A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

Levelezési cím: 1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu
1%"/

Megjelent munkatársunk, Kovács Attila harmadik kötete: Az idők szava.
Glosszák, jegyzetek, publicisztikák, elemzések. Rendelés és információ: azidokszava@gmail.com





A Lélek szerint éljetek!

„Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen (az emeleti teremben) mindnyájan együtt voltak az apostolok. Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek. Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket. Ez idő tájt vallásos férfiak tartózkodtak Jeruzsálemben, az ég alatt minden népből. Amikor ez a zúgás támadt, nagy tömeg verődött össze. Nagy volt a megdöbbenés, mert mindenki a saját nyelvén hallotta, amint beszéltek. Nagy meglepetésükben csodálkozva kérdezgették: „Hát nem mind galileaiak, akik ott beszélnek? Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén? Mi pártusok, médek, elamiták és Mezopotámiának, Júdeának, Kappadóciának, Pontusznak, Ázsiának, Frígiának, Pamfíliának, Egyiptomnak és Líbia Cirene körüli részének lakói, a Rómából való zarándokok, zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten nagy tetteit.
 (Apostolok cselekedetei 1,1-11)
 
Az apostolok feje fölött megjelenő lángnyelvek azt mutatják, hogy mindenki, személy szerint részesült a Szentlélek ajándékaiban. A mi fejünk felett nem mutatkoznak lángnyelvek pünkösd ünnepén. Akkor mi, az apostolok hitének örökösei, a XXI. század keresztényei, nem részesülhetünk személy szerint a Szentlélek ajándékaiban?
 
Nyugtassanak meg minket Szent Pál szavai: „Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, hisz mi még azt sem tudjuk, hogy hogyan kell helyesen imádkozni.” (Rom.8, 22-27)
 
Már az is nagy kegyelem, hogy kitartva Jézus követésében egy napon ráébredünk, hogy mi is a mi igazi gyöngeségünk. Első látásra ez nem nyilvánvaló. Túl közel élünk önző önmagunkhoz. Nagy a kísértés, és legtöbbünk életében jókora bukáshoz vezet, hogy mást, nevezetesen természetünk fogyatékosságait, bűnös hajlamainkat tartjuk a legnagyobb gyöngeségnek. Óhatatlanul felülértékeljük ösztöneinket.
 
Csak a Krisztus-követés keskeny ösvényén botladozva járva, magunkat bizonyos távolságból tekintve vesszük észre, hogy nem tudunk szeretni és nem tudunk imádkozni. És ezzel egy időben arra is rádöbbenünk, hogy semmire sem vágyunk jobban, mint megtanulni úgy szeretni, ahogy Jézus szeretett, úgy imádkozni, ahogy Jézus imádkozott.
Nem meghatározott imádságok elmondásáról van szó, hanem arról, ahonnan minden imádságunknak és jócselekedetünknek forrásoznia kell. Imádságunk és szeretetünk egyetlen közös forrásból táplálkozik: a Szentlélekből, aki az élő hit forrása bennünk, s akit az Úr Jézus megígért a benne hívőknek, mint bensejükből feltörő folyamot. Sajnos, legtöbben évtizedeket pazarlunk minderre, és csak bőséges élettapasztalat után nyílik meg a szemünk, és gyöngeségünk tapasztalata lesújt bennünket. Olyannyira, hogy senki emberfia megvigasztalni nem is tud. Csak el nem merüljünk a reménytelenségben! Csak el ne hagyjuk őrhelyünket! Csak vissza ne forduljunk az útról, mondván: lehetetlenre vállalkoztam, amikor keresztény lettem!
 
Vigasztaljon meg a tudat:
„Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, mert még azt sem tudjuk, hogyan kell imádkoznunk.” (Rom. 8.26 a). A Szentlélek megtanít minket imádkozni, ő teremti meg a légkört az örök Ige befogadására. Az imádságban ugyanis nem Istent tájékoztatjuk testi-lelki szükségleteinkről, hanem saját benső világunkat tesszük alkalmassá a kegyelmi segítsége befogadására. A Szentlélek adja ajkunkra a szavakat, s az ima így több mint csupán görcsös emberi erőfeszítés.

 
Van értelme a várakozásnak és szenvedésnek. Hiszen eljön a Vigasztaló, sőt már el is jött. Ő ütötte az ember szívén a sebet, és ő is akarja meggyógyítani. Nem veszed észre, hogy ez a kijózanító, sőt, ez a kétségbeejtő szembesülés önmagad tehetetlenségével, és ez a reménytelennek látszó epekedés, gyermeki sóvárgás Isten után az Ő műve benned?
 
Várjuk csak a Lelket! Ő kezd gyógyítani, és életünk legnagyobb gyöngeségét orvosolja. Nem külsőleg tesz velünk csodát, hanem még bőségesebben részesít életének, szeretetének titkából. A lelkünkön sebet ejtő fölismerést, hogy sokkal gyöngébb, rosszabb és tehetetlenebb vagyok, mint gondoltam, azzal a kegyelmi tapasztalattal gyógyítja, hogy Isten sokkal, de sokkal jobban szeret, mint azt valaha képzeltem. Ez fogja fölszakítani szívünkben a viszontszeretet és az imádság forrásait. Rádöbbent arra, hogy magamban bízva ugyan csak nyomorult levegőverdesésre vagyok képes, de imádságban rábízva magam a gondviselő Isten irgalmára és Jézus Krisztusban megnyilvánuló kegyelmére, minden jóra alkalmas vagyok, amelyre meghívott. Ez adja keresztény öntudatomnak szilárd alapját.
 
Fogadjuk meg Szent Pál figyelmeztetését:
„A Lélek szerint éljetek!”  (Gal 5,16)
„A Lelket ki ne oltsátok!” (1Tessz 5,19)

 
 
P. Reisz Pál, a sümegi ferences kolostor házfőnöke
 
 
Képen: A Szentlélek eljövetele (oltárkép - Csíkszereda)