A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

Levelezési cím: 1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu
1%"/

Megjelent munkatársunk, Kovács Attila harmadik kötete: Az idők szava.
Glosszák, jegyzetek, publicisztikák, elemzések. Rendelés és információ: azidokszava@gmail.com





Ezrek jelenléte igazolta a Székelyföldi Lovas Ünnep létjogosultságát

A lovassport az öröm és a lehetőségek tárháza.

Az égiek is kedveztek a tizenegyedik alkalommal megrendezett Székelyföldi Lovas Ünnepnek, hiszen három napig ragyogó napsütésben kerülhettek közelebb a természethez, csodálhatták a lovakat, szurkolhattak a versenyeken mindazok, akik kilátogattak a gyergyószentmiklósi Tűzoltók utca végén található helyszínre.
 
Felsorolni is hosszú lenne, mi mindent láthatott az a több ezer ember, aki megmutatta, szükség van erre a rendezvényre a térségben. Egy év kihagyás, a 2017-ben megrendezett X. Székelyföldi Lovas Ünnep után ismét bebizonyosodott, hogy az itt élők kötődnek a lovakhoz, lovas sportokhoz. Ezt hangsúlyozták a megnyitó beszédekben is. Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere kiemelte, hogy ez a rendezvény nemcsak a városé, hanem egész Székelyföldé, és itt a Bajkó házaspárnak köszönhetően meghonosodott mindaz, ami már kiveszni látszott értékvesztett világunkban. Demeter János, a Vadon Egyesület elnöke a két fontos székelyföldi lovas eseményt, a Székely Vágtát és a Székelyföldi Lovas Ünnepet társítva a lovas sportok fejlődését éltette.
 
A lószeretet, a lóval való foglalkozás az öröm és a lehetőségek tárháza – mondta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Kelemen Hunor, az RMDSZ államfőjelöltje az 1980-as éveket idézte vissza, amikor a lovas rendezvények által a magyar emberek a szabadság szigetét alakították ki.
 
A három nap alatt többek között voltak különböző lovas versenyek, fogathajtás, Páll Ágnes díjugrató verseny, munkalovak, illetve a szekeresek megmérettetése, a legkisebbek, sőt, az elöljárók is összemérték tudásukat. Mindegyik versenyen ugyanúgy szurkolt a közönség, és ezúttal is nagy sikere volt a polgármesterek összecsapásának, amelyen már hagyományosan nemcsak a települések vezetői, hanem más politikai tisztséget betöltő személyek is részt vettek, vidám perceket szerezve a jelenlévőknek.
 
Idén a legjobbnak Tánczos Barna szenátor bizonyult, mellé Bege László, Gyergyóalfalu alpolgármestere és Puskás Elemér, Gyergyóditró polgármestere állhatott fel a dobogóra.
 
A látványosságok közé sorolható a csikós bemutató, az Erdélyi Lovas Kaszkadőrök, az Ivói Izlandi Lovarda, Pászka Lehel lovasíjász produkciója éppúgy, mint a már ötödszörre is visszatérő Hamza Viktória, aki ismét bebizonyította, hogy ért a lovak, sőt, a kutyák nyelvén is. A közönség lélegzet-visszafojtva figyelte ezeket az attrakciónak is beillő bemutatókat.
 
Újdonság volt a rendezvény történetében, hogy bemutatkozhattak a gyergyói, de a csíki települések is, egy-egy sátorban felvonultatva értékeiket. Meg lehetett csodálni a rajzpályázatra érkezett lenyűgöző alkotásokat, vagy tanulni a magyar szentekről összeállított kiállításnak köszönhetően.
 
A szórakoztató programok között volt például ének, versmondás, felléptek a kurul dobosok, a fúvószenekar, a Step Dance, a Gruppen Hecc, lehetett tombolni koncerten, vagy amit a helyiek még nem láthattak, volt Kinizsi Pál, Mátyás király jobbkezének életét bemutató lovasszínház és a gyergyói tatárjárást megidéző történelmi harci lovas előadás is.
 
Az összegzés, kiértékelés ideje ezután következik a szervező Krigel Sportklubnál, de bárki, aki a három nap alatt, a közel kilencven programpont közül néhányat megtekintett, bizonyíthatja, hogy ez egy olyan rendezvény, amelynek helye van Székelyföldön.
 
szekelyhon.ro
Írás, fotó: Barabás Orsolya