A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu


MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXX. évfolyamának 38.
száma.





MEGNYÍLT AZ ORSZÁGGYŰLÉS ŐSZI ÜLÉSSZAKA

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke: „A Jobbikban az elnökség háta mögött születtek meg a stratégiai döntések. Nem tudtunk előre a Spinoza-házbeli akcióról. Aki azt mondja, hogy bárkivel összefogunk, csak kerüljünk hatalomra, a vonaizmust képviseli.”

SZÉGYENFAL – A jelentés megszavazói, tartózkodók, távolmaradók









Keresztény Európánkat védő magyar vitézség - Otranto 1481

Dr. Diószegi György Antal

Otrantó 800 vértanújának és Itália megmentőinek, Magyar Balázs huszárjainak és gyalogságának emlékezete kiemelt jelentőségét az is mutatja, hogy e kiemelkedő jelentőségű keresztény győzelem után a pápa emlékérmet készíttetett az otrantói dicsőség örök emlékezetére

I.  Itália megmentői: Magyar Balázs magyar vitézeinek otrantói diadala 1481-ben
 

1456-ban Nándorfehérvárnál Hunyadi János hős magyar vitézei; 1481-ben Otrantónál pedig a fia, Mátyás király magyar katonái arattak világra szóló diadalt a török hódítókkal szemben! Otrantó 800 vértanújának és Itália megmentőinek, Magyar Balázs huszárjainak és gyalogságának emlékezete kiemelt jelentőségét az is mutatja, hogy e kiemelkedő jelentőségű keresztény győzelem után a pápa emlékérmet készíttetett az otrantói dicsőség örök emlékezetére! Az 500. évforduló alkalmából, 1980-ban II. János Pál pápa Otrantóban ünnepi beszédében megemlékezett e vértanúkról. E körben külön is jó érzés arra emlékeznünk, hogy a világraszóló 1456. évi nándorfehérvári győzelmünk után 25 esztendővel, 1481-ben a keresztény Európa megvédése terén ismét kiemelkedő jelentőségű magyar győzelem született, erre azonban már Itáliában került sor! Juba Ferenc írt arról, hogy ezen esztendő tavaszán Mátyás király elküldte harcedzett hadvezérét, Magyar Balázst „Otrantóba 600 huszárjával” a törökök Itáliából való kiszorítása céljából. (1) E magyar haderő abban a rendkívüli időszakban állt helyt és aratott ismét dicsőséges győzelmet, amikor a Dél-Itáliában 1480-ban partra szálló török sereg egy egész esztendőn át igazi rémképként létezett az ottani keresztény lakosok életében: ezt igazolja a következő, XXI. századi híradás is. 2007. július 6-án Vatikánvárosban  a következő, a XV. századi magyar-itáliai kapcsolatok körében is kimagasló értéket jelentő eseményre került sor: „Túljutott egy döntő lépésen a szentté avatás útján 800 keresztény, akiket az oszmánok mészároltak le 1480-ban Otrantóban (a mai Olaszországban), miután a Vatikán tegnap elismerte vértanúságukat. A XV. századi keresztényeket már boldoggá avatták, ez az első lépcső a szentté avatás felé. Otranto 1480. augusztus 11-én került török kézre. Gedik Ahmed pasa minden 15 évesnél idősebb férfinek felkínálta: vagy áttér az iszlámra vagy fejük vétetik. Mindannyian megtagadták, hogy elhagyják keresztény hitüket.” (2) Hunyadi Mátyás királytól és kiváló hadvezére, Magyar Balázs magyar seregétől remélte Itália a török hódítástól való megszabadulást! Magyar hadtörténeti értéktáruk egyik rendkívül jelentős csatatéri győzelmére került sor Otrantóban: a fenti 800 keresztény ember vértanúságát követően ugyanis Hunyadi Mátyás egy igazi elitalakulatot, magyar lovasíjászokat és gyalogosokat is küldött Magyar Balázs vezérletével a Vatikán és a keresztény Európa védelmére. De ennek hadtörténeti és emberi jelentősége okán nézzük az előzményeket. „Otranto mellett a török expedíciós erők Gedik Ahmed pasa vezetésével július 28-án szállnak partra. Az időpontot egykorú követi jelentések egybehangzóan igazolják. A törökök létszámadatait egy 1481-82 fordulója táján keletkezett nápolyi jelentés őrizte meg: 100-nál is több gálya és vitorlás, 16 ezer gyalogos, 400 lovas, 9 nagy kaliberű ágyú és 400 egyéb tűzfegyver. 14 napi ágyútűz után, augusztus 11-én hatoltak be a városba és foglalták el azt.” (3) Ezt követően került sor a 800 keresztény vértanú sorsának beteljesedésére. De nézzük az ehhez vezető előzményeket, különösen Itália helyzete tekintetében! Galla Ferenc a következőket rögzítette Velence kapcsán: a török haderő „kihasználva az olasz államok közt fennálló egyenetlenkedéseket, egészen az Isonzóig nyomult”. „A velencei Szent Márk templom harangtornyáról szemlélni lehetett a vad pusztítások nyomán feltörő füstfellegeket.” (4)
Dr. Sulyok Hedvig arról írt, hogy Velence „visszavonta csapatainak jelentős részét az Adria keleti partjairól és sugalmazására a török Gedik Achmed pasa vezérletével 1480 augusztusában expedíciós sereget dobott át Itáliába, amely elfoglalta Mátyás apósának területén Otranto városát és vidékét”. „A szemforgató diplomáciára mi sem jellemzőbb, mint hogy a Velence ígéretében bízó török parancsnokok azzal bíztatták harcosaikat: hamarosan Rómában a Teveréből itathatják lovaikat, ugyanakkor a Rómába vezető utat erős velencei egységek állták el.” (5)  A törökök fenti katonai törekvései jegyében fontos utalnom arra, hogy ezek a célkitűzések egy több évtizeden át tartó folyamatból eredtek: érdemes ezeket az alábbi összefüggések tükrében áttekinteni!  „Amikor a tizennyolc éves Mátyás a magyar trónt elfoglalta, a török elleni hadjáratok lelkes megszemélyesítője, a törhetetlen akaratú aggastyán pápa, III. Kallixtus ült Szent Péter székében. A spanyol származású pápa hazája történetéből és személyes tapasztalatból egyaránt közelről ismerte a mohamedán világ vallási és politikai hódító törekvéseit, ezért rövid, de rendkívül tevékeny pápasága alatt azon dolgozott, hogy a kelet felől közeledő veszedelmet elhárítsa Európától. Ekkor már elesett Konstantinápoly és romjai alá temette az ezeréves kelet-római császárságot. Közvetlen veszélybe kerültek a balkáni államok és a nyugatiak kezén levő szigetek a Földközi-tenger keleti részein. Itália nyitva állott a betörések előtt. Megbénult a tengeri kereskedelem. A török feltartóztathatatlanul közeledett a magyar határhoz, hogy bevegye a Nyugat előretolt bástyáját és barbársággal öntse el a Duna-Tisza közét. A pápa fegyverbe szólította egész Európát. Elődje, IV. Jenő példájára rendkívüli anyagi áldozatokra is vállalkozott. A hadjárat előkészítésére teljesen kiürítette a pápai kincstárt, pénzzé tette a pápaság ékszereit és egyházi műkincseit. Megelégedett egy vászonpüspöksüveggel. Az európai hatalmak részvétlensége, egyes fejedelmek haszonlesése miatt csak részben valósíthatta meg nagyszabású tervét.” (6)
Megítélésem szerint Velence diplomáciai szinten azzal tudta megvédeni önmagát, hogy Dél-Itália felé fordította a törökök figyelmét: a partraszállás nem is maradt el! Egy török hajóhad „1480. augusztus 11-én Otrantó városát elfoglalta”. „Csakhamar a fontos kikötőt, Brindisit is fenyegette.” (7) A török támadás közvetlen végveszéllyel fenyegette Itáliát! „II. Mohamed a János lovagoktól elragadta” a „velenceiek több gyarmatát és a nápolyi királytól Otranto városát”, ahol ezt követően az „érseket és a várkapitányt elevenen kettéfűrészelték, 12.000 keresztényt pedig lemészároltak”. „A vérfürdő híre óriási riadalmat keltett a félszigeten. A pápa már azzal a gondolattal foglalkozott, hogy Avignonba költözik. Mindenekfelett azonban a nápolyi királyság került súlyos veszélybe.” (8) Ez volt Mátyás király apósának országa! Antonio Bonfini a következő részleteket rögzítette Otrantó törökök általi elfoglalása kapcsán: „Válogatott katonasággal megrakott török hajóhad indult ki ugyanis Valonából - mely a régi korban hadikikötő volt -, átkelt Otrantóba, partra tett húszezer embert, kik rajtaütöttek a vigyázatlan városon, mely a hosszú nyugalom következtében fegyvertelen volt. Tizenhetednapra erővel elfoglalják, s lakóit egytől egyig megölik. Nemnek, kornak nem irgalmaztak. A templomokban az oltár előtt ölték le a papokat, a püspököt megnyúzták. Nincs az a szörnyű és borzalmas embertelenség, amivel ne kegyetlenkedtek volna. Majd tűzzel-vassal pusztították a szomszédos szántóföldeket és városokat, rabságba hurcolták, akit csak tudtak.”. „Vestit, ezt a Gargano hegy lábánál levő igen régi várost is lerombolták, s ötvenezer lépésnyire mindent felprédáltak.” (9) A fenti megállapítások kapcsán kiemelendő, hogy az itáliaiak katonai ereje nem volt képes megvédeni a félszigetet: jól érzékeltetik ezt az alábbi adalékok!  „Mátyás apósa, Ferdinánd nápolyi király legidősebb fiát, Alfonz herceget küldte a török ellen, de az ifjú nápolyi trónörökös eredménytelenül jött vissza Otranto alól. A török továbbra is Itáliában maradt! A félszigetet rettegés kerítette hatalmába, a pápa már menekülni készült Rómából.” (10) „A pápa azon fáradozott, hogy az összes európai államokat bevonja a hadjáratba. 1481 Fekete vasárnapján általános fegyverkezést hirdetett, három évre fegyverszünetet rendelt el a fejedelmek között és megengedte, hogy az egyházi javadalmakat a keresztes hadjárat céljaira megadóztassák.” (11) A törökök itáliai jelenléte miatt „Alfonz, Calabria hercege fölhagyott a toszkán háborúval, visszahívta csapatait Apuliába, s egész Itáliából segélyhadakat gyűjtött”. „Szárazföldön és tengeren Otrantó visszavételére indult.” (12)  A törökök dél-itáliai katonai jelenléte kapcsán fontos arra utalnom, hogy ezzel a térség egész keresztény világa végveszélyben volt! E körben fontos rögzítenem, hogy Magyarország, a „kereszténység védőpajzsa” eszménye mivoltában az egyetlen valódi diplomáciai és katonai erőt jelentette a nemzetközi színtéren a török hódítás ellenében! A törökök megállítása céljából Mátyás király apósa, „Ferdinánd már 1481 tavaszától próbálkozott a tárgyalásos megoldással, márciusban még az is felmerült, hogy Mátyás által a törökkel kötendő békébe foglalja be Otranto ügyét”. (13)
De mit is ér a diplomácia valódi erő nélkül? A választ az alábbi adalékban lehet megtalálni. „Ferdinánd király segítségért vejéhez fordult”, és Mátyás magyar király Itáliába „erős lovasságot küldött, élén Magyar Balázzsal és Nagy Jánossal”. (14) Ezen magyar haderő jelentősége az alábbi adalék tekintetében is kiemelendő értéket képviselt! Mátyás magyar királyhoz írott, „1465. július 19-én keltezett levelében” a pápa azt emelte ki, hogy „az egész kereszténység őt tekinti a hit bajnokának, biztos menedékének és védőbástyájának”. (15) Magyar királyunk kapcsán a fenti minősítések valós alapokon nyugodtak: jól jelzik ezt az alábbi,  Bonfini által rögzített megállapítások! Bonfini (többek között) ezt örökítette meg Mátyás király hadvezéri minőségéről: „Csatában kemény harcos, győzelemben könnyen megkérlelhető hadvezér.  Az érdemeseket megjutalmazta. A haditudományban nagyon jártas volt. Nemcsak előre kitűzött időben, de még menetelés közben s a legrútabb viharban is gyakran csatát kezdett, amikor az ellenség teljes biztonságban érezte magát. A hadászatban addig ismeretlen eszközöket talált fel.” (16) A fentebb említett, Mátyás királynak küldött 1465-ben kelt pápai levél jelentősége kapcsán indokolt hivatkoznom az itáliai görög Besszarion és az utolsó Palaiologosz-családtagok korabeli szerepére, akik a keresztény egység jegyében kapcsolatban álltak magyar királyunkkal is, hiszen a közös diplomáciai és hadászati cél a török hódítás elleni fellépés volt! „Bessarion németországi tárgyalásai nem hozták meg a várt sikert, ellenben Carvajal Magyarországon elérte azt, hogy Mátyás a következő év elején felajánlott előnyös török fegyverszünet megkötését megtagadta. A császár és Mátyás közt éveken át húzódó ellentét csak 1463 októberében simult el, amikor a pápai követek és Vitéz János közreműködésével megkötött egyezséget II. Pius bullában megerősítette. A pápa, amint a két uralkodó között fennálló ellenségeskedést sikerült kiküszöbölnie, teljes erővel hozzáfogott a Mantovában hozott határozatok megvalósításához. Lelki benyomások is mélyen hatottak a pápára. Az utolsó Paleologok, akik Konstantinápoly elestét túlélték, Moreából magukkal hozták Rómába Szent András apostol fejereklyéjét, amelyet a pápa a Szent Péter templom pápai oltárán helyezett el ünnepélyes köztiszteletre. A hívek óriási tömegei zarándokoltak az ereklyéhez, mintha csak jubileumi szentév lett volna. A vallásosság nagyarányú megnyilatkozásának hatása alatt a pápa fogadalmat tett, hogy minden erejét a kereszténység felszabadítására fordítja.” (17) De térjünk vissza Mátyás királyunk Itáliába küldött magyar seregének kimagasló hadtörténeti és művelődéstörténeti jelentőségére! Giovanni Michele Marziano „A török sereg sikerei Otrantóban az 1480. évben” címet viselő krónikájában „Mátyás, mint derék istenhívő” jelenik meg, aki „mindenekelőtt a törökök nagy ellensége”, és ekként „egy igen vitéz csapatot állított fel és küldött Magyar Balázs (Biaggio Mangaro) parancsnoksága alatt Otranto irányába”. (18) A létszám tekintetében fontos rögzíteni, hogy Mátyás király „hétszáz főből álló csapatot indított útnak a nápolyi király megsegítésére”. (19) Michele Laggetto  „Az 1480-as otrantói háború töténete” címet viselő krónikájában „a derék Mátyás király” által az itáliai csatatérre küldött magyar seregről azt rögzítette, hogy „vitéz és igen kiváló csapat” volt: a magyar katonák „amint megérkeztek, letáboroztak egy Minerva nevű helyen, 200 lépésnyire a várostól, ahol egy szép forrás volt és van is a mai napig”, és e „naptól kezdve a törökök nem tudták használni ezt a már fentebb megnevezett részt, olyannyira, hogy emiatt a forrás hosszú időn át viselte a „Magyarok forrása" nevet”. (20) Mátyás király hadserege kapcsán fontos rögzíteni, hogy amit az „apósa és sógora nem tudtak elérni, azt elérte ő, az odaküldött Magyar Balázs kapitány vezetésével küzdő”  magyar sereggel. (21) A magyar haderő itáliai megjelenése tekintetében indokolt rögzítenem, hogy igazi mentsvárt jelentett a megérkezésük: 1481-ben az egész európai kereszténység egyetemes értékét jelentette ez a magyar segítség, hiszen Itália egésze volt végveszélyben! „Itáliát akkor nagy rémület fogta el; sokan elhatározták, hogy kivándorolnak. Sőt az itáliai viszályok miatt kétségbeesett pápa is arról gondolkozott, hogy elhagyja Rómát; azzal fenyegetőzött, hogy Gallia Narbonensisbe távozik. A hadakozásnak ez az új módja annyira megrémítette az itáliai katonákat, hogy nem mertek megütközni; érezték, hogy őket a barbárok játszva verik le.” (22)
A magyar haderő kapcsán indokolt utalnom arra, hogy már a megjelenésük is reményt adott Itáliának! A „400 gyalogos, 300 lovas” létszámot kitevő magyar haderő dél-itáliai megérkezésekor Giovanni Albino Lucano 1481. június 19-i levelében a következőket rögzítette: a „magyarok megérkeztek már a hadszíntérre, úgy tűnik ezer éve vannak úton”. „Nagy reményem van természetes vadságukban és a törökökkel szerzett tapasztalatukban.” (23) Mátyás király magyar vitézei „a szárazföld és tenger felől megszállt Otrantóba érkeztek, hogy megmutassák az itáliaiaknak, milyen a pannóniai erő, már az itáliai táborba érkezésük órájában meg akarták támadni a törököt”. „Megvívtak egy tornyot, melyet a törökök a kapu elé, a forrás közelébe állítottak, s hatalmas őrséggel és sánccal erősítettek meg. Mindkét részről sokan elestek. Végül is a magyarok elfoglalták a tornyot, s ezzel az ellenség vakmerőségét annyira megtörték, hogy ezentúl nem mertek kijönni.” (24) E körben indokolt megemlítenem az óriási különbséget a törökök kapcsán a Bonfini említette „játszva verik le” itáliai katonai érzület és a törökök a magyar vitézekkel szemben viszont „nem mertek kijönni” Otrantóból: jól látták ezt a hadászati minőségkülönbséget a korabeli Itáliában, és krónikaíróik ezt rögzítették is! Az „otrantói krónikarészlet jó része a magyarokkal foglalkozik”: „rögtön, amint a magyarok Otrantó alá érkeztek, a törököktől megszerezték a forrást”. „Először a törökök nem jöttek rá, hogy azok a magyarok. Néhány török eltávozott, hogy megszerezzék a forrást, s az összes Otrantót elhagyó törököt megölték. És amint felismerték, hogy a magyarok jöttek, nem mertek többé Otrantón kívülre menni és elveszítették vitézségüket. Napról napra közelebb kerültek a falakhoz, végül 15 nap elteltével sáncaikkal a falakig értek. Nagy gyilkolást vittek végbe a magyarok a törökkel szemben Otrantóban." Egy névtelen itáliai szerző által írott, az „Otrantó visszaszerzése” címet viselő krónika azt rögzítette, hogy a „magyarok sok csetepatéba bocsátkoztak a törökökkel”, és a „magyarok mindig győzelmet arattak”. Giovanni Albino Lucano „Az otrantói háború” címet viselő krónikájában megállapította a „Mátyás, Pannónia hadra termett királya által küldött”  magyar haderőről, hogy e magyar vitézek „kemény harcban edződtek”; és az ostromkor „ostromfedelet készítettek, a fegyvertánchoz pajzsaikat ütögették, a fegyverzajban ősi szokás szerint dalokat énekeltek, az ütközetbe hadijelvényeket vittek magukkal”, majd „ki-ki közülük is a városba való bejutásért vetélkedve azon igyekezett, hogy a dicső virtus emlékét hagyja hátra az utódoknak, hogy ne váljék semmivé a testtel együtt a név is”.  (25)  Hunyadi Mátyás  (az édesapjától, Hunyadi Jánostól megörökölt) emberi, uralkodói és katonai minősége kapcsán fontos, hogy dicsőséges magyar királyunk a pápának írott egyik levelében ezt rögzítette: „Mély gyökerekkel ágyazódott keblünkbe Atyánk erénye, amit soha semmiféle erő nem képes kitépni onnan; mindama gondot, fáradságot, erélyt és bölcsességet, amit fel tudunk mutatni, azt mindenek fölött a keresztény hit üdvösségének fogjuk szentelni.”. (26) A török császár, Mohamed elhunyt 1481 május elején, majd ezt követően „tárgyalás útján adták fel a várat a törökök 1481. szeptember 10-én”. Az ehhez vezető „tárgyalásokra Vallonában került sor”, ahol „az egyezség megkötésénél is segédkezett egy magyar, akinek tapasztalatait hasznosíthatták”. (27) Az itáliai magyar haderő parancsnoka, Magyar Balázs kapcsán fontos utalnom a következő adalékra! „Magyar Balázs volt az egyik leghíresebb katonabáró.” (28) Itt indokolt utalnom arra, hogy a középkori magyar bárói cím a zászlósúri minőséget jelentette: ez a magyar határvédelmet ellátó hadvezéri minőség legmagasabb kifejezése volt a Hunyadiak korában! Giovanni Michele Marziano „A török sereg sikerei Otrantóban az 1480. évben” címet viselő krónikája 42. fejezetében arról írt, hogy: a magyarok serege érkezésekor „a mieink az öröm számos jelét mutatták ki, de leginkább Alfonz, aki megölelve Magyar Balázst köszönetet mondott neki, hogy ilyen alkalmas időben jöttek megsegítésére”. „A magyar vezér kérte tőle, biztosítson alkalmat nekik, hogy katonái megmutathassák vitézségüket, ha már ennyi veszélyen keresztül, ily hosszú utat tettek meg a keresztények megsegítésére. Alfonz arra buzdította őket, hogy először frissítsék fel magukat és ezután bízott az őrizetükre egy keleti irányban fekvő helyet. Letáboroztak ezen a helyen, ahol remek forrás volt az élvezetükre, a mai Minerva, amely egy dombocska lábánál fakadt, s fent volt a híres Diana templom. De az őket megtisztelni kívánó Fortuna két napra rá szép alkalmat kínált nekik. Minthogy a városból közel kétszáz török vonult ki és azon az úton haladtak, amely a mieink előtt rejtve maradt, mivel egy, a magyarok őrizetére bízott völgyben vezetett. Üldözni kezdték őket és egészen a város árkáig jutottak, mindezt akkora hévvel, hogy ha ezzel nem elégszenek meg és túljutnak az árkokon, néhányukat megölték volna a törökök. Minden sérülés nélkül szerencsésen visszatértek a szállásukra ... S attól kezdve ha a törökök el akarták űzni (az árkokban dolgozó mieinket) odaszaladtak a magyarok, komoly verekedés kezdődött és vitézül küzdöttek. Hosszas vetélkedés után a törökök a magyarok vitézsége miatt szabadon hagyták a mieinknek az árkot. Miután a törököket visszaverték, nagy félelem szállta meg őket, nem mertek többé kimozdulni. Ekkor a magyarok kérték Alfonzot, engedje meg nekik, hogy végső erőfeszítéssel, a falakon levő résen át, behatolhassanak a városba.” (29) A „Magyar Balázs vezetésével az Otranto felmentéséért harcoló” sereg sikere után „Itália-szerte „Te Deum"-mal ünnepelték meg” a győzelmet. (30) Mátyás király apósa, „Ferdinánd a győzelem után Ercole d'Estének” írott levelében ezt emelte ki a katonai győzelem legfőbb közvetlen következményeként: „Felragyogott végül a nap, amelyre nemcsak mi és Itália, de az egész keresztény világ oly hőn vágyott.”.(31) Juba Ferenc a „Lovasság és hajózás” címet viselő írásában írt arról, hogy  a magyar huszárok által Otrantónál elfoglalt forrás és az ostrommal kivívott végső győzelem „a pápa részére olyannyira fontosnak” minősült, hogy „ennek emlékére egy érmet veretett”: ez „ábrázolja őszentségét (tiarával a fején) és a mai napig látható a vatikáni éremmúzeumban, de bizony azon Balázsék nem láthatók”. „Az otrantóiak pedig hálából a Minerva-forrást „Fontana degli Ungheresi“-nek nevezik, a „Magyarok forrásának“. E diadal „a világtörténelem olyan egyetlen történése, amelyben egy huszáralakulat csupán „hajóegészségügyi“ fogással legyőzött egy hajórajt.” (32) Igazi huszárcsíny volt ez a javából! Ezen lovasminőségünkről „Mátyás  király egy 1481-ben kelt levelében” a következőket rögzítette: a „könnyű lovasság, kiket huszároknak nevezünk”. E megállapítás kapcsán Kiss Vendel ezt emelte ki: „Ezzel a mondattal jelenik meg a huszárság a magyar hadtörténelemben. A könnyűfegyverzetű, portyázó harcmódot folytató lovas csapatnemet a török elleni küzdelem szükségletei hozták létre.”. (33) A fentiek kapcsán azt fontos rögzítenem, hogy a huszár magyar szó; és ezen XV. századi haderőnemi minőség az ősi magyar lovasíjász hagyományokban gyökeredzett! A „XV. század második felére a huszárság már a központosított királyság haderejének szerves részévé válik”. Mátyás király az egyik, 1481-ben írott „levelében kifejti, hogy seregét három ordóra tagolja”. „Ezek közül első a páncélos lovasság, az utolsó a számszeríjas, puskás gyalogság. Külön ordó a második, a huszárságé, amely nem kísérője, kiegészítője, esetleg befejezője a páncélos lovagok harcának, hanem önálló fegyvernem.” „A XV. századvégi törvények kitűnően illusztrálják a huszárság intézményének fokozatos kiszélesedését, így az 1492. évi 20. törvénycikk követeli, hogy a bandériumoknak csak a fele legyen páncélos, a másik fele huszárokból kell, hogy álljon. Az 1498-as törvény kimondja: ,,A bandériumok legyenek továbbra is páncélosak, viszont a déli megyék tisztán huszárokat állítsanak". Délen tehát néhány magyar előkelőség csapatai már ekkor huszárokból kellett, hogy álljanak.” Zsuffa Sándor szerint „csakis a nemesi bandériumoknak húsz-húsz telek arányában kiállított ízig-vérig magyar, ősi magyar fegyverrel, az ősi magyar hadtudomány szabályai szerint és mindig teljesen könnyűfelszereléssel harcoló tagjait kell az európai huszárság ősének tekinteni". (34) Itt fontos arra utalnom, hogy a huszárminőség minden ízében az évezredeken átívelő ősi magyar lovasíjász hagyomány értékvilágából eredt! Nagy Kálmán „A magyar könnyűlovas, a huszár jelentősége” címet viselő elemzésében a következőket rögzítette a Hunyadi Mátyás korabeli magyar huszárok által is képviselt örök értékekről: „Mátyás király a nagy hadseregszervező volt az, aki az ősi magyar könnyűlovas hadművészetet visszahelyezte régi jogaiba, fontos fegyvernemének használta bár, mint zágrábi leveléből ismeretes, még nehéz lovasai is voltak, ilyeneket is küldött apósa megsegítésére, Otrantó török támadóival szemben.”
E minőséget élhették át Dél-Itália keresztényei Magyar Balázs csapata győzelmekor! Mátyás királyunk  kapcsán fontos, hogy a „külpolitikai műveleteinek hadserege ad súlyt és tekintélyt”: „az Anjou-kori hanyatló banderiális katonai szervezet mellé a királyi állandó hadsereg lép, amelybe uradalmából könnyű magyar lovasságot szervez”. „Vértes lovassága, könnyű páncélú huszársága, kétféle gyalogsága, erős tüzérsége, nagy dunai flottája Európa legjobban szervezett hadseregei közé tartozott. Biztosítéka ez a közép-európai magyar nagyhatalomnak, és fényes bizonyítéka Mátyás katonai szervező képességeinek.” (35) Az itáliai magyar győzelem jegyében utalok arra, hogy Magyar Balázs és csapata a „kereszténység védőpajzsa” magyar eszménye alapján aratott sikert, és körben egy műremekre, Hunyadi Mátyás királyunk  pajzsára is indokolt felhívni a figyelmet, ami a megítélésem szerint egy kis méretű huszárpajzs, azaz pavéze, mely szó valójában a görög pabetzion/pavetzion szóból ered. A „pavézék kisebb, kézi változatait” a „XIV-XV. századi katonák, főleg a lovasok használták személyi védelemre”. E „pajzsok közepe gyakran bordaszerűen kiemelkedik, hogy a pajzstartó karnak jobb fogása legyen”. E „kisméretű pavézéknek sajnos nincs hazánkban fennmaradt példánya”. „Hunyadi Mátyás Párizsban őrzött” pajzsa „tartozik ebbe a típusba”. „Magyarországon a XV. század második felében már a gótikus tárcsáknak sajátos változata alakult ki egy akkor formálódó sajátos fegyvernemnek, a huszárságnak használatában.” (36)
A Hunyadiak hadvezéri minősége és eredetkutatása körében kimagasló értéket képvisel, hogy Mátyás király édesapja, Hunyadi János székely ispán is volt: ennek okán fontos rögzítenem a következőket! A „székely szó eredetileg minden régisége mellett sem nemzetet, hanem foglalkozást jelent”. A székely név „magyar, mert szék-elv, széken túli, szék megetti jelentése van”. Van olyan vélemény, hogy a székely megnevezés „a magyar szék-elvéből alakult határőrség (marchia) jelentéssel” bír. (37) Megítélésem szerint a székely megnevezés eredete a székelyek ősi szabadságjogainak világából ered: a „szék-elv”, azaz a székhely létében valójában a közösségre vonatkozó döntést jelentő népgyűlések megtartásának joga és kötelezettsége öltött testet. Megítélésem szerint a székely névben őrződött meg a jogállást kifejező „szék-elv” kifejezés, mely egyértelműen a saját szabadságjog alapján megtartott gyűlés ősi jogát jelenti. A székely szabadság ősi volta igazi magyar közjogi hungarikum! Mátyás király édesapja vitézi élete kapcsán kiemelendő, hogy Hunyadi János „Csáki György székely ispán familiárisa” volt 1426-ig. (38) Közismert az is, hogy Mátyás király édesapja, Hunyadi János utóbb maga is székely ispán lett, és e körben érdemes az alábbi megállapításra hivatkoznom! A Magyar Tudományos Akadémia elnöke, gróf Teleki József  írt arról, hogy Aranka György (1737-1817) volt „a Hunyadi erdélyi magyar nemes származásának legtüzesebb védője”: az álláspontja szerint a „Hunyadi Székely nemzetség azon székelyektől veszi eredetét, kiket István király Arad vezérlése alatt Hunyad vármegyébe szállíttatott a határok őrzése végett”. (39) E körben indokolt utalnom arra, hogy a magyar Hunyadi-család ősei világának eredetkutatásai terén a legfontosabb adalék az, hogy székely világ létezett Havasalföld „Kis-Székelyföld” térségében: ennek történeti jelentősége már a Szent István korában kialakuló magyar-görög határsáv, azaz a Délvidéken és Kárpátokon túli magyar gyepűtérségek lovasíjász magyar pásztorvilágának határvédelmi voltában érhető tetten! Megítélésem szerint a magyar Hunyadi-család XIV. századi ősei a fentebb említett „Kis-Székelyföld” nevet viselő térségében a határvédelmet ellátó és ekként nagy szabadságban élő magyar lovasíjász pásztortársadalomba tartozó székely Örlőc-nem Bod-ágából származtak, méghozzá ezen ág katonai vezetői voltak a magyar gyepűvidék eme részén. E körben indokolt hivatkoznom arra is, hogy 2018-ban a 135. évfordulóját ünnepeljük a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság 1883. évi megalapításának: ráadásul 35 éve, 1983-ban indította meg újra e társaság a működését! E körben külön öröm számomra, hogy a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság felkérésére 2018. február 22-én a Magyar Nemzeti Múzeum Pollack-termében tartottam meg a „Hunyadi Mátyás királyunk őseinek és rokoni körének eredetkutatása a reneszánsz értékvilág fényében” címet viselő előadásomat a „MÁTYÁS KIRÁLY EMLÉKÉV” jegyében, ahol a fenti eredetkutatási eredményeimet is ismertettem.
 
II. Mátyás-pajzsunk egyetemes művelődéstörténeti jelentősége
 
A 2018. évi „MÁTYÁS KIRÁLY EMLÉKÉV” kiváló alkalmat jelent a Hunyadiak korának, jelesül legfőképp Mátyás király egyetemes művelődéstörténeti értékeket felmutató magyar világának minél magasabb szintű közismertté tételére! Mátyás király művelődéstörténeti öröksége kapcsán kiemelendő, hogy  2010-től kezdve állami szinten sor került a „Mátyás pajzs rekonstrukció” elkészítésére, a Magyar Corvin-lánc kitüntetés adományozásának és a Magyar Corvin-lánc Iroda szervezeti átalakításának előkészítésével kapcsolatos feladatok elvégzésére, és a Corvin-lánc elkészítésére!
Hunyadi Mátyás dicsőséges kora minden későbbi magyar nemzedék számára követendő értékpéldát jelentett! Zrínyi Miklós a „Mátyás király életéről való elmélkedések” címet viselő (az 1650-es évek közepén kelt) írásában azt rögzítette, hogy Mátyás király „az egész világot jó hírével, nevével betölté”, és „emlékezete örökétig lészen a magyaroknál”. „Saskeselyűket kergetett, és azoknál magasabban járt vitézséggel, serénységgel, untalan szorgalmatos fáradsággal. Őtet senki meg nem győzte, az ő udvara Mars oskolája volt, az ő tekintete oroszlánt hasonlított, az ő állandósága és hadi tudománya mindent meghaladott, az ő jóságáért a föld jól termett, az Isten reánk kegyelmesen nézett, és az egész ország-világ előtt tündöklő volt.” „Bízvást boldog életűnek mondhatjuk, kinek ennyi testi és lelki jókat és szerencséket az Isten ada.” Mátyás király dicsőséges mivolta okán Zrínyi Miklós még azt a magyar emlékezetműveltségi értéket is rögzítette a fenti művében, hogy Mátyás király jajcai győzelme emlékezetére a „kis leányzók is közénekkel éneklik vala akkor Mahomet császárról” a következőket:
„Mikor magyar király zászlóját látá,
Jó lovának száját futni bocsátá.”
 
Zrínyi által őrződött meg a török császár lóhalálában való menekülésvágtájának remek néprajzi emléke, melynek jegyében érdemes emlékeznünk napjainkban is Magyarország „a kereszténység védőpajzsa” voltára! A XV. századi „Mátyás pajzs” magyar nemzeti művelődéstörténeti örökségünk egyik legkiemelkedőbb művészeti remeke! Foltán László olimpiai bajnok és Janek György, a „Magyar Arany Érdemkereszt” kitüntetettje sok éve célul tűzte ki, hogy  ez a XV. századból máig fennmaradt remekmívű hungarikumunk, a párizsi Hadtörténeti Múzeum (Musée de l’Armée) gyűjteményéből véglegesen visszakerüljön eredeti származási helyére, Magyarországra. „Magyarország a kereszténység védőpajzsa” volt a Hunyadiak idején is: Mátyás király csatatéri bátorsága és hont védő hadvezéri minősége is jó alap e XV. századi magyar „Mátyás-pajzs” hazahozatala tekintetében, különösen azért, mert 2018-ban emlékezünk meg a Hadtörténeti Intézet és Múzeum 100 évvel ezelőtti megalapításáról is. 2018. február 23-án ünnepeltük Hunyadi Mátyás 575. évi születésnapját: ezen emlékév kimagasló értékű eredményét jelentené, ha ezen, kimagasló magyar művészettörténeti értéket képviselő Mátyás-pajzs végleges hazahozatala megvalósulna. 
1989 óta folyamatos magyar vágy ez, melyről egy akkori híradás igen érzékletesen számolt be! „Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy atlétaedző aki fejébe vette, hogy Mátyás király Párizsban  –  a párizsi Musée de L’Armée-ben –  őrzött halotti pajzsát, ha másképpen nem, de „vendégségbe” hazahozatja.  S ahogyan az a mesében lenni szokott, Janek Györgynek (a BVSC szakedzőjének) 1989 őszétől számtalan próbát kellett kiállnia ahhoz, hogy álma végül is – egy esztendei küzdelem után – valóra válhasson.” Janek György „amatőr pajzskutatónak” az érdeme, hogy „pénzt, időt és energiát nem kímélve, többször is megjárta Párizst, hogy a helyszínen folytatott tárgyalásaival segítse  a pajzs hazatérését”, és számos levelet írt, hogy a „pajzs hazahozatalát sínre tegye”. Az eredmény meg is született: Párizsból „1990. november 13-án este a Magyar Honvédség különrepülőgépén hozták Budapestre” a Mátyás-pajzsot „kölcsönzés formájában”. E siker is igazolja, hogy Janek György „kitűnőre vizsgázott kitartásból, nemzeti történelmünk iránti tiszteletből”. (1) E körben indokolt utalnom arra, hogy a Mátyás-pajzsról az első komoly tudományos igényű írás Kubínyi Ágoston tollából született meg 1855-ben, és ebben a következőket rögzítette: „nem hallgathatom azon óhajtásomat, vajha számos hazánkfiai, kiknek a mindenható módot nyújtott a külföldön utazhatni, kinnlétöket necsak mindennapi s rendesen itthon is gyakran jobban és olcsóbban föllelhető mulatságokban és gyönyörűségekben töltenék, hanem a világban elszórt s nálunk kevésbbé ismeretes tudományos kincsekkel, de kivált künnlevő hazai történeti emlékeinkkel gazdagítanák intézeteinket”. (2) Ezen Kubínyi-óhaj teljesedett be 1989-ben, amikor Janek György a Mátyás-pajzs hazahozatala érdekében megkezdte napjainkig folytatott értékes tevékenységét! 1990-ben országos jelentőségű hírré lett a Mátyás-pajzs hazatérése: erről tanúskodik a következő híradás is! „Mátyás király halotti pajzsa rövid időre hazatért Magyarországra: a párizsi Musée de L’Armée — ahol a becses magyar történeti emléket őrzik — kölcsön adta a Budapesti Történeti Múzeumnak, a Mátyás király halálának 500. évfordulójára rendezett kiállításra. A pajzsot Katona Tamás külügyminisztériumi államtitkár szerdán adta át a múzeumnak. Ezt a pajzsot — miként a kutatók elmondták — feltehetően Kálmáncsehi Domokos székesfehérvári prépost készíttette és helyezte Mátyás ravatalához. A bőrből és fából készült pajzson Mátyás király, Kálmáncsehi, Ernuszt Zsigmond pécsi püspök és feltehetően Morvaország s Galícia címere, valamint a latin nyelvű felirat: Istennek kegyes, áldott anyja, Mária, esedezzél Mátyás királyért — látható. A leírás szerint Sopronban őrizték a pajzsot, 1620—30 között II. Ferdinánd Bécsbe szállíttatta a császári fegyvertárba.” (3) 2015-ben Dombi Margit  a következőket fogalmazta meg a Mátyás-pajzs Párizsba kerüléséről: „Mátyás aranyozott halotti pajzsa – amit az általa nagy hadvezérnek tartott Corvinus iránti tiszteletből – Bécsből Napóleon vitetett Párizsba 1809-ben, a győri csatát követően, ma is ott található az Invalidusok Palotájában lévő Musée de L’Armée-ben”. (4)
Hetes Tibor a következőket fogalmazta meg a Mátyás-pajzs története kapcsán: „A párizsi Museé d' Artillerie (mai Hadtörténeti Múzeum) őrzi egyik legbecsesebb hadtörténeti emlékünket, Mátyás király halotti pajzsát. A Museé d' Artillerie-t XIV. Lajos idején alapították. Többször elpusztult, végül is a Palais des Invalides-ben kapott helyet, ahová Napóleon helyeztette. Ekkor került a pajzs az isztriai herceg, Jean Bassiere – Napóleon lovasvezére – fegyvergyűjteményéből a múzeumba.” (5) Az isztriai herceg „Béssiére János; Napoleon egyik legjelesebb lovas vezére” volt. „Ezen világhírű párisi múzeumnak gondosan őrzött elsőrendű műkincsei között rejtőzik, távol a magyar földtől, honfitársaktól alig ismerve Hollós Mátyásnak ritka szépségű pajzsa, melynek félremagyarázhatatlan sebhelyei krónikánál ékesebben hirdetik „a nagy vezér magzatának” vitéz jellemét. E pajzs korábbi történetét teljes homály fedi. Csak annyit tudunk róla, hogy vétel útján került mostani helyére az isztriai herceg fegyvergyűjteményéből, midőn azt elárverezték, meg hogy előzőleg a Durand-féle kollekcióhoz tartozott. A múzeum vezető körei idejében fölismerték műbecsét és a megillető figyelemmel helyezték üvegszekrény alá, Mátyás kortársa, a híres richmondi és későbbi VII. Henrik angol király pajzsának közelébe, a közép- és újkori fegyverzetek egyik nagy termének közepén, úgy hogy a figyelmes látogatónak rögtön a szemébe ötlik.” (6)
2003-ban Baják László a következőket rögzítette: A „Hunyadi Mátyás gyászszertartásáról fennmaradt és jelenleg Párizsban őrzött temetési pajzsot” illetően fontos, hogy a „pajzson Mátyás címerét felirat, illetve Halics és Morvaország, valamint Ernuszt Zsigmond pécsi püspök és Kálmáncsehi Domonkos székesfehérvári prépost címere veszi körül”. „A pajzs kis mérete és felirata: „Alma dei genitrix Maria interpello pro rege Matthia” (Istennek kegyes áldott anyja, Mária esedezzél Mátyás királyért), valamint a temetést celebráló Kálmáncsehi személye sugallják az epitáfium jellegét. Mivel a pajzson Mátyás „országai" közül csak Halics és Morvaország címere van képviselve, nyilvánvaló, hogy a temetésen több hasonló pajzs szerepelhetett. A két főpap címere arra utal, hogy a fennmaradt pajzsot ketten készíttették. Valószínűleg azért kellett osztozniuk a tisztelet kinyilvánításának e formájában, mert Mátyás országainak számától függően a szükséges pajzsok száma korlátozott volt. A forrásokban a pajzs(ok)ról nem esik szó, ezért valószínű, hogy nem a szertartásban volt szerepük, hanem a székesfehérvári temetés alkalmi dekorációjához tartozhattak. Feltehető, hogy a kor uralkodóinak síremlékeihez hasonlóan Mátyás országainak címerei végleges formában a márvány síremlékére kerültek.” (7) 1855-ben Kubínyi Ágoston a következőket rögzítette a Mátyás-pajzs kapcsán: „azt tartom, hogy ez dicső Mátyásunk temettetési ünnepélyénél használtatott, még pedig hihető inkább a bécsi, mint a székesfejérvári ünnepélynél”. „Minekutána pedig ezen, az akkoriban Bécsben mulató küludvarok követei kérdésen kivül jelen voltak, igen hihető, a francia követ a sarcophag mellett díszlő egyik pajzst magával vitte, s ez jelenleg a párizsi tüzérek fegyvertárában őriztetik.” (8) „Mátyás király temetésén valószínűleg több címeres halotti pajzs is szerepelt. Az egyik, amelyet a szertartás celebrálója, Kálmáncsehi Domonkos székesfehérvári prépost és Ernuszt Zsigmond pécsi püspök készíttetett, Párizsban napjainkig fennmaradt. Ennek a pajzsnak, amelyen Mátyás címerét Halics, Morvaország, valamint Kálmáncsehi Domonkos és Ernuszt Zsigmond címerei fogják körül, nem ismerjük az eredeti funkcióját, de lehet, hogy - feltételezhető társaival együtt - a ravatal köré állították, esetleg a temetési menetben is felvonultatták.” (9)
A sport és a nemzeti érzés együttes élménye tekintetében jó példa azon XXI. századi rendezvénysorozat, amit két sportember szervez immár egy évtizede! 2010 júliusában egy híradás jelent meg arról, hogy az „Amiért a harang szól - Nándorfehérvár 1456” című „történelmi megemlékezés-sorozatot két lelkes, a magyar múlt dicső eseményeinek és hőseinek emlékét megőrizni, és az utókor számára továbbadni kívánó sportember álmodta meg”. Foltán László, az 1980-as moszkvai olimpia bajnoka, többszörös világbajnok kenus és jó barátja, Janek György, hosszútávfutó, a BVSC Szabadidő Szakosztályának vezetője pénzt, időt és energiát nem kímélve dolgozott terveik megvalósításáért, amelynek eredményeképpen létrejött egy hagyományteremtő, a hazafias érzéseket erősítő és a sportot is magában foglaló eseménysorozat”. (11) A fentiek jegyében igen nagy megtiszteltetés számomra, hogy Hunyadi-kutató voltom révén 2014 februárjában sorra került megismerkedésünk után Foltán László és Janek György a barátságába fogadott. A Hunyadiakra való megemlékezések keretében napjainkig több mint 50 iskolában, tanintézetben és egyéb közintézményben került sor kiállítások, kiállításmegnyitók és előadások megtartására: nagy öröm számomra, hogy az elnúlt években előadásokat tartó művelődéskutatóként részese lehettem ezen emlékőrző eseményeknek! Hagyományőrző és ismeretterjesztő tevékenységünk révén 2018-ban a „MÁTYÁS KIRÁLY EMLÉKÉV” jegyében már eddig is számos olyan eseményt szerveztünk, ahol művelődéstörténeti előadások keretében emlékeztünk meg az 575 éve született Hunyadi Mátyás  reneszánsz világának egyetemes jelentőségéről; 560 évvel ezelőtti királlyá választásáról; és arról is, hogy 1463-ban, 555 esztendővel került vissza Szent Koronánk Magyarországra. A Hunyadiak és korszakuk iránt érzett lelkes tisztelet teremtette művelődéstörténeti sorsközösségünk kiemelkedő eseményeként éltük meg mind a hárman, hogy 2018 Pünkösdjén Csíksomlyóra kaptunk meghívást. E körben és Csík magyar művelődéstörténeti öröksége kapcsán fontos rögzíteni, hogy „már a X-XI. században jelen volt itt a magyarság”. Darvas-Kozma József „a csíkszeredai Szent Kereszt egyházközség plébánosa, a millenniumi templom építtetője írt nagyon érdekes könyvet a csíksomlyói búcsú eredetéről, a búcsújárás és a kegyhely történetéről”. „Kutatásai az egyetlen magyar alapítású szerzetesrendhez, a pálosokhoz vezetnek.” „A pálosok a XIV. század elején váltak egyházjogilag elismert szerzetesrenddé.” Darvas-Kozma József „a csíksomlyói ferences kolostor elődjében pálos kolostort valószínűsít”: véleménye szerint „a Salvator-kápolna már a XIV. században létezett, őrei pálos remeték voltak””. A remeteség önálló voltát bizonyítja, hogy az itteni „Salvator-kápolna 1782-ig nem tartozott sem a ferencesekhez, sem a csíksomlyói plébániához”. (12) A pálosok csíksomlyói jelenléte és a székely jog világának XIV. századi kapcsolatrendszere körében még további kutatások feltétlenül indokoltak, különösen az alábbi megállapítás fényében! „Csíksomlyón nem volt kegyúr, aki beleszóljon a rendház sorsába, ráadásul az itteni kolostor helyzete a székely jog alapján alakult ki, s ebben teljesen különbözött a többi erdélyi kolostortól.” (13) A magyar csángók és székelyek vallásos érzületében, hitéletében Csíksomlyó évszázadok óta szakrális jelentőséggel bír: ennek jelentősége okán az alábbi, a pálos renddel összefüggő megállapítást külön is indokolt kiemelnem! A Salvator-kápolna pálos kötődésére utal „a szűk diadalív, a mennyezeten megjelenő remete szentek ábrázolása és a pálosok kiváltságaként kapott pünkösdszombati búcsú”. (14) Csíksomlyó szakrális élmény egész magyar keresztény nemzetünk számára! „Csíksomlyó dombján a pogánykori magyaroknak valami nagy kultuszuk volt.” A „székelyek és a csángók Babba Máriához fohászkodnak, a bölcsőtől a sírig minden ügyükben”:  a „Holdat is Babba Máriának nevezik”. „Babba egy ősi istennő volt, akit tiszteltek eleink. Kultuszhelyén ma az Istenanyát tisztelik, akinek lába alatt a Hold és feje felett a tizenkét csillagból álló koszorú található.” (15) A Mátyás-pajzs művelődéstörténeti jelentősége jegyében úgy látom, hogy érdemes és indokolt feltárni a XV. századi bodfalvi Bod-család és a Hunyadi-nemzetség esetleg fennálló rokonsági kapcsolatrendszereit is! „A Bodfalvi Bod család címereslevele. 1460. febr. 21. Buda. I. Mátyás király Bodfalvi Bod Szilveszternek, Jánosnak és Gálnak, Ung megyei nemeseknek az oklevél élén megfestett címert adományozza, ősi nemességük nagyobb bizonyítékára és dicsőségére. Az oklevél az adományozott címert és a címerszerzők érdemeit nem írja le. Címer: balra dőlt, kereltalpú pajzs vörös mezejében kék balharánt pálya, előtte balra fordult páncélos alak, fején sisak, amely alól arcának csak kis része látszik ki, kezein kézelős páncélkesztyű. A páncél alól kilátszik a térdig érő sodronying, lábán sínpáncél és vascipő, balján négyszögletes fapajzs, kezeiben lövésre kész számszeríj. Sisak: balra fordult csőrsisak. Sisakdísz: két vörös, zárt sasszárny, kék balharánt pályával osztva. Takaró: vörös-kék. A megkopott oklevél értékes viselettörténeti emlékünk: a korabeli páncélos vitéz — feltevések szerint Mátyás ún. fekete seregének — harci felszerelését örökítette meg. A király 1459 körül kezdte megszervezni seregét. E páncélról eddig más adatunk nem lévén, a feltételezést se cáfolni, se megerősíteni nem tudjuk. Mindenesetre valószínűnek tűnik, hogy a megadományozottak, vagy közülük valamelyik, ebben az öltözetben és fegyverzettel szolgált Mátyás király zsoldos seregében.” (16) A fentebb említett „ négyszögletes fapajzs” azért is fontos adalék, mert az alakját és a színét tekintve is a Mátyás-pajzshoz hasonlít! A bodfalvi Bod-család és a Hunyadi-nemzetség rokonsági kapcsolatrendszereit azért indokolt feltárni, mert a megítélésem szerint nyilvánvaló a havasalföldi székely Örlöc-nem Both ágából származó Buth-i Vajk volt Hunyadi Mátyás apai nagyapja. Hunyadi János kapcsán a „Buthi Valachi filius” azt jelenti, hogy édesapja, a „vlach” Buth-i Vajk magyarsága a középkori görög műveltség szókincse, fogalmi világa jegyében is értelmezendő. A görög vlachosz szó pásztort jelent (a görög vlahosz szóból ered a magyar oláh szó). Havasalföld  görög neve Ungrovlachia, ami magyarul Magyarpásztorföld jelentéssel bír: ez volt a Kárpátokon túli magyar lovasíjász nemzetségek nagy szabadságban élő nagyállattartó pásztorvilága a XI-XIV. században. Egy évezreddel ezelőtt a szentföldi zarándokút megnyitása révén Szent István király korától kezdve egészen a XIV. század végéig a Duna mentén Konstantinápolyba irányuló állatkereskedelem Magyarpásztorföld (Ungrovlachia) magyar lovasíjász pásztorvilága székely nemzetségeinek irányítása alatt állt. Erdély és Magyarpásztorföld (Ungrovlachia/Havasalföld) történelmi összefüggéseinek jegyében fontos, hogy ez utóbbi térség azonos a XI. századtól Konstantinápoly irányába kialakuló állatkereskedelmet kifejező, a „rómaiak legelője” („pascua Romanorum”) és a „rómaiak  pásztorai” („pastores Romanorum”) fogalmakkal megjelölt középkori magyar gyepűvidékkel. A magyar Hunyadi-család ősei világának eredetkutatásai terén a legfontosabb adalék az, hogy székely világ létezett Havasalföld „Kis-Székelyföld” térségében: ennek történeti jelentősége már a Szent István korában kialakuló magyar-görög határsáv, azaz a Kárpátokon túli magyar gyepű lovasíjász magyar pásztorvilágának határvédelmi voltában érhető tetten! Ez utóbbi görög vonatkozásra már csak azért is fontos felhívni a figyelmet, mert a XVII. századi fanarióta görög Kantakuzénosz-család korából való térképen ábrázolták a fentebb hivatkozott „Kis-Székelyföld” területét! A fenti adalékok jegyében és Hunyadi Mátyás király nagyapja, Buth-i Vajk neve okán a család magyar eredetére vonatkozó összegzésként itt fontos rögzítenem, hogy a megítélésem szerint a magyar Hunyadi-család XIV. századi ősei a Kárpátokon túli magyar pásztorvidékek egyik kimagaslóan fontos területén, jelesül Havasalföldnek „Kis-Székelyföld” nevet viselő térségében a határvédelmet ellátó és ekként nagy szabadságban élő magyar lovasíjász pásztortársadalomba tartozó székely Örlőc-nem Bod-ágából származtak, méghozzá ezen ág katonai vezetői voltak a magyar gyepűvidék eme részén.
Zárógondolatként Otrantó magyar diadala fényében indokolt rögzítenem, hogy 1481-ben az egész európai kereszténység egyetemes értékét jelentette ez a magyar segítség, hiszen Itália egésze volt végveszélyben! Hunyadi Mátyás király kiváló hadvezére, Magyar Balázs magyar serege Otrantót igen gyorsan visszafoglalta a török seregtől, és ekként megmentette Itáliát és Európát a hódítástól! 1481-ben magyar vitézeink hősies küzdelemben újra biztonságossá tették Dél-Itáliát, megvédték a korabeli keresztény Európa ottani határát.  Magyar katonáink egyetemes hadtörténeti dicsőséget értek el: a korabeli itáliai krónikaírók írásaikban rögzítették is ezen magyar haderő dicsőséges voltát, melyre 1456. évi nándorfehérvári diadalunk után 25 esztendővel került sor! A kereszténység egysége és magyar-olasz barátság további  erősítése céljából fontos lenne a „Magyarország a kereszténység védőpajzsa”-eszményörökségünk jegyében, hogy Hunyadi Mátyás királyunk Itáliát 1481-ben megmentő magyar serege és hadvezére, Magyar Balázs dicsőséges emlékezetének megőrzése céljából az idei „MÁTYÁS KIRÁLY EMLÉKÉV”  során egy emléktábla kerüljön fölállításra a dél-itáliai Otrantó városában! E győzelem 1481-ben Itália déli részén a magyar lovasíjász huszárság dicsőségét mutatta fel Európának. E kiemelkedő jelentőségű magyar győzelem után a pápa azonnal emlékérmet készíttetett az otrantói dicsőség örök emlékezetére! Rendkívüli jelentőséggel bír, hogy Mátyás király magyar serege Itáliát, és ezzel Rómát is megvédte a törököktől!
 
I. Itália megmentői: Magyar Balázs magyar vitézeinek otrantói diadala 1481-ben. (1) Juba Ferenc: Lovasság és hajózás. In.: A magyar huszárság története. A lovasműveltség sajátosságai. Zürichi Magyar Történelmi Egyesület és a Heraldika Kiadó kiadványa. Zürich-Budapest, 2004. 37. o.; (2) XV. századi esemény. 800 mártír szentté avatása. In.: Új Szó. 2007.  július 7. 6. o. MTI.; (3) Veszprémy László: Magyar vonatkozású források Otranto ostromáról (1480-1481). In.: Hadtörténelmi Közlemények. 103. évfolyam. 1. szám. 1990 március.105-106. o.; (4) Galla Ferenc: Mátyás király és Szentszék. Különlenyomat a Mátyás Emlékkönyv I. kötetéből. 53. o.; (5) Dr. Sulyok Hedvig főiskolai adjunktus: Mátyás és Itália. In.: Belvedere. Kiskönyvtár 1. Mátyás király emlékére halálának 500. évfordulóján. Juhász Gyula Tanárképző Főiskola. Történettudományi Tanszék. Szeged, 1990. 17. o.; (6) Galla Ferenc: Mátyás király és Szentszék. Különlenyomat a Mátyás Emlékkönyv I. kötetéből. 39. o.; (7) Dümmerth Dezső: A két Hunyadi. Bp., 1985.; (8) Galla Ferenc: Mátyás király és Szentszék. Különlenyomat a Mátyás Emlékkönyv I. kötetéből. 53. o.; (9) Bonfini: Mátyás király. Tíz könyv a magyar történetből. Latinból fordította Geréb László. A fordítás munkáját tanácsaival segítette. Kardos Tibor. A fordítást ellenőrizte Mezey László. Átnézte Juhász László. Bp., 1959. 1241., 25. o.; (10) Dümmerth Dezső: A két Hunyadi. Bp., 1985.; (11) Galla Ferenc: Mátyás király és Szentszék. Különlenyomat a Mátyás Emlékkönyv I. kötetéből. 53. o.; (12) Bonfini: Mátyás király. Tíz könyv a magyar történetből. Latinból fordította Geréb László. A fordítás munkáját tanácsaival segítette. Kardos Tibor. A fordítást ellenőrizte Mezey László. Átnézte Juhász László. Bp., 1959. 125. o.; (13) Veszprémy László: Magyar vonatkozású források Otranto ostromáról (1480-1481). In.: Hadtörténelmi Közlemények. 103. évfolyam. 1. szám. 1990 március.106. o.; (14) Bonfini: Mátyás király. Tíz könyv a magyar történetből. Latinból fordította Geréb László. A fordítás munkáját tanácsaival segítette. Kardos Tibor. A fordítást ellenőrizte Mezey László. Átnézte Juhász László. Bp., 1959. 125. o.; (15) Galla Ferenc: Mátyás király és Szentszék. Különlenyomat a Mátyás Emlékkönyv I. kötetéből. 18. o.; (16) Bonfini: Mátyás király. Tíz könyv a magyar történetből. Latinból fordította Geréb László. A fordítás munkáját tanácsaival segítette. Kardos Tibor. A fordítást ellenőrizte Mezey László. Átnézte Juhász László. Bp., 1959. 168. o.; (17) Galla Ferenc: Mátyás király és Szentszék. Különlenyomat a Mátyás Emlékkönyv I. kötetéből. 44. o.; (18) Veszprémy László: Magyar vonatkozású források Otranto ostromáról (1480-1481). In.: Hadtörténelmi Közlemények. 103. évfolyam. 1. szám. 1990 március.  111. o.; (19) Galla Ferenc: Mátyás király és Szentszék. Különlenyomat a Mátyás Emlékkönyv I. kötetéből. 54. o.; (20) Veszprémy László: Magyar vonatkozású források Otranto ostromáról (1480-1481). In.: Hadtörténelmi Közlemények. 103. évfolyam. 1. szám. 1990 március. 111. o.; (21) Dümmerth Dezső: A két Hunyadi. Bp., 1985., (22) Bonfini: Mátyás király. Tíz könyv a magyar történetből. Latinból fordította Geréb László. A fordítás munkáját tanácsaival segítette. Kardos Tibor. A fordítást ellenőrizte Mezey László. Átnézte Juhász László. Bp., 1959. 125. o.; (23) Veszprémy László: Magyar vonatkozású források Otranto ostromáról (1480-1481). In.: Hadtörténelmi Közlemények. 103. évfolyam. 1. szám. 1990 március. 107. o.; (24) Bonfini: Mátyás király. Tíz könyv a magyar történetből. Latinból fordította Geréb László. A fordítás munkáját tanácsaival segítette. Kardos Tibor. A fordítást ellenőrizte Mezey László. Átnézte Juhász László. Bp., 1959. 125. o.; (25) Veszprémy László: Magyar vonatkozású források Otranto ostromáról (1480-1481). In.: Hadtörténelmi Közlemények. 103. évfolyam. 1. szám. 1990 március. 107., 110. o.; (26) Papp Sándor IV. évfolyamos magyar-történelem szakos tanárjelölt:  In.: In.: Belvedere. Kiskönyvtár 1. Mátyás király emlékére halálának 500. évfordulóján. Juhász Gyula Tanárképző Főiskola. Történettudományi Tanszék. Szeged, 1990. 21. o.; (27) Veszprémy László: Magyar vonatkozású források Otranto ostromáról (1480-1481). In.: Hadtörténelmi Közlemények. 103. évfolyam. 1. szám. 1990 március.106. o.;  (28) Fenyvesi László: Katonahistóriák Mátyás király korából. Bp., ,1990. 59. o.; (29) Veszprémy László: Magyar vonatkozású források Otranto ostromáról (1480-1481). In.: Hadtörténelmi Közlemények. 103. évfolyam. 1. szám. 1990 március.  111. o.; (30) Dr. Sulyok Hedvig főiskolai adjunktus: Mátyás és Itália. In.: Belvedere. Kiskönyvtár 1. Mátyás király emlékére halálának 500. évfordulóján. Juhász Gyula Tanárképző Főiskola. Történettudományi Tanszék. Szeged, 1990. 17. o.; (31) Veszprémy László: Magyar vonatkozású források Otranto ostromáról (1480-1481). In.: Hadtörténelmi Közlemények. 103. évfolyam. 1. szám. 1990 március. 109. o.; (32) Juba Ferenc: Lovasság és hajózás. In.: A magyar huszárság története. A lovasműveltség sajátosságai. Zürichi Magyar Történelmi Egyesület és a Heraldika Kiadó kiadványa. Zürich-Budapest, 2004. 38. o., (33) Kiss Vendel (Tatabányai Múzeum): Huszárok Komáromban. In.: Komárom-Esztergom Megyei 24 óra. V. évfolyam. 116. szám. 1994. május 18. 4. o.; (34) V. Molnár László:  Huszárok a Somogy megyei végvári harcokban a XVI. század második felében.  In.:  Somogyi Műzeumok Közleményei. Kaposvár, 1982. 95-96. o.; (35) Dr. Balázs Olivér:  Mathias rex. In.: A Kőszegi Szent Benedek Rendi Kat. Ferenc József Gimnázium Évkönyve. Kőszeg, 1940.   7. o.; (36) Boldog Zoltán: XV-XVI. századi pajzsok a Déri-gyűjteményből. In.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2005.. Debrecen, 2006. 246. o.; (37) Sebestyén Gyula: A székelyek neve és eredete. In.: Ethnographia. A Magyar Néprajzi Társaság értesítője.  8. évfolyam, Budapest, 1897. 34., 36., 44. o.; (38) Szabó Pál: 1440 – Nándorfehérvár  első oszmán–török ostroma és előzményei. Doktori értekezés. Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola Medievisztika Alprogram. Témavezetők: Prof. Dr. Olajos Terézia és Dr. Sebők Ferenc. Szeged, 2014. 246. o.; (39) Hunyadi János eredete. Olvasta az Académiában, május 24. 1851. G. Teleki József  m. acad. elnök. Töredék a szerzőnek „Hunyadiak Magyarországon” című nagyobb munkájából. Pest, 1851. 30. o.; II. Mátyás-pajzsunk egyetemes művelődéstörténeti jelentősége. (1) Horváth Miklós: Kis magyar pajzsmese. In.: Magyar Honvéd. A Honvédelmi Minisztérium hetilapja. 1990. novemnber 23. 20. o.; (2) Kubínyi Ágoston: Mátyás király paizsa a Magyar Nemzeti Múzeumban. In.: Magyar Academiai Értesítő. XV. évfolyam. 1855. IV. szám. 325. o., (3) Kölcsön kaptuk Mátyás pajzsát. In.: Petőfi Népe. Bács—Kiskun Megyei Napilap. XLV. évfolyam. 268. szám. 1990. november 15. 8. o.; (4) Dombi Margit:A középkori magyar diplomácia nyomában.  In.: Valóság 2015. 5. szám. 66. o.; (5) Hetes Tibor:. „... és utódaik dicsőségére is..."  Adalékok a Hadimúzeum előtörténetéhez. In.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője. 3. Budapest, 2000. 163. o.; (6) Korda Dezső: Mátyás pajzsa Párizsban. In.: Hadtörténelmi Közlemények. 1890. 236. o.; (7) Baják László: A halotti címerek történetéhez. In.: Történeti Muzeológiai Szemle. Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve. 3. Budapest, 2003. 40. o.; (8) Kubínyi Ágoston: Mátyás király paizsa a Magyar Nemzeti Múzeumban. In.: Magyar Academiai Értesítő. XV. évfolyam. 1855. IV. szám. 325. o.; (9) Baják László: Címerek a gyásszertartásokon, halotti címerek a 19. századból. In.: A Herman Ottó Múzeum Évkönyve. XXXV-XXXVI. Miskolc, 1997. 166. o.; (10) MTI Sportkiadás 1943. december 30.; (11) Gábor Éva: A nándorfehérvári csata első napjára emlékeztek Esztergomban. A Hunyadiakért szólt a harang. In.: Hídlap. Hetilap határok nélkül. VIII. évfolyam. 27. szám. 2010. július 17. 16. o.; (12) Udvarhelyi Nándor: Könyvespolc. Darvas-Kozma József: A csíksomlyói búcsú eredettörténete. Csíkszereda, 2011. In.: Honismeret. XXXIX. évfolyam. 2011. 6. szám. 68. o.; (13) Kovács Imre:  Csíksomlyó. In.: Esztergom és Vidéke. 2002. május 16. 10. o.; (14) Udvarhelyi Nándor: Könyvespolc. Darvas-Kozma József: A csíksomlyói búcsú eredettörténete. Csíkszereda, 2011. In.: Honismeret. XXXIX. évfolyam. 2011. 6. szám. 69. o.; (15) Cs. Varga István: „Boldogasszony anyánk.” A Máriakultusz irodalmunkban In.: Szent művészet. Tanulmányok az ars sacra köréből. Válogatta és szerkesztette Cs. Varga István. Bp., 1994. 182. o.; (16) Krónika. In: Levéltári Közlemények. Ötvenhatodik évfolyam. 1. szám. Bp., 1985. 289. o.