A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

Levelezési cím: 1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu
1%"/

Megjelent munkatársunk, Kovács Attila harmadik kötete: Az idők szava.
Glosszák, jegyzetek, publicisztikák, elemzések. Rendelés és információ: azidokszava@gmail.com





Varga: akár 30 ezer diák is dolgozhat idén a Nyári diákmunka programban

A program népszerűségét jelzi, hogy tavaly több mint 29 ezer diák vett részt benne, sokan közülük a kötelező szakmai gyakorlatukat is így teljesítették.

A Pénzügyminisztérium 2019-ben is meghirdeti a Nyári diákmunka programot, amelynek keretében mintegy 30 ezer diák kaphat munkalehetőséget - közölte Varga Mihály az MTI-vel.
 
Tájékoztatása szerint a 3,6 milliárd forintból induló programban az önkormányzatok és az önkormányzati fenntartású intézmények mellett a mezőgazdaság, valamint a turizmus és vendéglátás területén működő vállalkozások is támogatást kaphatnak a 16-25 év közötti diákok foglalkoztatására.

 
A tárcavezető kiemelte: a program népszerűségét jelzi, hogy tavaly több mint 29 ezer diák vett részt benne, sokan közülük a kötelező szakmai gyakorlatukat is így teljesítették.
 
A fiatalok munkanélküliségi rátája a 2010-es 30 százalékról mára 10 százalékra csökkent, a további javulást a diákmunka program is érdemben támogatja - tette hozzá.
 
A programban azok a nappali tagozatos diákok vehetnek részt, akik a tényleges foglalkoztatásukkor már betöltötték a 16. életévüket és legkésőbb a program befejezésekor még nem múltak el 25 évesek. A program keretében a munkabér és a kapcsolódó szociális hozzájárulási adó együttes összegének 75 százalékát térítik meg a munkáltatónak. Az önkormányzatok esetében százszázalékos a támogatás, amely legfeljebb két hónapra adható, július 1. és augusztus 31. között, maximum napi hat órás időtartamra - ismertette Varga Mihály.
 
Kifejtette: a támogatás a minimálbér, illetve a garantált bérminimum időarányos részének felel meg, így a szakképzettek esetében 146 250 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezők esetében 111 750 forint lehet személyenként és havonta. A diákok június 3-ától már regisztrálhatják magukat az illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályánál, a cégek is itt jelezhetik a felmerülő munkaerőigényüket.
 
MTI nyomán