zenét, annak már megérte belevágni, hiszen nem tud nélküle létezni. Ez egy ilyen dolog. A szerelemhez hasonlít egyébként.
 
Mit üzen a tehetséges fiataloknak?
 
–Mindenkinek nagyon sok sikert és szerencsét kívánok az életben. Én magam pedig szeretnék minél több fiatal művésszel koncertezni, megismerkedni minél több zenésszel, akivel inspirálni és motiválni tudjuk egymást kölcsönösen.
 
***
 
Bertók Tibor hegedűművész 1993-ban született. A komáromi Selye János Gimnáziumban érettségizett. Jelenleg Gyöpös István professzor tanítványa a Pozsonyi Zeneakadémián, korábban a Budapesti Zeneakadémián tanult Szenthelyi Miklós Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas hegedűművésztől. 2014-től Boris Kuschnir, világhírű hegedűművész és professzor mellett tanul a Bécsi Zeneakadémián.
Díjak, versenyeredmények:
2001, 2003, 2005 –Kodály Zoltán nemzetközi hegedűverseny, Galánta – 1. hely
2001, 2005 –„Nitrianska Lutna” – 1. hely
2003, 2005 –Schneider-verseny, Nagyszombat – 1. hely, elismerés Vranicky művének legjobb bemutatásért
2006, 2007 ,2008–„Presporsky Paganini” – 1. hely és abszolút győztes
2008 –“Új Európa Tehetség”
2008 –Komárom polgármesterének díja, Pro Urbe díj
2013 –Legjobb fiatal muzsikus díja
 
 
Medveczky Attila