A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

Levelezési cím: 1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu
1%"/

Megjelent munkatársunk, Kovács Attila harmadik kötete: Az idők szava.
Glosszák, jegyzetek, publicisztikák, elemzések. Rendelés és információ: azidokszava@gmail.com





Az otthoni pálinkafőzés adómentességéről egyeztettek

 Az otthoni pálinkafőzés adómentességéről egyeztettek ismét az Európai Unió pénzügyminisztereinek tanácskozásán – közölte november 8-án szerkesztőségünkkel a Pénzügyminisztérium sajtóosztálya.
 
 A sajtöközlemény szerint Varga Mihály tárcavezető elmondta: az uniós országok többsége támogatja az új irányelv elfogadását, amely szerint egy háztartásban évente ötven liter gyümölcspárlatot lehetne előállítani jövedéki adó megfizetése nélkül, a tagállamok teljes egyetértése hiányában azonban egyelőre nem született döntés.

 
Az Európai Bizottság 2018 első félévében tett javaslatot az alkoholos jövedéki irányelv korszerűsítésére – emlékeztetett Varga Mihály. Mint mondta: a módosítások elsősorban az unióban működő kis- és középvállalkozások számára nyújtanának könnyítéseket. A tagállamok csupán a saját fogyasztásra történő pálinkafőzés adómentességében nem tudtak megegyezni. A kompromisszumos javaslat – amely szerint háztartásonként egy évben 50 liter gyümölcsszeszt lehetne adómentesen előállítani – számunkra elfogadható, ezért abban bízunk, hogy a vitás kérdések hamarosan lezárulnak, és egységes döntés születik az adómentességről. A magyar kormány 2010-ben adómentessé tette bizonyos mennyiségig a pálinkafőzést, Brüsszel azonban kötelezettségszegési eljárást indított emiatt. Magyarország 2015-ben kedvezményes szabályokat harcolt ki, ugyanakkor az továbbra is cél maradt, hogy ezeket az egyébként kisebb terhet előíró rendelkezéseket is eltöröljék – emlékeztetett a tárcavezető.
 
A digitális gazdaság adóztatásáról lefolytatott vitával kapcsolatban Varga Mihály kifejtette: hazánk olyan megoldást kíván támogatni, amely széleskörű kompromisszumon jön létre, és a kettős adóztatást elkerüli. Határozottan elutasítjuk az olyan elképzeléseket, amelyek a társasági adóztatás szintjét figyelembe véve a valós gazdasági tevékenységet és a meglévő nemzetközi standardokat figyelmen kívül hagyva adóztatná a vállalatok nyereségét. Tekintettel arra, hogy a társasági adó kulcsának alacsony szintje önmagában nem jelent adóelkerülést, annak szankcionálása sem elfogadható, éppen ezért a globális minimum adómegoldásokat Magyarország általánosságban nem támogatja.
 
A Pénzügyminisztérium sajtóközleménye nyomán