A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu


MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXIX. évfolyamának 47. száma.





Dr. Rétvári Bence:
Nincs szükség külső szereplők irányítására

Dr. Gyuricza Csaba:
Migráció és tudásexport

Csapó Endre:
Közép-Európa nem volt, hanem lesz

Dr. Hidán Csaba:
Ez élethalálharc


Találjunk egymásra, legyen előfizetőnk!

Heti Magyar Fórum előfizetési díja:
3211 Ft / negyedév.

Havi Magyar Fórum előfizetési díja:
1470 Ft / negyedév.


Tel.: +36-1-781-3236

Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1578.

Kiadó:
Bp. IX., Ráday u. 32., I. em. 3.




Avram Iancu utódai

Märle Tamás

Visszaküldte a szakbizottsághoz a román szenátus hétfőn a törvénytervezetet, amely ünneppé és munkaszüneti nappá nyilvánítaná március 15-ét a romániai magyarok számára. A tervezet lehetővé tenné a magyarlakta települések, valamint a megyék önkormányzatai és intézményei számára, hogy ünnepségeket szervezzenek ezen a napon, és ezek költségét az általuk kezelt költségvetésből fedezzék. A romániai munkáltatók kérésre szabadnapot adhatnának március 15-én magyar alkalmazottaiknak, a magyarság ünnepéről pedig különkiadásokban számolna be a román közszolgálati televízió és rádió.
A plenáris vita és végszavazás elnapolását a tervezetet előterjesztő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) frakcióvezetője, Cseke Attila javasolta, mivel jelenleg nincs meg a tervezet elfogadásához szükséges többségi támogatás. „A román ellenzék olyan nacionalista légkört teremtett, amelyben most nem lehetett a többséget biztosítani a törvénytervezet elfogadásához. Az RMDSZ továbbra is nyitott a kezdeményezéssel kapcsolatos vitára, a felmerülő kérdések megbeszélésére. Úgy látjuk, hogy további párbeszédre van szükség a témában a román többséggel, ezért egyetértünk azzal, hogy törvénytervezetünk kerüljön vissza a szakbizottságokba. Ezáltal plusz időt és újabb párbeszéd-lehetőséget biztosítunk a szenátusnak a viták lefolytatására, amennyiben erre igény mutatkozik.”
Traian Basescu volt államfő, az ellenzéki Népi Mozgalom Pártjának szenátora a hétfői szenátusi vitán a törvénytervezet elutasítását követelte, arra kérve az „általa tisztelt” magyar polgártársait, hogy három nemzeti napjuk közül válasszanak maguknak másik ünnepnapot, mivel – a pesti forradalom 12. pontját, a Magyarország és Erdély unióját idéző – dátum hivatalos ünneppé nyilvánítása szerinte megalázná a románokat. A PMP szenátora szerint a szociálliberális kormánytöbbségnek mielőbb színt kell vallania, „meddig hajlandó engedni az RMDSZ zsarolásának”.
A cigány és tatár kisebbségnek van már saját ünnepnapja Romániában, csak a magyarnak nincs. Csodálkozunk? Basescu elődei se reagáltak másként a magyar reformok szentesítésére, amelyekkel egyébként ők is jól jártak volna.
1848 márciusában a románok lassúnak találták a reformok (jobbágyfelszabadítás, közteherviselés stb.) erdélyi életbelépését, nem gondolva Erdély addigi különállására, ugyanakkor ellenezték az uniót is. Továbbá a magyar országgyűléstől elvárták, hogy önálló politikai nemzetként ismerjék el a románt.
Avram Iancu és szabadcsapatai nem sokat foglalkoztak a diplomáciával, fegyvert ragadtak és a magyarokra támadtak az udvar támogatásával. Bécs Erdély újbóli különállását, a románok politikai nemzetként való elismerését és egyéb jogokat ajánlott fel a szövetségért cserébe. A jogokból később semmi sem lett, a Habsburg-ház viszont sikeresen használta fel a románokat a magyarok ellen.
Az oláh csőcselék szabályosan magyarirtásba kezdett, egymás után támadtak a környékbeli falvakra, városokra, 1849. január 8-án Nagyenyedet is elérték Iancu emberei. Szilágyi Farkas későbbi református lelkész, aki gyermekként élte át a borzalmakat, így emlékezett vissza arra az éjszakára: „kezdetét vette a lövöldözés, az ablakok és kapuk betörése, a rablás és ordítozás, a megtámadottak rémes sikoltozásai és jajveszékelései, olyan pokoli lárma, melynek hallatára az ember testében a vér megfagyott”.
Miután a férfiak jó része a honvédségben harcolt, idősek, nők és gyermekek estek áldozatul többnyire a haramiák brutális kegyetlenkedéseinek. A románok lakóházakat fosztottak ki, belovagoltak a református templomba, összetörték az úrasztalát, az orgonát, a padokat és a karzatot. Elpusztították a Bethlen Gábor által alapított református kollégiumot könyvtárával együtt és felégették a püspöki levéltárat is.
A katolikus minorita templom és rendház épülete sem úszta meg a pusztítást, Viskóczi Henrik házfőnök csodával határos módon élte túl az oláhok támadását: „Magam valék első áldozata a gyilkosoknak, kik is fejemen öt halálos sebet ejtvén, két ujjamat levágva és két szuronyszúrással az oldalamat majd’ halálosan kilyukasztva, félholtan a földre hirtelen leterítettek, és minden ruhától levetkőztetve, hét lövéssel idvezlettek”. Papjai vitték az atyát vissza a rendházba, de a felfegyverzett csőcselék oda is betört, újból ütlegelni kezdték a haldokló embert, majd még egyszer belelőttek. Csodával határos módon a rendházfőnök mégis életben maradt, Tordára menekítették és később felépült súlyos sérüléseiből. A nagyenyedi szörnyű eseményeknek mintegy ezer főnyi halálos áldozata volt, ám legalább ugyanennyien fagytak halálra a kegyetlenül hideg télben. Az agyonvertek, meggyilkoltak, kibelezettek földi maradványait a várfal előtti sáncokba hányták, valamint a korábban mészégetőgént használt gödrökbe. Ezzel egy időben a szomszédos Alsó-Fehér és Torda megyei településeken is folyt a magyarság kiirtása, ennek következtében végleg megváltoztak a térség etnikai arányai a románok javára.
A ’48-as eseményeket felidézve keserűen tehetjük fel magunknak a kérdést: változott bármit is lényegét tekintve a román politika az elmúlt 170 évben? Hiszen az ünnepnap elleni kifogás nevetséges: legyen szó március 15-ről, augusztus 20-ról vagy éppen október 23-ról, a nemzet egységének, az összetartozásnak megélése mindegyik esetében megkerülhetetlen.