A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu


MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXX. évfolyamának 24.
száma.





Merkel kiállt a magyar kerítés mellett

Váratlanul elhunyt a Magyar Fórum egykori munkatársa, Lovas István

Ha Kunhalmi lesz az MSZP elnöke, akkor borítékolható, hogy összeáll Gyurcsányékkal

150 éve született Vitéz Nagybányai Horthy Miklós, Magyarország egykori kormányzója




Találjunk egymásra, legyen előfizetőnk!

Heti Magyar Fórum előfizetési díja:
3211 Ft / negyedév.

Havi Magyar Fórum előfizetési díja:
1470 Ft / negyedév.


Tel.: +36-1-781-3236

Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1578.

Kiadó:
Bp. IX., Ráday u. 32., I. em. 3.




Avram Iancu utódai

Märle Tamás

Visszaküldte a szakbizottsághoz a román szenátus hétfőn a törvénytervezetet, amely ünneppé és munkaszüneti nappá nyilvánítaná március 15-ét a romániai magyarok számára. A tervezet lehetővé tenné a magyarlakta települések, valamint a megyék önkormányzatai és intézményei számára, hogy ünnepségeket szervezzenek ezen a napon, és ezek költségét az általuk kezelt költségvetésből fedezzék. A romániai munkáltatók kérésre szabadnapot adhatnának március 15-én magyar alkalmazottaiknak, a magyarság ünnepéről pedig különkiadásokban számolna be a román közszolgálati televízió és rádió.
A plenáris vita és végszavazás elnapolását a tervezetet előterjesztő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) frakcióvezetője, Cseke Attila javasolta, mivel jelenleg nincs meg a tervezet elfogadásához szükséges többségi támogatás. „A román ellenzék olyan nacionalista légkört teremtett, amelyben most nem lehetett a többséget biztosítani a törvénytervezet elfogadásához. Az RMDSZ továbbra is nyitott a kezdeményezéssel kapcsolatos vitára, a felmerülő kérdések megbeszélésére. Úgy látjuk, hogy további párbeszédre van szükség a témában a román többséggel, ezért egyetértünk azzal, hogy törvénytervezetünk kerüljön vissza a szakbizottságokba. Ezáltal plusz időt és újabb párbeszéd-lehetőséget biztosítunk a szenátusnak a viták lefolytatására, amennyiben erre igény mutatkozik.”
Traian Basescu volt államfő, az ellenzéki Népi Mozgalom Pártjának szenátora a hétfői szenátusi vitán a törvénytervezet elutasítását követelte, arra kérve az „általa tisztelt” magyar polgártársait, hogy három nemzeti napjuk közül válasszanak maguknak másik ünnepnapot, mivel – a pesti forradalom 12. pontját, a Magyarország és Erdély unióját idéző – dátum hivatalos ünneppé nyilvánítása szerinte megalázná a románokat. A PMP szenátora szerint a szociálliberális kormánytöbbségnek mielőbb színt kell vallania, „meddig hajlandó engedni az RMDSZ zsarolásának”.
A cigány és tatár kisebbségnek van már saját ünnepnapja Romániában, csak a magyarnak nincs. Csodálkozunk? Basescu elődei se reagáltak másként a magyar reformok szentesítésére, amelyekkel egyébként ők is jól jártak volna.
1848 márciusában a románok lassúnak találták a reformok (jobbágyfelszabadítás, közteherviselés stb.) erdélyi életbelépését, nem gondolva Erdély addigi különállására, ugyanakkor ellenezték az uniót is. Továbbá a magyar országgyűléstől elvárták, hogy önálló politikai nemzetként ismerjék el a románt.
Avram Iancu és szabadcsapatai nem sokat foglalkoztak a diplomáciával, fegyvert ragadtak és a magyarokra támadtak az udvar támogatásával. Bécs Erdély újbóli különállását, a románok politikai nemzetként való elismerését és egyéb jogokat ajánlott fel a szövetségért cserébe. A jogokból később semmi sem lett, a Habsburg-ház viszont sikeresen használta fel a románokat a magyarok ellen.
Az oláh csőcselék szabályosan magyarirtásba kezdett, egymás után támadtak a környékbeli falvakra, városokra, 1849. január 8-án Nagyenyedet is elérték Iancu emberei. Szilágyi Farkas későbbi református lelkész, aki gyermekként élte át a borzalmakat, így emlékezett vissza arra az éjszakára: „kezdetét vette a lövöldözés, az ablakok és kapuk betörése, a rablás és ordítozás, a megtámadottak rémes sikoltozásai és jajveszékelései, olyan pokoli lárma, melynek hallatára az ember testében a vér megfagyott”.
Miután a férfiak jó része a honvédségben harcolt, idősek, nők és gyermekek estek áldozatul többnyire a haramiák brutális kegyetlenkedéseinek. A románok lakóházakat fosztottak ki, belovagoltak a református templomba, összetörték az úrasztalát, az orgonát, a padokat és a karzatot. Elpusztították a Bethlen Gábor által alapított református kollégiumot könyvtárával együtt és felégették a püspöki levéltárat is.
A katolikus minorita templom és rendház épülete sem úszta meg a pusztítást, Viskóczi Henrik házfőnök csodával határos módon élte túl az oláhok támadását: „Magam valék első áldozata a gyilkosoknak, kik is fejemen öt halálos sebet ejtvén, két ujjamat levágva és két szuronyszúrással az oldalamat majd’ halálosan kilyukasztva, félholtan a földre hirtelen leterítettek, és minden ruhától levetkőztetve, hét lövéssel idvezlettek”. Papjai vitték az atyát vissza a rendházba, de a felfegyverzett csőcselék oda is betört, újból ütlegelni kezdték a haldokló embert, majd még egyszer belelőttek. Csodával határos módon a rendházfőnök mégis életben maradt, Tordára menekítették és később felépült súlyos sérüléseiből. A nagyenyedi szörnyű eseményeknek mintegy ezer főnyi halálos áldozata volt, ám legalább ugyanennyien fagytak halálra a kegyetlenül hideg télben. Az agyonvertek, meggyilkoltak, kibelezettek földi maradványait a várfal előtti sáncokba hányták, valamint a korábban mészégetőgént használt gödrökbe. Ezzel egy időben a szomszédos Alsó-Fehér és Torda megyei településeken is folyt a magyarság kiirtása, ennek következtében végleg megváltoztak a térség etnikai arányai a románok javára.
A ’48-as eseményeket felidézve keserűen tehetjük fel magunknak a kérdést: változott bármit is lényegét tekintve a román politika az elmúlt 170 évben? Hiszen az ünnepnap elleni kifogás nevetséges: legyen szó március 15-ről, augusztus 20-ról vagy éppen október 23-ról, a nemzet egységének, az összetartozásnak megélése mindegyik esetében megkerülhetetlen.