A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

Levelezési cím: 1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu
Kérjük, hogy éves adójuk 1%-át ajánlják fel A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítványnak-oldalunkért
1%"/
Kedvezményezett alapítvány neve: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány

adószáma: 18670275–1–13




1%"/

Megjelent munkatársunk, Kovács Attila harmadik kötete: Az idők szava.
Glosszák, jegyzetek, publicisztikák, elemzések. Rendelés és információ: azidokszava@gmail.com





Bíró Zoltán: a pártállam gyilkosait méltó módón meg kellett volna büntetni

Két rendszerváltás Magyarországon – a RETÖRKI könyvbemutatója

„Harminc ezüst sem kellett Jaltában, és egy zsírpapíron eldöntötték, melyik övezetbe tartozzunk. (…) Nincs más járható út, csak ha állandóan felidézzük, hogy Közép-Európa, s benne a visegrádi országok összetartoznak. Közös platformot alkotnak.”

Két rendszerváltás Magyarországon – a RETÖRKI könyvbemutatójaDr. Latorcai Csaba az Emberi Erőforrások Minisztériuma közigazgatási államtitkára mutatta be április 29-én, Budapesten a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (RETÖRKI) konferenciatermében Földesi Margit és Szerencsés Károly történészek által szerkesztett Két rendszerváltás Magyarországon című kötetet, amely a RETÖRKI szakmai támogatásával készült.
 
Dr. Bíró Zoltán a RETÖRKI főigazgatója bevezetőjében arról szólt, hogy Földesi Margittal aki az Echo Tv-ben vezette az Elátkozott szabadság című műsort, többször is találkozott, és „élete utolsó szakaszában, amikor valóban megszenvedte, hősiesen állta a kezeléseket, megkértem arra, hogy írjon férjével, Szerencsés Károllyal tanulmányt a rendszerváltásról.” A tanulmány elkészült, és nemrég döntöttek annak kiadásáról. Szerencsés Károly újra átolvasta az írást, ahol kellett javított benne; így jelenhetett meg a kötet. Főigazgató úr arra is kitért, hogy meg szeretnék szerezni Földesi Margit műsorait, hogy azokat archiválják, de ehhez engedély szükséges.
 
Egy tragikus és egy felemás rendszerváltozás 

„Az ország és a magyarság sorsáért érzett felelősségtől áthatva az egybegyűltek szükségesnek és időszerűnek érzik olyan keretek létrehozását, amelyek arra szolgálnak, hogy a társadalom tagjai valódi partnerként vehessenek részt a közmegegyezés kialakításában” – idézett Dr.Latorcai Csaba az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára az 1987. szeptember 27-ei első lakiteleki találkozó nyilatkozatából, ami az akkori Magyarország állapotát, és a lehetséges jövőt drámai módon fejezte ki.
Ezután megemlékezett a 2016-ban meghalt Földesi Margitról. „A tanárnő történészként, egyetemi oktatóként és televíziós szerkesztőként rendkívül sokat tett azért, hogy a történelem, valamint annak viszonyrendszere, benne Magyarország XX. századi szerepe, útkeresései az érdeklődő laikusok számára is közérthető módon, minél közelebb kerüljön mindannyiunkhoz. Közérthető előadásmódja sokak számára világított rá azokra az ok-okozati összefüggésekre, melyek következményeként az elmúlt évszázadban hazánk megért egy tragikus és egy felemás rendszerváltozást. Előadásaiban, könyveiben, műsoraiban igyekezett rámutatni arra is, mi lehet az út, amelyre rálépve a XXI. század kihívásai közepette mi magyarok nem csak újra magunkra találhatunk, hanem végre betölthetjük küldetésünket Közép - Európa népeivel összefogva.”
Az államtitkár kiemelte, hogy ez a kötet – ahogy maga Szerencsés Károly megfogalmazta – párbeszédekből született. A szerzőpáros a könyvben összeveti az 1945 és az 1989 utáni történelmünket; „melyek voltak azok az események, külső és belső tényezők, a világpolitikát is rendre és mélyreható módon átszövő gazdasági-és lobbi érdekek, amelyek befolyásolták és mind a mai napig döntően befolyásolják, és meghatározzák Magyarország sorsát.”
A könyvbemutató kapcsán Latorcai Csaba emlékeztetett arra, hogy 2019-et a kormány a rendszerváltás 30. évfordulójára fókuszálva, emlékévvé nyilvánította. A 30 Éve Szabadon elnevezésű emlékév, rá kívánja irányítani a magyarok és a közép-európai nemzetek figyelmét az 1989-90-es évek eseményeinek világpolitikai súlyára. Annak ellenére, hogy a második világháborút követően Nyugat-Európa sorsára hagyta Közép-Európát, az itt élő nemzeti közösségek maguk vívták ki szabadságukat és függetlenségüket, élve a harminc esztendővel ezelőtt, a történelem által felkínált lehetőséggel – mondta beszédében Latorcai Csaba.
Az azóta eltelt három évtized alatt lépésről-lépésre jutottunk el odáig, hogy ma hazánk talán először van igazán abban a helyzetben, hogy saját magunk határozhatjuk meg, mit akarunk, és nem mások helyettünk: a saját sorsunk a saját kezünkben van. Amennyiben kitartunk, továbbra is mi szabhatunk irányt jövőnknek. Ezért sem közömbös számunkra, magyarok számára az, hogy milyen európai jövőben gondolkodunk, amelynek alakításában a XXI. században Közép-Európának kiemelt szerepe lesz – zárta köszöntőjét Latorcai Csaba az Emberi Erőforrások Minisztériuma közigazgatási államtitkára.
 
Bíró Zoltán arra kérte Szerencsés Károlyt, hogy ne csak a kötetről beszéljen, hanem arról is, hogy miért éppen Elátkozott szabadság volt a legendás tv-sorozat címe. Mit jelentett akkor ez a cím az ő gondolkodásukban? Mit jelenthet az elátkozott szabadság-kérdése akár a lelkekben, akár a köztudatban, akár a történészi tudatban?
 
Ma is veszélyben a nemzet függetlensége 

Szerencsés Károly történész, tanár, író a RETÖRKI főigazgatójának kérdésére közölte, hogy az említett sorozat 2007-ben indult el, egy olyan időszakban, amikor kissé pesszimistábbak voltunk, mint korábban, vagy akár mint jelenleg. Akkor úgy tűnt, hogy a magyarság újfent képtelen élni a szabadsággal. Nagyon sok olyan veszélyt, eszközt láttak visszaköszönni az elmúlt korokból, főleg az 1945 és 1948 közti időszakból, ezért is gondolták úgy, hogy onnan kéne megközelíteni azt, ami történt a rendszerváltoztatás után. Attól tartottak, hogy megint külső erők térítik el az ország népét a szabadságától, a nemzeti önazonosságtól, a kultúránktól. 2006-ban újra szembesültek a nyílt erőszakkal, október 23. évfordulóján. Úgy tűnt, hogy igaza volt, egy hajdani bizánci történetírónak, aki azt írta az 1200-as években a magyarokról, hogy a „szolgaságot nem bírják elviselni, de a szabadságukkal nem tudnak élni”. Szerencsés Károly ma jóval optimistább, mert nem tesszük föl a kezünket, nem adjuk meg magunkat azoknak, akik azt akarják, hogy valami világállam felé haladjunk.
A kötet címével kapcsolatban elmondta, hogy 1949-ben végleg eldőlt, hogy a népakaratot, amit két választáson is megerősített a magyar nemzet, semmi vette a kommunizmus. Kiemelte a nemzet folyamatos, kitartó, „búvópatak-ellenállását”, aminek köszönhetően nem tudta a szovjet birodalom és a kommunizmus a magyarságot maga alá gyűrni. Szerinte sokkal veszélyesebb az, ami napjainkban fenyegeti a nemzetet, amikor külföldről veszélyeztetik a rendszerváltás legfőbb eredményét, a függetlenségünket. A szuverenitással kapcsolatban Szerencsés felvetette, hogy nincs eléggé benne a köztudatban, hogy milyen nagy esélyt kapott a magyarság a szovjet birodalom összeomlása, és a kommunizmus eszméjének bukása után.
A könyv nem a ’90-es szabad választásoknál fejeződik be, mert a szerzők úgy gondolták, hogy meg kell vizsgálni, hogy a nyugati trendek mennyiben veszélyeztetik azokat az eredményeket, melyeket 1990-ben jogi és politikai eszközökkel Magyarországon megteremtettek.
Ezután szó esett a csalódásokról. Mindkét rendszerváltás után reménykedett az ország, majd ezt követték a csalódások. 1945 után bekövetkezett a világtörténelem legmocskosabb csalássorozata. Olyan politikusok tudtak százezreket mozgósítani, mint Rákosi Mátyás, aki bandájával együtt külső segítséggel megszerezte a hatalmat. Ezután kezdték el építeni a szocializmust, ami nem volt más, mint egy zsákutca. 1990 után pedig a becsapottság érzése élt az emberekben, főleg 1994-ben, amikor rádöbbentek az emberek, kik kivel fogtak össze, és mi lett az 1989-es eszméből. Szerencsés Károlyék ezért is írtak külön a közhangulatról. „A GDP is fontos, de annál lényegesebb az, hogyan érezzük magunkat hazánkban. A közhangulat politikaformáló erő.” Majd arra tért rá, hogy hazánkat mindig le akarták rohanni; hol a tatár, hol a török, hol Sztalinék, most pedig a migránsok. A szerző reméli, elég erős lesz a kultúránk, a nyelvünk, a történelmünk, és a józanságunk meggátolni azt, hogy megint kívülről hozzanak „megváltókat”. Mert, ha elég erős lesz, akkor megmaradunk.
 
A RETÖRKI főigazgatója beismerte; igen naivak voltak akkor, mikor elhitték, hogy a demokrácia beköszöntével megoldódik minden alapvető probléma. 1990-ben már tudták, hogy ez hiú remény volt. Felhívta a figyelmet Németh László gondolatára, miszerint az a lényeg, hogy egy ország vezetői milyen lelkülettel kormányoznak. „30 év telt el, és a mostani az első olyan kormány, amire a nemzet rábízhatja magát.”
 
Nem számíthatunk Nyugat-Európára 

Megkérdeztük Latorcai Csaba államtitkárt hazánk szuverenitásáról. Említette, hogy 1945-ben Nyugat –Európa magára hagyta Közép-Európát. Most nem ugyanaz a veszély fenyeget bennünket? Gondolhatunk Macron kijelentésére, miszerint a schengeni övezetből ki kell zárni a visegrádi országokat. És milyen a kapcsolatunk Szlovákiával, akit a V4-ek leggyengébb láncszemének tartanak?
 
„Tudatosítani kell a magyarság körében, ha a szuverenitásunk megőrzéséről van szó, akkor nem számíthatunk Nyugat-Európára, csak saját magunkra” – kezdte válaszát Latorcai. Az Emmi államtitkára elmondta, hogy Nyugat-Európa sosem tekintette Közép-Európát Európa részének. „Harminc ezüst sem kellett Jaltában, és egy zsírpapíron eldöntötték, melyik övezetbe tartozzunk. (…) Nincs más járható út, csak ha állandóan felidézzük, hogy Közép-Európa, s benne a visegrádi országok összetartoznak. Közös platformot alkotnak.” A magyar-szlovák viszony még mindig problémás, de ezeket a problémákat felülírják azok veszélyek, melyek mindkét országot érintik. Az EU-t érintő nagy sorskérdésekben a közelmúltban mindig közös platformot tudtunk a szlovákokkal alkotni.
 
Az elmaradt számonkérés 


Szerkesztőségünk munkatársa megkérdezte a szerzőt a csalódás fogalmával kapcsolatban az elmaradt számonkérésről. Az 1990-es rendszerváltás után a társadalom erkölcsi érzéke megkívánta volna az igazságtételt. Jobban alakultak volna dolgaink az elmúlt negyedszázadban, ha ez megtörtént volna?
 
Szerencsés Károly válaszában arra hívta föl a figyelmet, hogy elmaradt a megtisztulás. Ez nem akasztásokat jelent. „A számonkérés mindig a megtisztulás szempontjából lényeges. A magyar társadalom mégis tartott 1989-ben, 1990-ben egy újabb számonkéréstől a rossz tapasztalatok miatt. Láttuk, hogy 1945-ben is fontos volt a számonkérés kérdése, de azt is, miként csúszott át a jogos igazságtétel hamis megtorlássá, bosszúvá, leszámolássá. Ezért én is úgy gondoltam, elég lesz a demokrácia, mert kiszorítjuk a hatalomból azokat, akik kártékonyak. Viszont lusztrációra szükség lett volna. Öt évig nem lehetett volna a kommunista rezsim hatalmi és elnyomó struktúráinak tagjainak semmilyen állást, szerepet betöltenie a közéletben, a politikában, a sajtóban. Ez végbement Lengyelországban, Csehországban. Nálunk nem, aminek az oka a rendszerváltozás mikéntjében keresendő.”
 
M. Kiss Sándor történész, a RETÖRKI tudományos igazgatóhelyettese szerint egyértelmű, hogy 1990-ben kellett volna rendet teremteni történetileg. Létezett a sortűz bizottság, aminek ő is a tagja volt. Ez másfél évig működött. Számos írás jelent meg a bizottság működése alapján. Viszont ennek nem volt folytatása. A jog megtette, amit meg lehet. 1989-ben jöttek a semmisségi törvények. Ezek kimondták az elmarasztaló ítéletek megsemmisítését 56’-ról.Viszont pontos tényfeltárás nem volt. Egyes eseteket megcsinálhat a történész. De nem volt teljes felülvizsgálat a tényállásban. Erre kell egy akarat, hogy elkészítsék. Mindet meg kellene nézni, készíteni kell egy perregisztert, megnézni a korabeli tényállást, és azt történetileg kontrollálni. A végeredmény az lenne, hogy leírhatnák mi történt a diktatúrában.
 
Bíró Zoltán hozzátette, hogy a pártállam gyilkosait méltó módón meg kellett volna büntetni. Nem akasztásra gondolt ő sem. Ha ez nem történik meg – s nem történt meg, az a magyar igazságszolgáltatás szégyene.
 
***
 
Idézet Szerencsés Károly írásából, a könyv hátsó borítójáról:
 
„Az olvasó kettőnk utolsó közös művét tartja a kezében, amelyben a XX. század két markáns rendszerváltoztatásának összevetését kíséreltük meg az esszé és a tudományos elemzés eszközeinek vegyítésével. A szöveg párbeszédekből született, amelyeket 2015 nyarán és őszén folytattunk az 1945 és 1989 utáni történelmünk alakulását vizsgálva. feltűnő volt ugyanis, hogy sok a hasonlóság a politikai szándékok, eszközök tekintetében, de szerencsére meghatározóak a különbségek is. Agresszió zajlott a múlt század közepén, és zajlik ma is az európai civilizáció ellen. Beleértve a görög-római-keresztény tradícióból fakadó összes értékeink megkérdőjelezését. De folyt makacs, és sikeres ellenállás is. Annyi bizonyos, hogy az európai levegő elszívását megakadályozni - miként a XX. században - ma is az itteni nemzeteknek kell. S ebben a magyarság és Közép-Európa újra megtalálhatja történelmi küldetését.”
 
 
 
Fotón: Dr. Latorcai Csaba az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára, Dr. Bíró Zoltán a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgatója és Szerencsés Károly történész, író, habilitált egyetemi docens, az ELTE tanára.


Medveczky Attila