A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

Levelezési cím: 1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu
Kérjük, hogy éves adójuk 1%-át ajánlják fel A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítványnak-oldalunkért
1%"/
Kedvezményezett alapítvány neve: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány

adószáma: 18670275–1–13




1%"/

Megjelent munkatársunk, Kovács Attila harmadik kötete: Az idők szava.
Glosszák, jegyzetek, publicisztikák, elemzések. Rendelés és információ: azidokszava@gmail.com





Hang, karakter és szerep találkozásából születnek a nagy produkciók- művészinterjú

Debrecenben indult a karrierje. Magyarország és Hollandia között ingázik. Mikor döntött az énekesi pálya mellett?
 
Fülep Máté operaénekes:  Ez az ingázás mára már nem jellemző, mert mostanában többnyire itthon vállalok feladatokat. 18 évesen döntöttem végleg az énekesi pálya mellett, mert akkor kellett afelől határoznom, hogy pontosan milyen irányban folytatom tovább tanulmányaimat. 13 évesen már nem voltam zeneiskolai tag – korábban hegedű szakos voltam, de nem terveztem zenei pályát, református gimnáziumban tanultam –, de visszajártam az énekkarba, mert szerettem énekelni, az altban ültem, akkor kezdtem el mutálni. Éppen próbáltunk, mikor az egyik énektanárnő, Györgyné Szívós Mária meghallotta a hangomat a folyosóról, s úgy jött be a terembe: „aki hátul énekel, álljon föl”. Hát én voltam az a valaki. Tehát ő figyelt föl rám először, és azt tanácsolta érdemes az énekléssel foglalkoznom. Később elvitt a balassagyarmati énekversenyre. Azt is közölte, hogy a jövő héten felvételi van a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába, elmentem, felvettek. Szüleim is meglepődtek ezen, mert alapvetően nem terveztem a zenei pályát, attól függetlenül, hogy korábban hegedültem. Az énekversenyen különdíjat kaptam, s akkor – a nemrég elhunyt – Keönch Boldizsár felfigyelt rám, s utána hozzá jártam rendszeresen, öt éven át tanulni. Magánórákat vettem tőle, míg közben a szakközépiskolában tanultam, ahol az ének mellett felvettem a nagybőgő szakot Lőkös Péternél. Bár nagyon szerettem a nagybőgőt, mégis, mikor tovább kellett tanulni, az éneklés mellett tettem le a voksomat. Így kerültem a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karára.
 
 Jó, ha egy énekes a – a zongorán kívül – más hangszeren is tud játszani?
 
 – Utólag visszatekintve pályámra, és több énekes karrierjét figyelve, bizton állíthatom, hogy mindenképpen hasznos, ha egy operaénekes több hangszeren is tud játszani. Főleg a vonós hangszer nyújt nagy segítséget, mert minden ének tanszakosnak kötelező zongoráznia, ami szintén nagyon hasznos dolog az otthoni felkészülések alatt, ám a nagybőgő nem csak abban segített, hogy megtanultam, hogyan kell rajta játszani, hanem mert megismertem a zenei életnek ezt az oldalát is.
 
 Az, hogy kórusban kezdte, és zenekarban is játszott, az mennyiben járult hozzá, hogy kialakuljon önben egy nagyfokú fegyelem?
 
 – Mindenképpen segített a kóruséneklés abban, hogy megerősödjön bennem a fegyelem. Ezen a téren kiemelkedők a külföldön töltött éveim, amikor tagja voltam a Holland Rádió és az Amszterdami Opera Énekkarának. Sok fellépésre hívnak, de nem tudok mindent elvállalni. Az énekkar annyira az életem része, hogy itthon tagja lettem a Nemzeti Énekkarnak is.
 
 Itthon és külföldön is jelentős szerepeket énekelt. Akkor miért döntött úgy, hogy énekkari tag legyen?
 
 – Amikor úgy döntöttem, hogy haza szeretnék jönni, akkor a Nemzeti Énekkarhoz vitt az utam. Azóta sokat változott az életem, mert több szólószerepre kaptam felkérést. Nagyon hasznos együttesekben énekelni, mert közben meg lehet tanulni azt az alapvető munkafegyelmet, ami a szólista léthez is nélkülözhetetlen.
 
 És Hollandiában miért lett kórustag?
 
 – Az ok prózai: szabadúszó énekes voltam. Itthon sajnos néha lenézik azokat, akik énekkarban énekelnek. Holott én büszke vagyok arra, hogy olyan együttesekben énekelhettem odakint, amelynek több tagja megállná a helyét akár szólistaként is. Hollandiában a szabadúszó énekeseknek a koncertezés és az operaszerepek eljátszása mellett adott esetben lehetőségük nyílik nívós kórusok tagjává válni is, ami által sokat lehet tanulni. Az Amszterdami Operában nagyon jó énekesekkel, karmesterekkel dolgozhattam együtt, ahogy a rádió énekkarában is. Lényeges, hogy az időbeosztásomat előre meg tudtam tervezni.
 
 Ne fussunk annyira előre az időben. A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara énekművész-énektanár szakán tanult. Az egyetemi tanulmányok mellett már fellépett a Debreceni Csokonai Színház produkcióiban is?
 
 – Nagyon büszke vagyok rá, hogy 19 éves koromban kaptam meg teljes állású szerződésemet a színházba, ami elsősorban énekkari tagságot jelentett. 22 évesen énekeltem első főszerepemet Szegeden – Mozart Figaro házassága c. operájában Figarót játszottam.
 
 Hogyan esett éppen önre a választás?
 
 – Jogos kérdés. Úgy emlékszem, egyik szegedi kolléga megbetegedett, és meghallgatott Gyüdi Sándor főigazgató és Pál Tamás első karmester. Így kerültem oda. Ezzel szinte teljesen párhuzamosan ugyanezt a szerepet énekeltem olaszul, Gödöllőn, Kürthy András rendezésében. Gödöllőn egy hagyományos, a kastélyhoz illő rendezésben léptem föl, míg Szegeden, a kisszínházban kortársabb felfogásban állították színre a darabot. Egy hónapon belül két különböző nyelven – Szegeden magyarul – énekeltem az első szólószerepem, ebből következett aztán a többi lehetőség is. Ezután kaptam szólószerepeket Debrecenben. Az első – még egyetemista koromban – az Eladott menyasszony Micha Tóbiása volt, ezt követte a Turandotban Ping és a Mandarin, a Carmenben Morales és Dancairo, a Borisz Godunovban Scselkalov szerepe. Mindez annak volt köszönhető, hogy az egyetem nagyon jó kapcsolatot ápolt a színházzal. Tanáraink mindent megtettek annak érdekében, hogy a színházban énekeljünk.
 
 Az énekművész szakon tanítottak színészmesterséget?
 
 – Miske László tanította a színpadi mesterséget számunkra. A Figaro szerepéig már három évet töltöttem a színház énekkarában, ami szintén hozzájárult ahhoz, hogy ne legyek túl amatőr a színpadon. Mohos-Nagy Éva is számos koncertet szervezett nekünk, s Debrecenben rendszeresen adtunk elő gyerekeknek előadásokat. Természetesen hálás vagyok azért, hogy Szegeden Anger Ferenc, Gödöllőn pedig Kürthy András nagyfokú türelemmel segítettek nekem a színpadi mozgásban.
 
 Önnek világos a hangszíne, míg a Figarót általában sötétebb hangszínű, sőt basszbaritonok éneklik. Ez nem okozott nehézséget?
 
 – Ma már nem is vállalnám el ezt a szerepet… A szereposztás kérdése, hogy milyen hangszínű énekeseket kérnek föl egy adott szerepre. 22 évesen ezeken még nem gondolkoztam. Örültem a lehetőségnek, a feladatnak – ki ne örült volna a helyemben. Úgy gondolom, minden bariton repertoárján szerepelnek Figaro áriái. Olyan partnereim voltak Szegeden, akik mindenben segítettek. Mindez a kapcsolati tőkémet is megalapozta, mert nagyon sok énekessel és karmesterrel megismerkedhettem pályám elején.
 
 Voltak, vagy vannak példaképei?
 
 – Hogyne! Miller Lajosra mindig is felnéztem és már ismertem is egyetemista koromban. Ugyanúgy példaképem volt Sólyom-Nagy Sándor.
 
 A hangszíne inkább Miller Lajoséhoz hasonlít.
 
 – Jól érzékeli. Jártam Miller kurzusára és megfogott akkor az ő karaktere is. Megtanultam nála a magasabb lírai baritonszerepek elsajátítását. Voltak, akik tenort akartak belőlem „faragni”, de nem hagytam magam, és tanárim többsége megerősített abban, hogy bariton vagyok.
 
 A rossz nyelvek azt mondják: a bariton nem más, mint egy magasság nélküli tenor.
 
 – Lusta tenornak bélyegzik őket. Szerintem, ha én tenornak tanultam volna, nem biztos, hogy a pályán lennék…
 
 22 évesen, amikor főszerepet énekelt, volt lámpaláza?
 
 – Érdekes, hogy akkor még nem, csupán később. Hiszen annyira hajtott a bizonyítási kényszer, az, hogy minél jobban éljek ezzel a lehetőséggel. S csak nemrég tudatosult bennem, hogy milyen felelősség énekesnek lenni, minden nap a lehető legjobbat adni. Azóta sokkal jobban érzek lámpalázat.
 
 Már Debrecenben énekelt az operákon kívül dalokat, s oratóriumokban is fellépett. Egy dalestre vagy oratóriumkoncertre másként kell fölkészülni, mint az operákra?
 
 – Mindig komplett dalciklusok megtanulására törekedtem. A legutolsó komoly emlékem, amikor egy éve Schubert Winterreiséjét énekelhettem. Ezt már korábban énekeltem Hollandiában is. Az a mennyiségű próbaidő, munka, és szövegtanulás összehasonlíthatatlan a színházi munkával. Hiszen a tanulást egyrészt magam művelem, vagy a korrepetitorral. A dalt fejből szoktam énekelni, nincs előttem a kotta, mert így tudom a művet a legjobban átadni a hallgatóságnak.
 
 Nem hálátlan dolog dalesteket előadni? Az ilyen produkciókra általában nem kíváncsiak annyian, mint mondjuk egy vígoperára.
 
 – Ebben az értelemben problémát jelentenek a dalestek, hiába hirdetik meg remekül a koncerteket, telt házról nem beszélhetünk. Fáj is a szívem mindig, ha ez így alakul, mert tudom mennyi befektetett munka van egy dalestben. Bár a tanulás és a zongoristával való közös munka megmarad.
 
 A legtöbb operaénekes nem igazán kamatoztatja énektanári diplomáját. Önnél is így történt?
 
 – Debreceni éveim alatt két évig a színház énektanára voltam. Az énekmesteri címet sosem használtam. Büszke vagyok rá, hogy akikkel foglalkoztam, azoknak többségét felvették az egyetemre. Mindez jó tanulás volt nekem is. Tanítva tanultam. Az operatagozat tagjainak előírták a kötelező énekórát. Vagy valaki magánórát vett, vagy járt az öt énektanár valamelyikéhez, így páran nálam is tanultak. Azóta nem tanítottam. Ahogy telnek az évek, azt érzem, nem nekem kell tanítanom, hanem nekem kell tanulnom.
 
 Ez a tanulás a pálya végéig tart?
 
 – Ez az optimális eset minden szakmánál. Az elmúlt években sokszor változtattam lakóhelyet. Debreceni énektanáraimmal R. Szerdahelyi Évával és Böszörményi Judittal nagyon intenzív munkát vittünk véghez, s rájuk tudtam számítani. Itthon alkalmanként Báthori Éva művésznőtől veszek énekórákat, más esetben azoknak a pályatársaimnak a véleményét is kikérem, akik régóta ismernek. Ilyen Balczó Péter barátom vagy Kriszta Kinga, akikkel együtt tanultam.
 
 Emlékszik az első kritikákra?
 
 – Hogyne! Leírták, hogy szép a hangom, aminek örülök, de nem ez az igazi kritika. Ennél kissé többre vágyom: az építő jellegű kritikákra.
 
 Kikéri a kollégák és a mesterek véleményét is?
 
 – Meghallgatom a kollégák tanácsait is, de főleg a karmesterek véleményére vagyok kíváncsi. Lehet, hogy furcsát mondok, de nagyon sokszor jók a nem szakmabeliek, az amatőrök meglátásai. Megszívlelendő tanácsokat mondanak az amatőr zenészek, illetve a színházba járók. A szakmabeliektől nem mindig kapok őszinte véleményt. Bár vannak, akiket a segítő szándék vezet. Hiába érzem úgy, hogy sikeres volt egy szerepem, dalestem, sutba kell vágni a büszkeséget, és muszáj valakitől megkérdeznem, hogy miként alakítottam. Mindig kell egy külső szem, egy külső fül. Sokszor felveszem magamat diktafonra, s visszahallgatom. Abból is igyekszem levonni a tanulságot.
 
 Kemény kritikusa saját magának?
 
 – Nem is szigorú vagy kemény, hanem őszinte. A nap elején mindig érzem, hogy milyen passzban vagyok, és általában koncert után is átgondolom azt, hogy milyen is voltam. Ezt sokszor kifelé mondani nehéz. Magamnak jobban be tudom vallani, ha valami nem sikerült kellőképpen.
 
 Esztéták, énekesek, karmesterek vitatkoznak azon, hogy eredeti vagy magyar nyelven játsszák-e az operákat. Ön melyik táborba tartozik?
 
 – Énekesként azt gondolom, hogy minden darabot az eredeti nyelven a legjobb elénekelni. Nem hiába írta azon a nyelven a szerző a művét. Nemrég énekeltem a Szerelmi bájital Belcoréját a debreceni színházban. Ezt a szerepet tudom olaszul is, de ott magyarul ment. Magyarul persze jobban ülnek a poénok, a közönség érti a történetet, de vokális szempontból sokkal könnyebb olaszul énekelni.
 
 2011-ben láttam Miskolcon a Bajazzókban, Silviót énekelte. S minden hízelgés nélkül állíthatom, magas fokon. S még abban az évben kiköltözött Hollandiába. Miért pont ott folytatta pályáját? Hiszen az amszterdami operáról igen keveset tudunk. Kevés magyar énekesnek vágya, hogy ott énekeljen, s ne a Scalában, a MET-ben vagy Londonban.
 
 – A tanulási vágy hajtott, és azért mentem ki Hollandiába, mert ott volt ismeretségem. Felvételiztem a Hágai Királyi Zeneakadémiára, ahova felvettek, és ezáltal sikerült feltérképeznem az ottani helyzetet. Valóban, az operáról senkinek sem Hollandia jut az eszébe elsőnek, de azt tudni kell, hogy ott magas fokú a koncertélet, és a barokk zenét is kiválóan adják elő. Emiatt számos olyan koncertfellépésem volt, amiről itthon csak álmodozhattam. Majd tagja lettem az opera énekkarának, ami hozzájárult a munkatapasztalatomhoz.
 
 Hollandiában végezte el az opera mesterszakot. Mennyiben más ott a képzés, mint Magyarországon?
 
 – Hollandiában sokkal inkább gondolkodni tanítják az énekest. Kikérték a véleményünket egy adott szerepről, igazi műhelymunka folyt. Míg Magyarországon egy énekessel egyedül foglalkozik a tanár, addig Hollandiában sokkal több a közös óra, ahol az éneknövendékek egymás véleményére is kíváncsiak. Ez nekem egy kicsit furcsa volt, mert itthon sokkal nagyobb a távolság az énekesek között, sokkal kevésbé dolgozunk össze az egyetemi órákon. A másik különbség, hogy több időt fordítottak a kamaraéneklésre. Összességében sokkal jobban összekovácsolt énekesi munka folyik. Nagyon jó baritontanárom volt, Andrew Schroeder, aki sokfelé énekelt Európában. Tőle is rengeteget tanultam. Emellett jó korrepetitorom is volt, akivel sokat dolgoztam együtt.
 
 Ez a mesterszak, gondolom nem volt egy olcsó mulatság…
 
 – Valóban jelentős összeget kellett tandíjra befizetni. Ezért is álltam neki azonnal dolgozni. Szabadúszóként több helyen megfordultam. A kamaraéneklés kapcsán elég sok koncertfellépésem volt.
 
 Nem voltak nyelvi nehézségek?
 
 – A hollandra azt mondják egyesek, csúnya nyelv, de engem ez nem érdekelt, megszoktam. Mivel nemzetközi gárda dolgozik kint – például most a János-passióban a tenorista koreai volt, Jézus szerepét német énekelte, s én voltam az egyedüli magyar –, így alapvetően angolul kommunikálunk egymással. Ezért sosem kérte tőlem senki azt szakmai téren, hogy beszéljek hollandul.
 
 Miért jött haza? Hiszen lehet, hogy még kórustagként is többet keresett annál, mint itthon egy főszereppel?
 
 – Számomra sokkal többet jelentett, ha itthon éneklek, bárhol az országban. Örülök a dalesteknek, a koncertéletnek, de már 6 évesen a Toscában a gyermekkarban énekeltem, és akkor megragadott a színház miliője. 30 éves koromra döntöttem úgy, hogy hazatérek, és így el tudom végre kezdeni igazán a szólópályám. Egy éve jöttem haza, és jól döntöttem, mert szép számmal kaptam lehetőségeket. Emellett sosem élt bennem olyan dac, hogy csak azért megyek ki külföldre, mert itthon nem érzem jól magam.
 
A magyar énekeseknek van-e szégyenkezni valója a nemzetközi porondon?
 
 – A hazai énekesek nemzetközi szinten is meg tudják állni a helyüket. Viszont egy gondolkodásmódot, szemléletet át kéne venni külföldről. Ott megbecsültebb az énekkari tagság, mint nálunk. Az énekesek nagy részéből énektanár, vagy énekkari művész lesz. Ismétlem, művész lesz! Tehát nem csak a szólisták művészek, hanem az énekkari tagok is.

***
Fülep Máté operaénekes (bariton) 1986-ban született Miskolcon. Zenei tanulmányait szülővárosában kezdte, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában magánének és nagybőgő szakon, majd a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara énekművész-tanár szakán folytatta, ahol 2009-ben Köztársasági Ösztöndíjjal jelesre diplomázott R. Szerdahelyi Éva tanárnőnél. Számos hazai versenyen ért el kimagasló eredményt. Hat évig volt a Debreceni Csokonai Színház énekkarának tagja, miközben már szóló szerepekben is bemutatkozott, valamint dalestek és oratóriumkoncertek fellépője. 2009-ben debütált a Szegedi Nemzeti Színház Kamaraszínházában Mozart: Figaro házassága címszerepével. Eddigi fontosabb szerepei: Bagó (János Vitéz), Guglielmo (Cosi fan tutte), Ping (Turandot), Morales és Dancairo (Carmen), Silvio (Bajazzók), Belcore (Szerelmi bájital), a Don Giovanni címszerepe, Figaro (Figaro házassága), a Gianni Schicchi címszerepe és Marcello (Bohémélet). 2010-ben megkapta a Wagner Társaság Bayreuthi ösztöndíját. 2011-től Hollandiában a Hágai Királyi Konzervatóriumban opera mester szakon folytatta tanulmányait Rita Dams és Andrew Schroeder osztályában. Tagja lett a Holland Rádió és az Amszterdami Opera Énekkarának, valamint a Bach kórus és a Ribattuta együtteseknek. 2013 áprilisában a döntőben végzett a 8. Nemzetközi Hilde Zadek Énekversenyen Bécsben. Az elmúlt években számos oratórium és dalest szólistája volt Hollandiában. (Brahms: Német Requiem, Bach: Karácsonyi Oratórium, Rossini: La Petita messe solennelle, Schubert: Winterreise, Bach: János-passió, Máté passió, Dvorak: Requiem) 2014-től tagja a Capella Amsterdam Énekegyüttesnek, valamint a 2014-es évre elnyerte a Fischer Annie zenei alkotóművészeti ösztöndíjat. Az ösztöndíjnak köszönhetően, számos dalestet adott Magyarországon. 2015 szeptemberében debütált Donizetti Bolondokháza c. operája Eustachiójának szerepében, melyet a Magyar Állami Operaház rendezésében mutattak be.
 
Medveczky Attila