A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

Levelezési cím: 1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu
1%"/

Megjelent munkatársunk, Kovács Attila harmadik kötete: Az idők szava.
Glosszák, jegyzetek, publicisztikák, elemzések. Rendelés és információ: azidokszava@gmail.com





Az ország, amit három másik ország tart fenn

Az Egyesült Államok, Oroszország és Magyarország nélkül nem létezne a mai Ukrajna. A kérdés csak az, hogy kinek milyen érdeke fűződik a mai állapotok fenntartásához?
Az ukrán állam önmagában egy vicc. Akinek van kárpátaljai ismerőse, az tudja, hogy Ukrajnában szinte lehetetlen tisztességes munkával jó életszínvonalon élni, nem véletlen, hogy az elméletben 42 millió lelket számláló országból 10 millióan külföldön vállalnak munkát! Még augusztusban nyilatkozta Bohdan Danilisin, a jegybank tanácsának elnöke, hogy a hivatalos statisztika szerint 3,2 millió ukrán az ország határain kívül keresi kenyerét, majd hozzátette, valós számuk ennek a háromszorosa is lehet. Vagyis ma már a 10 milliót is meghaladhatja a kivándoroltak és másutt dolgozók száma, és akkor még kivonhatjuk a népességből az elszakadt Donyecki és Luhanszki Népköztársaságok 4 millió lakosát
.
Az óriási méreteket öltő elvándorlás pedig nem csoda: Ukrajna kölcsönt vesz fel a kölcsönre, gazdasága romokban hever, munkalehetőség alig, az iskolában éppen csak tudást nem lehet elsajátítani, a kórházakból inkább kifordulnak az emberek, de azok is eljönnek, akik nem tudnak kenőpénzzel kibújni a frontszolgálat alól. Miért létezik akkor még ez az oligarchák által szétrabolt ország?
A nyelvtörvényre és Ukrajna egyéb jogtipró intézkedéseire adott reakciókból kiviláglik. A migránsok vagy melegek jogaiért annyit aggódó Európai Bizottság mindössze annyit volt képes nyilatkozni, hogy meg fogják vizsgálni a „sokak által bírált ukrán nyelvtörvény végleges szövegét”. Miután már életbe lépett…
Az Egyesült Államok képviselői által adott interjúkból legalább annyi érződik, hogy nem tartják helyesnek a törvényt, de különösebben nem tartják fontosnak, hogy mintegy 10 milliónyi ember alapvető jogait tapossák sárba. Szavaikból még azt is egyértelműen kiérezni, hogy mi, magyarok vagyunk akadékoskodóak, amiért kárpátaljai honfitársaink elnyomásáért cserébe blokkoljuk Ukrajna NATO-csatlakozását, sőt, szerintük még az ukránok próbáltak felénk közeledni! „Porosenko igyekezett enyhíteni a feszültséget: kitolta az oktatási törvény hatálybalépésének dátumát, felmentette a magániskolákat a törvény hatálya alól, időt adott Ukrajnának és Magyarországnak, hogy megoldást találjanak a problémára.” – értelmezte igen sajátosan a bukott elnök politikáját a washingtoni kormányzat ukrajnai különmegbízottja, Kurt Volker a Magyar Nemzetnek.
Hasonlóképpen nyilatkozott az Atlantic Council „think tank” alelnöke, Damon Wilson az Indexnek, aki bár jogosnak ismerte el hazánk kifogásait Kijevvel szemben, egyben veszélyesnek is tartja azokat, mert ezzel Putyin oldalára sodródunk, vagyis nem lehet igazunk, ha a mi igazunk egyezik az orosz elnökével. És itt van a kutya elásva: az amerikai külügy szerint hagyományosan fenn kell tartani az orosz-ukrán konfliktust, vagyis bármennyi pénz árán életben kell tartani az ukrán államot.
Csakhogy Ukrajna eltartásához jócskán hozzájárul Oroszország és hazánk is, hiszen amíg Donyeck és Luhanszk orosz, addig Kárpátalja magyar pénzből él. Előbbi vidékeket blokád alá helyezte Kijev, a donyeckiek és a luhanszkiak nem kapnak nyugdíjat és más szociális ellátást az ukrán államtól, beleértve az egészségügyet és az oktatást is, annál több segítség jut el hozzájuk Moszkvából. Az már közismertebb, hogy Kárpátalján ami új, ami jó, ami szép, az magyar pénzből született. Gazdaságfejlesztési program, a tanároknak és orvosoknak nyújtott fizetés-kiegészítés, rendszeres ingyenes orvosi kivizsgálások, szűrések, oltóanyagok szállítása, óvodafelújítási program, várak, múzeumok és templomok felújítása.
Összefoglalva, a hatalmas kiterjedésű Ukrajna keleti végét Moszkva tartja fenn, nyugati csücskét Budapest, a többit Washington. A jövő egyelőre kiszámíthatatlan.
Magyarország hadi és gazdasági erejénél fogva jelenleg csak befolyásolhatja az eseményeket, de nem alakíthatja. Az Egyesült Államoknak – dacára az óriási kivándorlásnak és a gazdasági végelgyengülésnek – mindenképp megéri fenntartania Ukrajnát és a háborús konfliktust. A kérdés az, hogy sikerülhet-e ez jelenlegi kiterjedésének megőrzésével, ugyanis az ország ipari adottságai és kiváló termőföldje továbbra is igen vonzó Oroszország számára, amelyről a mai napig elmondható, hogy Ukrajna nélkül csak félkarú óriás. Putyin terveibe senki sem lát bele, viszont az már tény, hogy alig szavazta meg az ukrán parlament a nyelvtörvényt, az orosz elnök két nappal rá Pekingben járva bejelentette, hogy nemcsak a két kelet-ukrajnai köztársaság lakói, hanem az összes ukrán számára megkönnyítenék az orosz állampolgárság megszerzését, hétfőn pedig az orosz-ukrán közös állampolgárság lehetőségéről és a két nép összetartozásáról beszélt.
És mit fog mindehhez szólni hivatalba lépése után az új ukrán elnök? Zelenszkij a minap kijelentette, hogy rendezni kívánja a feszültséget Oroszországgal, de azonnal hozzátette, hogy véleménye szerint az ukránok nem szeretnének orosz állampolgárságot, nem engedi Donyecket és Luhanszkot, valamint visszakéri a Krímet…

Märle Tamás