A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu


MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXX. évfolyamának 38.
száma.





MEGNYÍLT AZ ORSZÁGGYŰLÉS ŐSZI ÜLÉSSZAKA

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke: „A Jobbikban az elnökség háta mögött születtek meg a stratégiai döntések. Nem tudtunk előre a Spinoza-házbeli akcióról. Aki azt mondja, hogy bárkivel összefogunk, csak kerüljünk hatalomra, a vonaizmust képviseli.”

SZÉGYENFAL – A jelentés megszavazói, tartózkodók, távolmaradók









Emléktábla a Recskre hurcolt vasutasoknak

Kovács Attila

Az emléktáblát a MÁV Zrt. állítja, az elhurcoltak leszármazottjainak kezdeményezésére.
Haraszti Pálné, aki maga is egy Recskre internált egykori MÁV-os főtiszt lánya, szervező munkával segítette elő az emléktábla állítást. A részletekről őt kérdeztük.


- Mit érdemes tudni a Recskre hurcolt vasutasokról?
- 1953. március 25-én éjjel országszerte 240 vasutast – többnyire MÁV főtiszteket – tartóztattak le és internáltak: a férfiakat Recskre, a nőket Kistarcsára. A táboron belül elkülönített, szögesdróttal körülvett, bemeszelt ablakú barakkban tartották őket fogva. Így lettek „belső” rabok a tábor többi foglyához képest, s ezért is maradt igen sokáig homályban az ő szenvedéstörténetük. Internálásuk hátteréről a kutatók később azt tárták fel, hogy szinte mind a vasúti üzletvezetőségeken – többek között Budapesten Debrecenben, Miskolcon, Szegeden, Pécsett, Szombathelyen – dolgoztak a két világháború között. A kommunista államapparátus 1953 tavaszán látta elérkezettnek az időt, hogy különböző koholt vádak alapján egy éjszaka alatt összegyűjtse, majd hermetikusan elzárja őket a külvilágtól. Állami szolgálatban, szolgálati esküjük szerint végzett munkájuk miatt, ártatlanul hurcolták meg őket. Szabadulásuk után a MÁV a többségüket nem vette vissza. Ezzel a MÁV magasan képzett, elkötelezett középvezetését szinte teljes mértékben lecserélték, „megbízható” kádereket állítva a helyükre. Mivel nem rehabilitálták őket, a korabeli társadalmi megítélés szerint megbízhatatlanok maradtak, amellyel nemcsak a vasutas életpályájuk, de személyes életük is megtört, tönkrement.
- Mi adta az ötletet, hogy emléktáblát állítsanak ezeknek a szerencsétlenül járt embereknek?
- Mi leszármazottak egyre korosabbak lettünk. Idén még volt elég lendület bennünk ahhoz, hogy összefogva tegyünk valamivel többet is. Elképzelésünk hármas pillérre épült. Az első kettő egy-egy emléktábla elhelyezése: az egyiké Recsken, az emlékművön, a másiké egy olyan helyszínen, amelyet a magyar vasutasság szempontjából szimbolikus helynek tekinthetünk. Ez a Keleti pályaudvar. A harmadik pillér egy honlap, ahol a rájuk vonatkozó adatok, tények, publikációk kerülhetnek majd nyilvánosságra. A tartalom nagyjából összeállt, a szerkesztés még hátravan. Az újra-összetalálkozás során az egyik leszármazott a családok emlékezése alapján kis kötetet állít össze. Ez is szolgálni fogja a „hallgatás falának lebontását”. Hiszen hasonlóan a többi recski rabhoz, a szabadulásuk után sem beszélhettek a recski táborlétükről sehol, soha, senkinek. Megbélyegzettek, megfélemlítettek lettek. Ezzel éltek és haltak. Meghurcolásuk és recski szenvedésük 65. évfordulóján – együttműködve az elhurcoltak leszármazottjaival – a MÁV Zrt. is tiszteleg előttük ezzel az emléktábla-állítással. Tényleges erkölcsi rehabilitálásuk ezzel a szimbolikus gesztussal történik végre meg. Ha arra gondolok, hogy a 65. évforduló évében sikerül emléktáblán nyomot hagyni a szenvedésük történetéről, csak hálával tartozom azért, hogy adatott elég erőnk és segítségünk ahhoz, hogy végig menjünk ezen az úton.