A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu


MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXIX. évfolyamának 50. száma.






Találjunk egymásra, legyen előfizetőnk!

Heti Magyar Fórum előfizetési díja:
3211 Ft / negyedév.

Havi Magyar Fórum előfizetési díja:
1470 Ft / negyedév.


Tel.: +36-1-781-3236

Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1578.

Kiadó:
Bp. IX., Ráday u. 32., I. em. 3.




A kloáka magyargyűlölete

Csurka István

Ha az ember a történelmi előzmények nélkül akar megérteni egyes jelenségeket, most például az ellenzék és különösen az MSZP és az elillant SZDSZ vezető köreiből kicsapó megveszekedett nemzetellenességet, könnyen tévedésbe eshet. Ez a magatartás nem most feltalált harci módszer. Tévedünk, ha azt hisszük, hogy ennek a nemzetellenességnek csak a választási vereség, az új törvények, az alkotmányozás és a hatalom visszaszerzésének a vágya a kiváltója. Nem, ez a gyűlölet zsigeri. Ez, ami most folyik idehaza és megtölti a kezükben lévő sajtót, a rádióikat, a televízióikat, és szétterjed külföldön is, majd onnan visszaáramlik voltaképpen csak ismétlődés.
Brüsszel, az Európa Parlament igénybevétele a magyarság ellen és az egész hatalmas világhálózat rámozdítása Magyarországra egyszer már lejátszódott. S akkor sem csupán a politikai bukás miatti keserűség váltotta ki, hanem már akkor is egy nem magyar gyökerű, sőt magyarellenes, kommunista és liberális stratégiával és taktikával bíró céltudatos bolsevik támadás volt. A jellege és a szaga is azonos volt a maival: a kloáka magyargyűlölete volt.
1920-ban Bécsben ezt írta egy vörös emigráns, a bukott és elmenekült Kun Béla-diktatúra egyik mellékfigurája, egy újságíró, egy Roboz Imre nevű zsidó, a saját emigrálását indokolandó. Tessék ezt elolvasni, s aztán lélekben elharangozni egy magyar emigráns, Mikes Kelemen rodostói végtelen fájdalmát, amint a tenger hullámzását hallgatva, elhagyott otthonára, szeretett Zágonjára gondol.
Roboz, a bolsevik: A válás pedig az asszonyoktól és főként a szőke, zöldes szemű és dagadó fehér keblű asszonyoktól szintén nehezen ment mindég, ámbár visszapillantva már az útról, megkönnyebbülten sóhajtottam fel és beláttam, hogy a legmelegebben gratulálhatok magamnak, mert ismét sikerült elkövetni életem legokosabb cselekedetét. Egy asszonytól megszabadulni ugyanis tiszta haszon. Először: nem pazarol többé az ember se pénzt, se szívet, se ideget, se becsületet. Másodszor: az ember ráköltheti a pénzét, szívét, idegét, becsületét egy új nőre. (…) Pokolba a parasztnak, féregnek való nosztalgiával, tűzre minden pesti gondolattal, magyar gonddal, magyar ragadással. Fel a nagy utakra, a nagy próbálkozásra, a csoda nagy idegenre! Ott messze is süt izzón a nap, ott is illatos a virág, forró az asszonycsók, zengő a dal és csillogó az arany. Mit silbakoljak a rút magyar tragédia függönye előtt? Mit dideregjek gaz és ostoba önmarcangolása láttán, mit fájjon nekem a pesti hitványság kínszenvedése, mit pusztítsam büszke életkedvem, egészséges élni akarásom, jogos emberi nyugalmam a magyar pusztulással? Miért legyek jó fia, hű fia egy rossz hazának, hűtlen hazának! Hátam mögött a magyar táj: hadd maradjon. Hátam mögött a magyar pusztulás: hadd pusztuljon. Nem kellettem, nekem se kell. Gyenge népem, gyáva népem, hitvány népség, mi közöm már hozzád. Munka, gondolat, szabadság, erő, forradalmi láz: én felétek indulok, előre. Vissza se pillantok rátok.
Lehetetlen nem hallani a 91 évvel ezelőtti kis bolsevista emigráns hangjában Heller Ágnes, Kis János, Halmai Gábor, Magyar Bálint és a többiek „jogállami” hangját, és a magyarságtól való végleges elidegenedettséget. Világos, hogy itt már nemcsak „világforradalmi kísérletük” bukása miatti keserűségük szólal meg, hanem az a gyűlölet, amely betöltötte a lelküket már akkor is, amikor még sikeresek voltak és benne ültek a hatalomban. Hiszen, mit is csináltak akkor? Elsősorban gyilkoltak. A mai megnyilvánulások és az 1919 utániak között csak stiláris különbségek vannak, de azonos a családellenesség, a nemzet iránti megvetés, a magyarság és különösen annak parasztsága iránti lekicsinylés és a gyűlölet, amely ma: ápoltabb. Azaz kozmetikázott.
És hogyan állunk az elvekkel? Hogyan lett az antikommunista, radikális rendszerváltást hirdető, élcsapat SZDSZ-ből a pufajkás Horn szövetségese, majd IMF-vazallus és nyakig eladósító, főprivatizátor? Egyszerű: úgy, ahogy Pogány Józsefből, a másik emigránsból, akit a magyar bíróság ismételt kérésére sem adott ki a szociáldemokrata osztrák kormány – zsidó vezetésű kormány –, hogy feleljen a Tisza-gyilkosságban játszott szerepéért. Bizony, 1918. október 31-én Pogány József, a Népszava újságírója volt az egyik, aki betört Tiszáék Hermina úti lakásába és közvetlen közelről kioltotta a Károlyi-féle hatalomátvételnek már sérült személyiségével, de még egyenes gerincével útjában álló államférfi életét. S milyen utat tett meg Pogány József, amíg a Hermina úti gyilkosságtól eljutott a bécsi emigrációba? A harmadrendű zsurnaliszta, a Népszava, a szociáldemokrata munkáslap vezércikkírója 1919. február 21-én, vagyis három és fél hónappal a gyilkolás után, de alig egy hónappal a kommunista hatalomátvétel előtt még így ír a Népszavában: „Az úgynevezett kommunisták vezetői, akik egytől egyig nem mások, csak a magyar munkásmozgalom kivetettjei, csak olyan alakok, akik vagy tehetség, vagy becsület, vagy karakter híján nem tudtak beleilleszkedni a magyar proletár mozgalom nagy keretibe, akiket a magyarországi szociáldemokrácia száműzött és kikergetett magából – most mint erkölcsbírák, mint fölényes kritikusok, mint kommunista apostolok merészelnek megjelenni. (…) Nincsen olyan hitványság, amivel ezek az álkommunisták föl ne próbálták volna kelteni az öntudatlan tömegek gyűlölködését és vad ösztöneit.” És egy hónap múlva már ez a fröcsögő Kun Béla népbiztosa. De hát nem így történt az SZDSZ majd minden főemberével is?

Olvassa végig Csurka István elemzését a november 16-án megjelent Heti Magyar Fórumban!