A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu


MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXX. évfolyamának 38.
száma.





MEGNYÍLT AZ ORSZÁGGYŰLÉS ŐSZI ÜLÉSSZAKA

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke: „A Jobbikban az elnökség háta mögött születtek meg a stratégiai döntések. Nem tudtunk előre a Spinoza-házbeli akcióról. Aki azt mondja, hogy bárkivel összefogunk, csak kerüljünk hatalomra, a vonaizmust képviseli.”

SZÉGYENFAL – A jelentés megszavazói, tartózkodók, távolmaradók









Hatalmas győzelem Szalonikiben

A Vidi esélyt teremtett magának a továbbjutásra

Az előzetes várakozások alapján meglepő, a 90 perc során látottak alapján azonban megérdemelt és egyértelmű győzelmet aratott a MOL Vidi FC labdarúgó-csapata az Európa Liga csoportkörének harmadik fordulójában.

A BATE Boriszov elleni hazai, majd a Chelsea elleni londoni párharc után ezúttal ismét egy idegenbeli fellépés várt a MOL Vidi FC csapatára az Európa Ligában. Az ellenfél a görög PAOK Szaloniki csapata volt. A görög együttesnek több magyar kapcsolata is volt története során. Első bajnoki címüket például az Aranycsapat legendás középhátvédje, Lóránt Gyula irányításával nyerték, legutóbb pedig éppen a Mol Vidi FC jelenlegi sportigazgatója, Kovács Zoltán játszott a fekete-fehéreknél.
Ezúttal a PAOK számított a mérkőzés esélyesének, s nemcsak azért, mert ők játszhattak hazai környezetben, de azért is, mert az előző EL-fordulóban kiütéses győzelmet arattak a fehérorosz BATE otthonában, ráadásul játákoskeretük összértéke többszöröse a magyar bajnokénak. A kezdősípszó után azonban ezek az előzetesen kalkulált különbségek teljesen eltűntek.
A Vidi a selejtezők során már többször bemutatott fegyelmezett, taktikus játékával indított, amellyel szemlátomást elbizonytalanította a hazai játékosokat. Vinícius hosszú idő után végre ismét tanári játékkal rukkolt elő a védelem tengelyében, többször is remekül avatkozott közbe, a középpályán pedig Nego, Hadzic és Huszti játszott kiemelkedően.
Huszti Szabolcs korábban a Zenit Szentpétervár és a Hannover színeiben is több nemzetközi kupagólt jegyzett, így nem volt meglepetés, hogy Nego ragyogó egyéni akciója és hajszálpontos beadása után a világlátott magyar középpályás tudta a hálóba pofozni a labdát. Vezetése birtokában a Vidi még nyugodtabban játszhatott, bízva abban, hogy könnyebben lehet majd az egyenlítésért kitámadni kényszerülő PAOK védelme mögé kerülni.
Amikor már mindenki az első félidő végét jelző hármas sípszót várta, egy remek szögletvariáció után Huszti beívelését Stopira védhetetlenül fejelte a görög kapuba, így biztos előnnyel vonulhatott szünetre a Vidi. A második gól érzékelhetően demoralizálta a PAOK-ot, amelytől a második félidőben csak erőtlen támadásokra és meddő mezőnyfölényre tellett. Persze ez a Vidit is dicséri, hiszen a futball örök igazsága, hogy minden csapat annyira játszik jól, amennyire az ellenfele hagyja.
A Vidi ezúttal ennyit engedélyezett a PAOK-nak, így megőrizte az első félidőben megszerzett előnyét. Sőt, ha a kontrák befejezésénél pontosabbak a piros-kékek csatárai, akár kiütéses győzelmet is arathattak volna a fehérváriak. A Vidi-támadók – kiváltképp Marko Scsepovics – hosszú ideje tartó rossz formáját látva sincs azonban ok az elégedetlenkedésre, hiszen a magyar együttes kiváló játékkal megszerezte első győzelmét az Európa Liga idei csoportkörében.
A Vidi ezzel nyílttá tette a második helyért folytatott harcot (az eddig látottak alapján a Chelsea csoportgyőzelme már most borítékolható), igaz, amint azt a meccs lefújása után Juhász Roland csapatkapitány is kifejtette, a mostani remek győzelem csak akkor lesz igazán értékes, ha két hét múlva hazai környezetben is sikerül két vállra fektetni a görög riválist. Ami biztos, jelenleg három csapat áll három ponttal a csoportban, vagyis a magyar csapatnak is a saját kezében van a sorsa, s megvan minden esélye, hogy befusson a továbbjutást jelentő második helyre. Ehhez meg kell őrizni a védelem Chelsea és PAOK ellen látott stabilitását, és mindenképpen fel kell javulnia a támadószekciónak.
Hogy így lesz-e, az még a jövő zenéje, most örüljünk és ünnepeljük a Vidit, amely hosszú évek után ismét emlékezetes kupaestét szerzett a magyar futballbarátoknak! Várjuk a hasonló jó folytatást!

Kovács Attila