A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu


MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXIX. évfolyamának 46. száma.






Találjunk egymásra, legyen előfizetőnk!

Heti Magyar Fórum előfizetési díja:
3211 Ft / negyedév.

Havi Magyar Fórum előfizetési díja:
1470 Ft / negyedév.


Tel.: +36-1-781-3236

Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1578.

Kiadó:
Bp. IX., Ráday u. 32., I. em. 3.




Iskola, motiváció, tandíj

Märle Tamás

A Magyar Fórum 2016. december 15-i számában jelent meg Csorja Gergely Nehézségek az oktatásban című publicisztikája. Barátom, mint volt iskolás és egyetemi hallgató, valamint jelenleg mint édesapa lát bele az iskolai élet mindennapjaiba, ezért mint tanár szeretném teljessé tenni a képet, továbbá eszközölni néhány ellenvetést, illetve kiegészítést.
Nem egy esetben olyan igazságokat olvashattunk az említett cikkben, amelyek „furcsamód” nem hangzottak el a „pedagógus” tüntetéseken. Ezek közé tartozik, hogy számos esetben a tanterv és a tanárok nem veszik figyelembe a gyerekek életkori sajátosságait, akár egyetemi szintű anyagok is elhangzanak egy-egy órán. Szomorú tapasztalatom, hogy a diákok igen jelentős része ki nem állhatja a magyar irodalmat és nyelvtant, pedig nem ezt kellene a legjobban megszerettetnünk velük? A gyerekek még ly-nal írják a muszáj-t, de már olyan definíciókat tanulnak, amelyek tudása bőven elegendő lenne az egyetemen, és olyan verseket elemeznek, amelyeket még meg sem értettek. Szintén jogosan említette meg Csorja Gergely, hogy a különböző tantárgyak szinte egyáltalán nincsenek összehangolva, a legtöbb tanuló nem is tudná egy korba helyezni József Attilát és Horthy Miklóst. Ezt nehezíti, hogy gyakorta óriási tananyagot kell elsajátítaniuk a gyerekeknek, ami ráadásul többször már nem is kerül elő, így aztán még nehezebb magukban összeilleszteni a különböző ismereteket.
Éppen ezért érdemes volna végre ésszerűen átdolgozni a tanterveket, mint ahogy azzal is egyetértek, hogy a tanárok és az iskolák is szorulnak önvizsgálatra. Egy-két kitétel azonban nem állja meg a helyét az említett cikkben. Látni kell, hogy az iskolák nem azért nem alkalmazzák a modern technikai eszközöket, mert ódzkodnának tőlük, hanem anyagi forrás híján, bizonyos helyeken a fűtésszámlával vannak elfoglalva, nem a digitális táblával. Továbbá igaz, hogy a gyerek figyelme 10 óra után tartható fenn a legkönnyebben, de a szülők többsége nem tudná akkor iskolába vinni gyermekét. Azzal pedig egyáltalán nincs baj, ha 45 perces egy óra, feltéve, hogy a tanár nem tart előadást az elsőtől az utolsó percig, hanem változatos az a háromnegyed óra, amelyben nincs szükség feszült figyelemre mindvégig.
Ehhez kapcsolódik a legfontosabb kérdés, a diákok motiválása. Nem levéve a felelősséget a pedagógusok válláról, azt is tudjuk, hogy vannak olyan iskolák, ahol ha fejen állnak is a tanárok, akkor sem tudják lekötni a diákokat. Érdemes volna állami szinten elgondolkodni azon, hogy mi lenne, ha a motivációt nem csak a tanárokra bíznák. Bár a kormány elindította a szakgimnáziumokat, egyelőre még mindig tele vannak a gimnáziumok olyan tanulókkal, akiknek egyszerűen nem ott lenne a helyük, mint ahogy van, akinek a szakgimnázium se lesz való. Néhány évtizede még valósággal felnéztek arra, aki gimnáziumba járt, ma már csak az nem teheti ezt meg, aki nem képes kiszenvedni magából nyolcadik végén a kettest minden tantárgyból.
A nyolcvanas években az iskolákat próbálták először motiválni azzal, hogy elindították a fejkvótarendszert, hogy verseny alakuljon ki a jó tanulókért. Csakhogy azóta olyat csökkent a népesség, hogy a gimnáziumok már nem a jó tanulókért versengenek, hanem egyáltalán a minimális gyereklétszámért. Ez még azzal párosul, hogy ma már szinte nem lehet kirúgni diákot állami iskolából, vagyis akárki járhat gimnáziumba, az iskola csak örül neki. A gyengülő gimnáziumi színvonal mellett pedig együtt jár ez azzal, hogy rengetegszer a szülőnek vagy a diáknak ad igazat az igazgató, nem a tanárnak, történjen bármi.
Az iskolák támogatását egész egyszerűen meg kell változtatni, a fejkvótarendszer elavult. Második lépésben pedig továbbmotiválhatná az állam a diákokat, ha nem nézné tétlenül, hogyan viselkednek, illetve tanulnak a középiskolások. Legkésőbb 16 éves kortól, amikor már megszűnik a tankötelezettség, be kellene vezetni a tandíjat azok esetében, akik tegyük fel, nem érik el a 3,0-s átlagot. Hiszen jelen helyzetben tanulhatnak és viselkedhetnek minősíthetetlenül a diákok, aktuális és komoly következménye gyakorlatilag nincs, ami azért mégis tarthatatlan.
A tantervek, taneszközök és tanárok megújulásán túl feltétlenül szükség van arra, hogy az állam komolyabban és ésszerűen belenyúljon az oktatásba. Bár történtek már pozitív irányú változások, tennivaló még akad bőven.