A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu

MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXIX. évfolyamának 8. száma.





Kis Miklós Zsolt
a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára

Vincze Lóránt
az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának elnöke

Prof. Dr. Kis Norbert
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorhelyettese

Jankovics Anna
a szolnoki Szigligeti Színház színművésze


Találjunk egymásra, legyen előfizetőnk!

Heti Magyar Fórum előfizetési díja:
3211 Ft / negyedév.

Havi Magyar Fórum előfizetési díja:
1470 Ft / negyedév.


Tel.: +36-1-781-3236

Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1578.

Kiadó:
Bp. IX., Ráday u. 32., I. em. 3.




Monarchiánk sikerei az 1915. évi hadjáratban a keleti fronton (I. rész)

Kosaras Péter Ákos hadtörténész

Nagy háború nagy csatái

A Nagy Háború második évében megvívott küzdelmek sorából, méltán emelkednek ki azok a harcok, amelyeket az Osztrák–Magyar Monarchia seregei küzdöttek végig, oldalukon német szövetségeseikkel, a legnagyobb ellenséges szárazföldi birodalom, Oroszország hadereje ellen. A tulajdonképpen 1915 májusának legelejétől, június végéig terjedő időszakban, számtalan fontos és a harcok szempontjából döntő jelentőségű esemény játszódott le, amelyek közül kimagaslik a gorlicei áttörés. Emellett azonban nem felejthetjük el, hogy csapataink ugyanebben az időszakban, a Gorlicénél elért óriási sikereik következményeként, felszabadították a hősies ellenállást követően orosz kézre jutott Przemyslt, Lemberget és Galícia középső részét is. További előrenyomulásuk eredményeképpen pedig eljutottak a Visztula–Tanew–Lemberg–Dnyeszter vonalig. Mielőtt azonban ezen dicsőséges csaták közelebbi megismerésére vállalkoznánk, elengedhetetlen, hogy általánosságban is áttekintsük a világháború e szakaszára kialakult általános katonai és politikai helyzetet.
1915 tavaszát semmiképpen nem lehetett a háború érdektelen időszakai közé sorolni, már amennyiben ilyenről egyáltalában lehet beszélni. A központi hatalmak vezetőinek komoly kérdések egész sorára kellett választ találniuk, amelyek közül kiemelkedtek a keleti fronton különösen a Kárpátoknak mint hadszíntérnek a problémái, továbbá olyan katonai és katonapolitikai kérdések is, mint török szövetségeseink megsegítése, továbbá Olaszország ellenséges beavatkozásának az elhárítása, valamint a még semleges Románia, Bulgária és Görögország lehetőség szerinti megnyerése a saját szövetségi rendszerünk számára. A politikai döntések meghozatalát nehezítette, hogy a Német Császárság és az Osztrák–Magyar Monarchia nem rendelkezett egységes, teljhatalommal bíró döntéshozó szervezettel, így „nagyobb szava” a nagyobb tartalékokkal rendelkező németeknek volt a szövetségi rendszeren belül. Nem volt meg minden esetben a szükséges összhang a Monarchia osztrák és magyar fele között sem, bár itt rendkívül szerencsés körülménynek volt mondható, hogy gróf Tisza István magyar miniszterelnök, kifejezetten baráti kapcsolatot ápolt gróf Burián Istvánnal, az uralkodó személye körüli miniszterrel, akit I. Ferenc József 1915 januárjának közepén – éppen Tisza javaslatára – a Monarchia közös külügyminiszterévé nevezett ki, Leopold von Berchtold gróf helyett. Tagadhatatlan tény, hogy az uralkodó elsőként magára Tiszára gondolt, hogy ő töltse be ezt a rendkívül fontos posztot és vegye kézbe a Monarchia külügyi kormányzását, mert Tisza gróf politikusi tehetsége, éleslátása és tekintélye úgy a németek, mint a semleges külföld előtt ismert és elismert volt. Tisza István azonban nem kívánta elhagyni a miniszterelnöki széket. Saját maga így írt minderről: Budapestről való távozásom ellenben egyértelmű volna a magyar közéletből való kiválásommal. Nem szolgálnám igazán nemzetemet, nem vihetném ki terveimet, félbehagynám művemet, pedig ennek befejezése a Monarchia consolidálása s nemzetközi pozíciója szempontjából is szükséges.
Feladat pedig volt éppen elegendő. Az ellenséges sajtó – nyilván elsősorban a saját polgáraikat megnyugtatandó – igyekezett meglehetősen zord képet festeni a központi hatalmak államaiban uralkodó viszonyokról. Az egyik francia lap így írt 1915 márciusának legelején: A német hadsereg immár nem erősödhetik se számban, se belső harci értékben. A németek vesztesége, beleszámítva a betegeket is, meghaladja a három milliót. A német ágyúk használhatatlanok. Gránátjaik legnagyobb része nem robban. Katonáink ezt tudják. Csak minden harmadik újoncnak jut fegyver. (…) A harcban álló csapatokat már eddig is nehezen tudták ellátni hadiszerekkel, de most kezd az ellátás lehetetlenné válni. Anglia és Franciaország flottái lefoglalnak minden árut, amelyet a külföld Németországba kíván szállítani. A német polgári lakosság nem kap elég kenyeret, burgonyát, sört, húst a kormánytól. Mindezt bizonyítják a német foglyoknál talált levelek. A német kormány maga is beismerte ezeket a hiányokat, amikor arra kérte az amerikai kormányt, hogy biztosítsa a német polgári lakosság ellátását. Ez a javaslat, amelyet egyébként Amerika elutasított, eddig a történelemben egyedül áll. A német pénz a semleges államokban 15 százalékos árfolyamveszteséget szenvedett.
Érdemes megvizsgálnunk azt is, hogy tulajdonképpen mi is történt ekkortájt a harctereken. A minket legközelebbről érintő kárpáti arcvonalon a harcok 1915 áprilisára elcsendesedtek, annak ellenére, hogy a szembenálló felek mindegyike kezdeményezőleg kívánt a továbbiakban is fellépni. Az Orosz délnyugati front parancsnoksága tovább növelte erejét a beérkezett csapatokkal és egyéb hadfelszereléssel.
Mivel a legfelsőbb szinten elégedetlenek voltak az eddig elért eredményekkel, Nyikolaj Iudovics Ivanov tábornok bejelentette, hogy amint alkalma nyílik rá, folytatni fogja a támadást a Laborcza völgye mentén és attól keletre, Budapest irányába. Ehhez azonban további erősítéseket kért, megfogalmazása szerint lehetőleg „teljes létszámú seregtesteket”, amelyeket Ivanov megítélése szerint a védelemre berendezkedett orosz Északnyugati Front erőitől át is lehetett volna csoportosítani. Ivanovnak a további erősítések iránti kérelmei érthetőek voltak, lévén seregeit a mieinkkel és a német csapatokkal vívott harcok meglehetősen megtépázták. Az egyik osztrák–magyar haditudósító ezt írta a harctéren szerzett és a veszteségekre vonatkozó tapasztalatairól: Néhány ház még most is ég, csak a fekete kémények merednek a romokból az ég felé, körülvéve hamuval, zsarátnokkal és félig elégett szarufákkal. Lomha, fojtó füst kígyózik lassan fölfelé. Még három órával ezelőtt itt voltak az oroszok és heves küzdelemben állottak a mieinkkel. Itt hevernek egészben maradt, távolabb az ágyúknál meg eltört gyalogsági fegyverek, nemez csizmák, amik a hideg ellen ugyan kitűnő védelmet nyújtanak, de megnehezítik a futást s ennélfogva igen alkalmatlan felszerelési tárgyai az orosz katonának. Egy feszület tövében kilenc zsákmányolt gépfegyver. Igazán ritka összeállítás; a kékre mázolt kereszt, a felebaráti szeretet jelképe és alatta a halált osztogató fegyverek. De most némák, csendesek. A gépfegyverek hosszú csövei halált hozó töltényeikkel ott feküsznek a szürke, piszkos hóban, mint valami óriáskígyók, mint a tehetetlen, jóllakott boa constrictor. A félig kitépett sövény mellett két orosz katona holtteste fekszik, azután megint egy, azután meg négy egymás fölött. És minél tovább megyek a falu keleti vége felé, annál sűrűbben borítják az utat a holttestek. Egy nyílt mezőn három ház áll, köröskörül pedig mindenütt orosz holttestek. Már nem tudom őket megszámlálni. Nagyon sok. A harcteret mindenfelé holttestekből alkotott kis hegyek borítják. Itt lepte meg az orosz gyalogságot az osztrák–magyar gyalogság és a pusztító gyalogsági- és gépfegyverek borzasztó irtást vittek végbe az oroszok soraiban. Messze, kilométernyi távolságig nyúlik el a holttestekkel borított mező. Egész lövész sorok feküsznek holtan abban a helyzetben, ahogy a mieink tüzelése meglepte őket.
Az osztrák–magyar főparancsnokság is feltételezte, hogy az oroszok folytatni fogják a harcot a Kárpátokban, mivel átküzdötték magukat már a határt jelentő főgerincen és sem a hátukat, sem pediglen az utánpótlásukat nem veszélyeztette immáron az 1915. március 22-én az éhség miatt kapitulálni kényszerült Przemysl.
 
Teljes cikk és további részek a Magyar Fórumban!