A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu


MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXX. évfolyamának 25.
száma.





Orbán Viktor: Jövőre ennek a bizottságnak mennie kell!

A nemzeti összefogás tiszta eszméje: Csurka István 30 évvel ezelőtt elhangzott beszéde az erdélyi falurombolás elleni tüntetésen

Mónus József: a Hódítók Kupáját ezúttal egy Kr.e. 3. századiszkíta íj másolatával nyertem el, amit én készítettem

Szanyit megválasztották az MSZP alelnökének, majd lapunknak azt nyilatkozta, hogy az MSZP ma már nem vonzó




Találjunk egymásra, legyen előfizetőnk!

Heti Magyar Fórum előfizetési díja:
3211 Ft / negyedév.

Havi Magyar Fórum előfizetési díja:
1470 Ft / negyedév.


Tel.: +36-1-781-3236

Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1578.

Kiadó:
Bp. IX., Ráday u. 32., I. em. 3.




Fogatlan-e a szlovák állampolgársági törvény?

Jancsó Badacs Károly

Egy januári belügyminisztériumi jelentés szerint 2130 szlovákiai személy vesztette el szlovák állampolgárságát azon törvény által, melyet Robert Fico első kormánya idején fogadtak el, válaszrendelkezésként a magyar kettős állampolgársági törvényre. Lényegében a törvény arra szolgál, hogy a felvidéki magyarság tömegei ne vehessék fel a magyar állampolgárságot. Aki felvenné, az elveszítené a szlovák állampolgárságát. Mivel e törvényt nem lehet csupán a magyar nemzetiségű szlovák állampolgárokra alkalmazni, így a szlovák etnikumú többségnek is kijár a feketeleves. Hogy ez mennyire igaz, a következő felsorolásból is érzékelhető. A szlovák állampolgársági törvény 2010. július 17-i elfogadása óta 2018. január 20-ig a legtöbben, 502-en a német állampolgárság felvétele miatt veszítették el szlovák állampolgárságukat. 312 személy az osztrák, 204 a brit, 100 a magyar, 97 az amerikai, 51 a norvég, 42 a svájci, 38 a holland, 37 az ausztrál, 35 a belga, 35 az ír, 31 a kanadai, 24 az olasz, 15 a finn, 13 a francia, 12 a svéd, 8 a luxemburgi, 5 az orosz, 3 a kínai, 3 a lengyel, 2 a dán, 2 az új-zélandi, 2 az izlandi, 2 az ukrán, 1 a spanyol, 1 az izraeli, 1 a szerb, 1 pedig a szingapúri állampolgárság felvétele miatt. Egy esetben pedig a felvett állampolgárság nem volt feltüntetve.
Ebből a felsorolásból látjuk, hogy a szlovák állampolgársági választörvény csupán száz olyan személyt érintett, aki a magyar állampolgárság felvétele miatt veszítette el a szlovákot. Tulajdonképpen a „célközönség”, a felvidéki magyarság, amelyre a törvénytervezet ki lett szabva, csupán a 4,7 %-át teszi ki az állampolgárság-vesztés érintettjeinek. Kétélű kard a szlovák ellentörvény, mivel a nyugati országok Közép-Európára kiterjedő agyelszívását azzal segíti elő, hogy elvágja Szlovákiától azon szakmai elitet, mely az utóbbi évtizedben valamely nyugati jóléti országban lelte a boldogulását. Magyarán a szlovák, illetve a szlovákiai kiválóságok, jeles orvosi, műszaki, informatikai és egyéb szaktekintélyek, akiket külföldre szólított hivatásuk, a megélhetésük, nem élvezhetik többé anyaországuk: Szlovákia állampolgárságát – helyett a befogadóországuk állampolgárságával kell beérniük.
A törvény eredményét tekintve, logikus észjárással az következhetne, hogy a törvény kiötlői keserű szájízzel summázzák a törvény „eredményességét” a létezésének nyolc éve idején. Viszont ne gondoljuk, hogy elmarad a törvényhozók önmaguk felé gyakorolt elismerő vállon veregetése… Sőt! A felvidéki magyarok százezreinek magyar állampolgárságért epedező rémképe sokkalta nagyobb bubus, nagyobb aduász a szlovák választó felé, mintsem hogy azon bármit is ronthatna több száz Nyugatra vándorolt szakmai zseni szlovák állampolgárságtól megfosztása. Ahogy a szlovák köztudatban, úgy a szlovák politikai elit köztudatában is elfogadott tény, már-már a szlovák lét szükségszerűségének számít a társadalom szakképzettjeinek, szakmai elitjének más országban történő boldogulása.
Elfogadott tény, hogy a szlovák nemzet rátermettebb egyénei elvándorolnak, más országban próbálnak szerencsét. Ennek okai a történelemben keresendők, mivel a tizenkilencedik század második felében és a huszadik század elején százezrekre rúgott azon szlovákok száma, akik főleg az USA-ba vándoroltak ki megélhetési okokból. Az Osztrák–Magyar Monarchia idején pedig a felemelkedés nyelve a magyar, illetve a német volt, az azt megelőző évszázadokban pedig a latin. Ekképpen a szlovák népből felemelkedő egyházi, katonai, művészi, szakmai kiválóságok egy része vagy elmagyarosodott, vagy elnémetesedett. Emiatt történhet az, hogy a szakmai elit elvándorlását a modern szlovák társadalom részéről nem követi valamiféle jajveszékelés, „nemzeti gyász”, illetve hangos közelégedetlenség. A szlovák újságírás és médiumok látócsövében sem jelenik meg e téma hangsúlyosabban, orvoslást követelve. A szakmai elit elvándorlásának össztársadalmi elfogadása, annak az élet rendjeként elkönyvelése törvényszerűen azt okozza, hogy az otthon maradt középszintű szakemberek gárdája tölti be a helyüket, akik az elit otthon maradása esetén nem jutnának nagymértékű befolyáshoz. Ily módon a különböző szakterületeken a középszintű szakemberek hozzáértése szerez érvényt, ami ezáltal nem tudja kellő teljesítményre sarkallni az országot megannyi területen. S amíg Szlovákiában is létezett a kettős állampolgárság intézménye, addig az elvándorolt elitet a hazaszereteten, a rokoni és baráti szálakon kívül a hazájához egy, az országától, hazájától neki jogosan kijáró állampolgársági elismerés is kötötte.
A kettős állampolgárság intézményének eltörlésével az új szlovák állampolgársági törvény ollója elvágja az elvándorolt szakmai elitet a saját hazájától. Viszont törvényileg biztosított, hogy azok az állampolgárok, akik a szlovák állampolgárságukat a 2010-es törvényrendelet szerint elvesztették, annak felvételét újra kérvényezhessék, amennyiben lemondanak a befogadó országuk állampolgárságáról. Ám nem biztos, hogy ezzel a lehetőséggel valaki a jobb élet reményében elvándoroltak közül élni fog.
A fentebbiek lennének a szlovák állampolgársági törvény azon hátulütői, melyeknek a szlovák társadalom látja kárát. Viszont a „tőke”, mellyel e törvény dolgozik, az a szlovák aggály, mely a szlovákiai magyarok magyar identitásának lehetséges erősödésével kapcsolatos. Szlovákiában a szlovák politikum a magyar nemzetiség politikai érvényesülését több ízben is bizalmatlanul kezelte. Az 1990-es évekbeli Meciar-kormányok, valamint az első Fico-kormány idején a felvidéki magyar politikumra nem tekintettek partnerként, inkább a kemény fellépést választották azzal szemben. A Dzurinda-kormány idején, illetve a jelenlegi Fico-kormány idején élhetünk meg némileg részleges enyhülést a felvidéki magyar érdekek ügyében. Részben a Most–Híd szlovák–magyar vegyespárt részéről a Fico-kormány számára nyújtott támogatás hatására – de az, hogy végtére miként képes szolgálni a felvidéki magyar megmaradás érdekeit ez az összeborulás, az majd csak a jövőben mutatkozik meg.
Ám új helyzet elé került a szlovák politikai elit Robert Ficóval az élen azáltal, hogy 2010-ben a magyar állampolgársági törvénnyel Magyarország (először a történelemben!) élt a külhoni nemzettársai felé a honosítás jogával. Ez a lépés a mai Szlovákia területe fölé kiterjedő szárnyként kezdhette volna társítani a Szlovákiában élő magyarokat is a Kárpát-medencei, illetve az összmagyarsággal. Ám fönnáll a kérdés: vajon kezdte-e volna társítani, ha nem akadályozná ebben a szlovák ellentörvény? Mivel Erdéllyel, Kárpátaljával, Délvidékkel ellentétben Felvidékről minimális azon magyarok száma, akik felvették a magyar állampolgárságot, érdemes górcső alá vennünk, hogy a szlovák ellentörvény eredménye-e a magyar állampolgárság iránti érdektelenség, vagy amúgy sem rohantak volna neki a magyar állampolgárságot osztó hivataloknak a felvidéki magyarok. Tény, hogy az a felvidéki magyar, aki nemzettársulási érzületből a magyarhoni állampolgárságot is igényelné, elvesztené szülőföldje állampolgárságát – ez bizonyítja, hogy a szlovák törvényhozás ellenrendelkezése akadályozza a szlovákiai magyar lakosságot, hogy a magyar állampolgárságot kiváltsa. Ám melyek azok a konkrétumok, amelyek miatt a felvidéki magyarok nem akarják elveszteni szlovák állampolgárságukat? Az egyik a szavazati jog. Szavazati joga Szlovákiában csak szlovák állampolgársággal rendelkező személynek van. Ha a felvidéki magyarok nem rendelkeznek szlovák állampolgársággal, akkor a szlovákiai parlamenti választásokon szavazatukkal nem támogathatják a magyar érdekekért fellépő pártot. Azon magyarokat, akik szlovák állampolgárságukat elvesztenék és továbbra is az adott településen lévő lakhelyükön élnének, a szlovák belügyminisztérium nem jegyezné többé a hivatalos lakosság részeként. Ezen kiiktatással a falvakban és a városokban csökkenne a magyar nemzetiségű szlovák állampolgárok száma, ami a kisebbségi jogok érvényesítésének kárára menne a felvidéki magyarlakta településeken, mert nemzetiségi jogokat egy ország a más nemzetiségű állampolgárainak biztosít, nem pedig idegen állampolgároknak. Ez oda vezethetne, hogy ha egy szlovákiai magyar település lakosságának döntő hányada felvenné a magyar állampolgárságot, és elvesztené a szlovákot, akkor nem volna jogosult a kisebbségi nyelv használatára a hivatali ügyintézésnél. Az államilag fenntartott magyar tannyelvű alapiskolák létezése is veszélybe kerülhetne az ilyen településeken.
A felvidéki magyarság szemszögéből létkérdés, hogy e jogok biztosítva legyenek. A szülőföldhöz való röghöz kötöttség és a magyar megmaradás érdeke azt mondja, hogy jelen körülmények között a szlovák állampolgárság elvesztése kockázatos lenne. A felvidéki magyarság az 1945–48 közötti jogfosztottság keserű történelmi tapasztalatával a tudatában, a politika szeszélyeinek kiszámíthatatlansága ismeretében nem ostromolja a Szlovákiában működő magyar konzulátusokat. Ezek az érvek eléggé nyomósak a felvidéki magyarok körében a szlovák állampolgárságuk megtartását illetően, mivel a magyar állampolgárságot a Szlovákiában élő magyarok zöme nem azért váltaná ki, hogy Magyarországra áttelepüljön, hanem azért, hogy szülőföldjén maradva eleget tegyen ösztönös nemzettársulási lelki szükségletének.
 

Egy Pozsonyban élő alkotó, Holinka János versét közöljük. Ungvári ruszin család gyermekeként, édesanyai ágon magyarként teljes egészében kárpátaljai tudatú versfaragó – Szlovákiában élve ekként verselte meg a magyar lét lényegét.
 
Magyarnak lenni
 
Magyarnak lenni vagy nem lenni tán?
Álmodni mély kényelemben?
Világgá menni jobb sors után –
anyagi értelemben?
 
Eltépve mivoltod gyökereit.
Áhított gyümölcsöt űzni?
Napokat, éveket, ünnepeket
életnyi zsinórra fűzni?
 
Értelmét vesztett ragaszkodás.
Küzdelmet felad, dob félre.
Emberfaj-megtartó fennmaradás
túl csekély ürügy a létre.
 
Magyarnak lenni – nem áldozat
rohanó mai világnak,
amelyik ledöntve határokat
népeket buzdít egymásnak.
 
Magyarnak maradni – hadművelet.
Megóvni hitünket s nyelvünk,
keresztény családi értékeket.
Nélkülük mind űrbe veszünk.
 
Magyarnak maradni – hős feladat!
Táncolva húzni az időt.
Énekkel hímezve, harcművészként
kivédve cselszövést, bitót.
 
Magyarnak maradni – szép életcél.
Tanulni másoktól jókat,
Dicsérve Istent, hogy nekünk adott
Krisztushoz hű szomszédokat.