A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

Levelezési cím: 1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu
1%"/

Megjelent munkatársunk, Kovács Attila harmadik kötete: Az idők szava.
Glosszák, jegyzetek, publicisztikák, elemzések. Rendelés és információ: azidokszava@gmail.com





Iráni atomprogram – „a zaklatás gyakorlata tumorként növekszik”

Peking szerint Washington tehet a mostani nukleáris válságról. Az USA külügyminisztere új szankciókat helyezett kilátásba.

Peking álláspontja szerint az Egyesült Államok tehető felelőssé az iráni nukleáris válság miatt – közölte  sajtótájékoztatóján Keng Suang kínai külügyi szóvivő. Úgy fogalmazott: a Washington részéről alkalmazott nyomásgyakorlás a jelenlegi iráni krízis forrása – utalva ezzel arra, hogy Irán hétfőtől megkezdte a megengedettnél magasabb fokon dúsított urán előállítását. „A zaklatás gyakorlata tumorként növekszik, amely az egész világon problémákat okoz” – hangsúlyozta.
 
A szóvivő elmondta: Kína sajnálattal fogadta a hírt, hogy Teherán megszegi a 2015-ös atomalkuban tett ígéretét. Hozzátette: az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata kikötötte, hogy a feleknek teljes mértékben be kell tartaniuk a megállapodásban foglaltakat, ami az iráni nukleáris válság és az ennek kapcsán kialakult feszült helyzet megoldásának hatékony módja lehetne.
 
Peking arra szólította fel a megállapodásban résztvevő országokat, hogy alkalmazzanak mértékletességet, és az ENSZ bizottsága által biztosított mechanizmusokon keresztül, párbeszéd útján próbálják megoldani a helyzetet, a megállapodásban rögzített feltételek további betartása mellett.
 
 Pompeo új szankciókat helyezett kilátásba
 
Új szankciókat helyezett kilátásba Irán ellen Mike Pompeo. Az amerikai diplomácia vezetője azt követően tette közzé álláspontját Twitter mikroblogján, hogy Teherán vasárnap bejelentette, megkezdi a megengedettnél magasabb fokú urándúsítást. „Az iráni atomprogram legutóbbi fejleményei újabb szankciókhoz és további elszigetelődéshez vezetnek majd. Az egyes országoknak vissza kellene térniük régi politikájukhoz, amely megtiltotta az urándúsítást az iráni atomprogram számára” – fogalmazott Pompeo a mikroblog-bejegyzésben. Vasárnap délután a New Jerseyben tartózkodó Donald Trump amerikai elnököt is Iránról faggatták az újságírók. Az elnök óvatosságra intette Iránt, de részletekbe nem bocsátkozott.
 
London, Párizs és Berlin már Pompeo Twitter-bejegyzése előtt reagált az iráni bejelentésre. Mindhárom ország azt hangsúlyozta, hogy bejelentésével Teherán megsértette a 2015-ös többhatalmi atomegyezményt.
 
Brüsszel az urándúsítás fokozásának leállítására szólított fel
 
Ismételten felszólította Iránt hétfőn az Európai Unió, hogy tartsa magát az atomprogramja korlátozásáról 2015-ben kötött nemzetközi megállapodáshoz, és ne állítson elő a megengedettnél magasabb fokon dúsított uránt. „Határozottan felszólítjuk Iránt minden olyan tevékenység leállítására, amely sérti a nukleáris egyezményben vállaltakat” – közölte Maja Kocijančič, az EU külügyi szolgálatának szóvivője, hozzátéve, az EU-t rendkívüli aggodalommal tölti el az előző napi teheráni bejelentés az urán dúsítási szintjének növeléséről.
 
Irán, valamint az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt tagja (Egyesült Államok, Franciaország, Kína, Nagy-Britannia, Oroszország) és Németország alkotta hatok csoportja 2015-ben jutott megállapodásra, amelynek értelmében az atomprogram korlátozása fejében fokozatosan feloldják a Teherán elleni szankciókat. A feszültségek 2018 tavaszán újultak ki, amikor Donald Trump amerikai elnök egyoldalúan felmondta az atomalkut, és újból büntetőintézkedéseket rendelt el, amelyek hatását ígéreteikkel ellentétben a többi aláírónak eddig nem igazán sikerült csillapítania.
 
 
Hasszán Roháni iráni államfő a busheri erőműben tett látogatásakor (Fotó: AP archív)
 
magyarszo.rs nyomán