A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

Levelezési cím: 1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu
1%"/

Megjelent munkatársunk, Kovács Attila harmadik kötete: Az idők szava.
Glosszák, jegyzetek, publicisztikák, elemzések. Rendelés és információ: azidokszava@gmail.com





Egyetért a migráció ügyében Áder és Caputová

Klímavédelmi, energetikai és migrációs kérdésekről folytatott megbeszéléseket Áder János köztársasági elnök és Zuzana Caputová, a Szlovák Köztársaság elnöke július 11-én, Budapesten, a Sándor-palotában.
 
A magyar államfő először találkozott az elnöki tisztséget egy hónapja betöltő kollégájával. Áder János hangsúlyozta, egyetértettek abban, hogy az emberiség a klímavédelem területén az utolsó órában van. Kiemelte, szintén megegyezett az álláspontjuk arról, hogy az atomenergia nélkülözhetetlen a klímavédelmi célok teljesítéséhez, a migráció ügyében pedig egyformán a megelőzés fontosságát hangsúlyozták.
 
Zuzana Caputová elmondta, kampányában tett ígéretéhez híven országa valamennyi lakosának, így a 450 ezer magát magyarnak valló szlovákiai polgárnak is elnöke kíván lenni. Úgy fogalmazott, meggyőződése, hogy "az a liberális demokrácia, amely mindenkinek garantálja a jogegyenlőséget, a kisebbségek védelmének is a leghatékonyabb eszköze".
 
MTI nyomán 
Budapest, 2019. július 11. Áder János köztársasági elnök fogadja Zuzana Caputová szlovák elnököt a Sándor-palota előtti Szent György téren 2019. július 11-én. MTI/Szigetváry Zsolt