A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu


MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXIX. évfolyamának 50. száma.






Találjunk egymásra, legyen előfizetőnk!

Heti Magyar Fórum előfizetési díja:
3211 Ft / negyedév.

Havi Magyar Fórum előfizetési díja:
1470 Ft / negyedév.


Tel.: +36-1-781-3236

Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1578.

Kiadó:
Bp. IX., Ráday u. 32., I. em. 3.




Mentálisan megbillenve

Kovács Attila

Orbán Viktor egy mentálisan megbillent ember. Ezzel a jelzős szerkezettel minősítette a miniszterelnököt Vona Gábor Jobbik-elnök nemrégiben egy vele készült Magyar Nemzet-interjúban. Normális esetben ezt akár egy átlagos megnyilvánulásnak is lehetne nevezni egy ellenzéki pártelnöktől, kiváltképp akkor, ha figyelembe vesszük, hogy javában zajlik a választási kampány. Márpedig egy kampányban elég sok minden megengedett, illetve köztudomású, hogy sok mindenre képes egy olyan párt elnöke, amely aktuálisan ellenzékben van és szeretne hatalomra kerülni.
Azonban a Jobbik – és annak elnöke – esetében a létező legjobb indulattal sem lehet normális esetről beszélni. Éppen ezért Vona Gábor helyében én bizony óvatosabban fogalmaznék. Óvatosságom oka részben az általam leszólt miniszterelnök, részben pedig saját magam volnék.
A miniszterelnök ugyanis sok mindennek látszik, csak annak nem, ahogyan minősítve lett. Kiégettség helyett sokkal inkább látszik rajta az eltökéltség, a határozottság, amely egyfelől a magabiztos emberek sajátja, másfelől pedig az igazukban és a cselekedetük helyességében biztos emberek ajándéka. Azoké, akiket az igazság kimondása és képviselete szabaddá tesz, akik tudják, hogy jót ügyért szállnak síkra, jó célért igyekeznek tenni, így hiába az össztűz, a folyamatos támadás, képesek megvédeni álláspontjukat, és továbbmenni az úton, amelyen elindultak. S ha a közelmúltban lezajlott Fidesz-kongresszuson tapasztalt, Orbánt körülvevő rajongást esetleg meg is magyarázzuk azzal, hogy mégiscsak a saját hívei előtt derült ki a miniszterelnök jelentős népszerűsége, a közvélemény-kutatásoknál már nehéz mellébeszélni. Azokat nyilvánvalóan nem a Fidesz-kongresszus résztvevői körében készítették a kutatócégek, mégis: minden, az ellenzék által hangoztatott állítólagos kormányváltó hangulat ellenére elsöprő kormányfölényt mér valamennyi kutatás.
Ezek után, ha én Vona Gábor volnék, bizony sok mindenen elgondolkodnék magányomban, borotválkozás közben, a fürdőszobai tükör előtt állva.
Ha én Vona Gábor volnék, emlékeznék, hogy annak idején leszóltam a MIÉP-et, a valódi nemzeti radikális pártot, és annak farvizén a politikába evezve, majd annak – arra kapható – embereit elszipkázva váltam ismertté a honi közélet színpadán. Emlékeznék, hogy valódi és modern nemzeti radikalizmust ígértem, és elgondolkodnék, hogy helyette mit csinálok most.
Ha én Vona Gábor volnék, emlékeznék, hogy bő tíz évvel ezelőtt Pongrátz Gergely 56-os gigász, erkölcsi óriás üzenetével készítettem el saját pártom kampányfilmjét, ezzel igyekezvén elérni azt, hogy a tiszta, magyar érzelmű emberek szemében rokonszenvessé váljak. Ezek után elgondolkodnék, hogy vajon mindent jól csinálok-e, mert a legutóbbi október 23-i nagygyűlésemen már talán több felszólaló és karszalagos rendező volt jelen, mint érdeklődő.
Ha én Vona Gábor volnék, emlékeznék, hogy a kezdet kezdetén markánsan nemzetben gondolkodást hirdettem, forrásmegjelölés nélkül átvéve azt, amit Csurka István már évtizedek óta hangoztatott, és aki előttem (is) megtörte az utat, hogy ilyesmiről egyáltalán beszélhessek. És ezek után elgondolkodnék, hogy egy állítólagosan nemzeti radikális párt elnökeként vajon miért voltam egyszer „véletlenül” a büfében, amikor a parlament nemzeti sorskérdésről szavazott, és miért kampányoltam együtt szemrebbenés nélkül a balliberálisokkal, amikor egy másik nemzeti sorskérdés kapcsán kellett volna a jó oldalon állni.
Ha én Vona Gábor volnék, emlékeznék, hogy micsoda kitöréseim voltak korábban a Pride ellen, micsoda megnyilvánulások kötődtek pártomhoz a saját nemükhöz vonzódók kapcsán, és elgondolkodnék, hogy most meg az ő szavazatukért (is) pedálozok.
Ha én Vona Gábor volnék, emlékeznék arra, hogy hosszú ideig nem volt nálam nagyobb liberális-gyűlölő politikus, az EU-s listámat vezető ember rendre magunkfajtákról és magukfajtákról beszélt, és pártom vezető tisztségviselői gyakorta zsidóztak, cigányoztak is. Mindezek ismeretében pedig minimum elgondolkodnék, hogy most meg mások mellett Heller Ágnes(!) kampányol mellettem, és próbál elfogadtatni a saját, bolsevik gyökerű, ősliberális táborában.
Ha én Vona Gábor volnék, elgondolkodnék, hogy nem köptem-e szemközt lényegében mindenkit, aki korábban hitt bennem és az általam vezetett pártban? Elgondolkodnék, hogy nem követtem-e el történelmi bűnt tevékenységemmel, amely sok jó érzésű magyarban vélhetően végzetes kiábrándulást okozott a nemzeti radikalizmus, egyébként csodálatos eszmeisége iránt?
Száz szónak is egy a vége, ha én Vona Gábor volnék, legalább otthon, a fürdőszobám tükre előtt állva beismerném: talán mégsem vagyok olyan „cuki” emberke, mint amilyennek mutatom magam, és megvallanám azt is, hogy bizony véglegesen elveszítettem a kontrollt, kicsúsztak a kezeim közül a dolgok. És ha ide eljutok, akkor még a saját lakájmédiámmá süllyedt, egykori nagy múltú újság, alákérdezős nagyinterjújában sem nyilatkoznék olyat, hogy a miniszterelnök egy mentálisan megbillent ember.
Nem mondanék ilyet, mert félnék, hogy túlzottan kilóg a lóláb, és sokan rájönnek: amikor mentális megbillenésről beszélek, voltaképpen nem Orbánt, hanem saját magamat minősítem…