A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

Levelezési cím: 1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu
1%"/

Megjelent munkatársunk, Kovács Attila harmadik kötete: Az idők szava.
Glosszák, jegyzetek, publicisztikák, elemzések. Rendelés és információ: azidokszava@gmail.com





A magyar virtus diadala

Siklósi Gergely világbajnok!

A mai napon a férfi párbajtőr és a női tőr egyéni versenye került terítékre a világbajnokságon. A női tőrben négy, a férfi párbajtőrben három magyar lépett pástra. Sajnos a hölgyeknél a legtovább jutó Kreiss Fanni is elvérzett a nyolcaddöntőben, így az éremért folyó csatában nem drukkolhattunk magyar versenyzőnek.
Férfi párbajtőrben ugyanakkor a rutinos Rédli András és a fiatal titán Siklósi Gergely is sikerrel vette az első két fordulót. A nyolcaddöntőben Rédli egy tussal veszített holland riválisa ellen, Siklósi viszont – szintén egy tussal – győzni tudott a riói olimpia bajnoka, valamint a regnáló Ázsia Bajnok ellen is, ráadásul a négy közé jutásért a Rédli Andrást legyőző holland Bas Verwijlen ellen mérkőzhetett. Rendkívül sima, 15:8-as győzelmével éremközelbe került. Az elődöntőben az olasz Andrea Santarelli sem jelentett akadályt. Az olasz még vezetett ugyan az elején, ám egy 12:0-s rohammal Siklósi szinte a pástba döngölte a taljánt, s végül sima 15:9-es sikerrel a döntőbe jutott.
A 26 éves Szergej Bida elleni finálé rendkívüli izgalmakat hozott. Előbb Siklósi húzott el 3 tussal, majd az orosz remek percei jöttek, s már 13:10-re is vezetett, bő fél perccel a vége előtt. Kevesen mertek volna ekkor Siklósi győzelmére fogadni, ám a magyar vívó nem adta fel. Rekordgyorsasággal bevitt négy egylámpás találatot, amellyel átvette a vezetést, és immár egy együttes találat is az ő győzelmét jelentette. Az utolsó találat végül tényleg együttes lett, így 15:14-re Siklósi nyert a kétszeres világbajnok orosz ellen. Ragyogó teljesítménye és kiváló sportemberi tartása világbajnoki címet hozott Siklósinak.
S hogy mitől különleges vívónemzet a magyar? Nagyon sok oka van, de részben talán attól is, hogy a sportág Paganinijeként emlegetett extraklasszis, a vívóként és edzőként egyaránt olimpiai aranyérmes Kulcsár Győző néhány évvel ezelőtt lapunknak adott interjújában féltve beszélt imádott sportágáról, jelezve, hogy akár jelentős visszaesés is bekövetkezhet az eredmények terén. Erre fel, érkezik egy szemtelenül fiatal vívó, szinte a semmiből, aki a világbajnokság előtt mindössze a 45. helyen áll a világranglistán, és szemet gyönyörködtető vívással legyőzi az útjába kerülő összes ellenfelét, olimpiai, világ és kontinensbajnokokat, amellyel a világ tetejére lép.
Erre csak a magyar virtus képes, így nincs kérdés, tényleg vívónemzet a magyar! Szívből gratulálunk Siklósi Gergelynek!

Kovács Attila
Fotó: Siklósi Gergely, miután győzött az orosz Szergej Bida ellen a vívó-világbajnokság férfi párbajtőr versenyének döntőjében a budapesti BOK Csarnokban 2019. július 19-én. MTI/Czagány Balázs