A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu


MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXX. évfolyamának 38.
száma.





MEGNYÍLT AZ ORSZÁGGYŰLÉS ŐSZI ÜLÉSSZAKA

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke: „A Jobbikban az elnökség háta mögött születtek meg a stratégiai döntések. Nem tudtunk előre a Spinoza-házbeli akcióról. Aki azt mondja, hogy bárkivel összefogunk, csak kerüljünk hatalomra, a vonaizmust képviseli.”

SZÉGYENFAL – A jelentés megszavazói, tartózkodók, távolmaradók









Váltás Veszprémben

A válogatott kispadjára is új kapitány kerül

Alig több, mint egy éve, 2017 júliusában vette át a Telekom Veszprém – és vele párhuzamosan a magyar férfi kézilabda-válogatott – irányítását a Flensburg korábbi sikeredzője, Ljubomir Vranjes. Mivel a várt sikerek minden szinten elmaradtak, a Bakonyalján megköszönték a svéd-szerb szakember munkáját, s David Davis személyében új trénert neveztek ki a csapat élére.

A szerb nemzetiségű, de már Svédországban született és családjával ott is élő Ljubomir Vranjes megváltóként érkezett Veszprémbe. A Flensburggal Bajnokok Ligáját is nyerő tréner respektjét, valamint a személyét övező csodavárást jól mutatja, hogy Magyarországra érkezésekor rögtön eldőlt: a kiváló magyar klubcsapat mellett ő lesz a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya is. Vranjes érkezésével a Telekom Veszprém tavaly egyértelműen azzal a reménnyel vágott neki az idénynek, hogy – miközben megőrzi hazai hegemóniáját – bejutván a Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjébe, végre valahára Európa trónjára is felül.
Ezzel szemben a 2017/18-as szezonban a Magyar Kupát ugyan megnyerte a Veszprém, ám a bajnoki címet tíz év után elveszítette a Pick Szegeddel szemben, a Bajnokok Ligájában pedig már a legjobb nyolc közé sem sikerül bejutnia a világklasszisoktól hemzsegő Vranjes-alakulatnak. Sokan már a blamával felérő BL-kiesés után Vranjes távozásának szükségességét emlegették, ám egyrészt dupla feladatra érkezett Magyarországra, másrészt pedig érthető volt az az érv is, miszerint a munkája kiforrásához meg kell adni neki az időt. A Veszprém vezetése 19-re lapot húzott, ugyanis a nyáron nem csupán megerősítették pozíciójában Vranjest, de a játékoskeretet is a tréner elképzelései szerint alakították át. Minden adott volt tehát ahhoz, hogy a csapat repülőrajtot vegyen a BL idei kiírásában és már az elején jelezze: ezúttal valóban bejelentkezik a végső győzelemre.
A csapat azonban már az első meccseken is bukdácsolt. A gyenge kezdés láttán elfogyott a veszprémi vezetők türelme, s kiadták Vranjes útját, akivel néhány nappal később a Magyar Kézilabda Szövetség is szerződést bontott.
A Telekom Veszprémnél immáron megtalálták az utódot: a kubai származású, de játékosként a spanyol válogatottal világbajnoki aranyérmet, spanyol klubcsapataival pedig összesen három BL-győzelmet szerzett David Davis lett a csapat új edzője. Munkáját a Veszprém korábbi két legendája, Perez Carlos és Gulyás István segíti majd, előbbi pályaedzőként, utóbbi pedig sportigazgatói minőségben.
Megoldásra vár azonban még, hogy a szövetség megtalálja a legmegfelelőbb embert a Vranjes távozásával üresen maradt szövetségi kapitányi posztra. A szándéknyilatkozat már elhangzott arról, hogy ezúttal szeretnének főállású kapitányt a nemzeti együttes mellé, s miután a Veszprém élére kinevezett David Davis jelenleg az egyiptomi válogatott kapitányi posztját is betölti, így kijelenthető, hogy véget ér az a korszak, amikor a Veszprém trénere kapja kezébe a férfi kapitányi feladatkört is.
Elsőként abban kell határoznia a szövetség illetékeseinek, hogy magyar vagy külföldi szakembert szeretnének-e? Érveket mindkét megoldás mellett fel lehet sorakoztatni. Ha ebben sikerül meghozni a döntést, akkor meg lehet kezdeni a tárgyalásokat a konkrét jelöltekkel. Egy biztos, sok idő nincs, ugyanis a válogatottra az őszi felkészülési meccseket követően januárban világbajnokság vár, amely az első számú kvalifikációs torna a 2020-as tokiói olimpiára. S mivel régen látott kedvező sorsolást kaptunk a világbajnokságon, így minden esélye megvan a jó vb-szereplésnek, amely akár azonnali tokiói indulást érhet. Ez pedig alapvetően határozhatja meg a magyar kézilabdázás középtávú jövőjét is.
Mindezek fényében nem túlzás kijelenteni, hogy talán sosem volt még ennyire fontos a leendő szövetségi kapitány személyének körültekintő megválasztása.

Kovács Attila