A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

Levelezési cím: 1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu
1%"/

Megjelent munkatársunk, Kovács Attila harmadik kötete: Az idők szava.
Glosszák, jegyzetek, publicisztikák, elemzések. Rendelés és információ: azidokszava@gmail.com





P. Barsi Balázs OFM: Nyugat-Európa visszatért ókori bálványaihoz, a mammonhoz

A Szentlélek legnagyobb vigasztalása a mai napon, hogy nagy erővel bizonyítja : végtelen isteni szeretettel van irántunk. Figyeljétek meg, könnyebb elhinni azt, hogy Isten végtelenül hatalmas, mint azt, hogy végtelenül szeret minket. Hogy lehet az, hogy egy Istennek én fontos vagyok? Azt hiszem, hogy itt dől el a hit kérdése, s Nyugat -Európa ettől ma megrémül. Nem hiszi el, s ezért menekül vissza ókori bálványaihoz: a kicsapongáshoz, a mammonhoz, a személytelen istenekhez, a lélekvándorláshoz, az ősi nagy panteista valláshoz, ahol minden feloldódik.
 
Testvéreim, ezt az egyetlen igazi örömhírt nagyon nehéz elhinni! Nem tudjuk komolyan venni, hogy Istennek végtelenül fontosak vagyunk. Most kezdem érteni Szent Bernátot, aki a szeretet fokozatairól beszél: Az első a bűnös önszeretet, amikor valaki önmagát szereti, saját magáért. A következő fok, amikor az ember azért szereti Istent, mert hasznos neki, mert jó dolgokat kap tőle. Ennél magasabban helyezkedik el, aki szereti Istent Istenért. Milyen magas fok! „Hálát adunk neked nagy dicsőségedért.” Azt várná az ember, hogy ez a szeretet csúcsa, de Szent Bernát szerint van még egy magasabb fok: amikor valaki önmagát kezdi szeretni Isten miatt.
 
„Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya, – írja az öreg Szent János, aki látta meghalni Krisztust, az Isten Fiát. – Isten gyermekeinek hívnak bennünket és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert őt sem ismeri. Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Isten szeretete abban nyilvánul meg bennünk, hogy Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk. A szeretetnek nem az a lényege, hogy mi szeretjük Istent, hanem, hogy ő szeret minket.” Ha nem tudjuk elfogadni, ha utáljuk magunkat, bizonyos szempontból a legnagyobb bűnt követjük el! Pünkösdkor el lehet és el kell hinnem, hogy Istennek végtelenül fontos vagyok.
 
A Szentlélekisten nemcsak azt mutatja meg nekünk, hogy Isten szeret minket, hanem megadja a képességet, hogy mi is viszontszeressük őt. Már a természetes embernek is megadja valamiképpen a szeretetre való képességet, de az ilyen szeretetben mindig van valami kudarc.
 
Pünkösdkor eljön a Szentlélek, a bérmáláskor a szívünkbe költözik; érdekes, éppen abba a mélységbe, ahová a nagy pszichológus, Jung leszállt kutatásaival. Leásott egészen a kollektív tudattalanig, ahonnét ősképek törnek föl álmunkban és megállapítja: „Vocatus atque non vocatus Deus aderit.” (Akár hívják, akár nem, Isten megjelenik a lélekben.) De a Szentlélek még mélyebbre szállt le, mint a kollektív tudattalan. Azoknak a rettenetes erőknek a forrásaiba szállt le, melyek bennünk messze az értelem alatt működnek, s amelyek képessé tesznek minket, hogy viszontszeressük Istent. Olyan alázatos a Szentlélekisten, hogy odaadta magát, egy képességünkké, egy szervünkké vált, amellyel szeretni tudjuk az Istent. A Szentlélek még tovább megy a vigasztalásban és azzal is megvigasztal minket (és ez a végső vigasztalás), hogy isteni életéből részesedünk és „a jövendőt hirdeti nekünk”.
 
Jézus szól arról az Evangéliumban, hogy a Szentlélek eszünkbe juttatja mindazt, amit ő mondott. Nem újat mond, hanem azt mélyíti el, amit Jézus egyszer elmondott a földön. Az Egyház egész történelme szükséges az utolsó napig, hogy megértsük Jézus szavait. Szerintem még sokat nem értünk. Kétezer év múlva többet fognak megérteni. A házasság szentségét például alig tartjuk szentségnek. Nem értjük, mi abban a szentség? Kell ehhez még párezer év. Ahhoz is legalább ezer év kellett, hogy az Oltáriszentség előtt letérdeljen a keresztény, pedig tudta, hogy Krisztus van jelen benne. Az Úr kijelentéseit is alig fogtuk fel. Minden szent imája, elmélkedése, a bűnnel való gigantikus küzdelme, az összes hittudósnak, lángelmének az Isten titkaiban való elmerülése kell ahhoz, hogy a Lélek eszünkbe juttassa, feltárja azt, amit Krisztus mondott, mert Krisztus szavai végtelen mélységeket hordoznak.
 
Arról meglehetősen keveset szoktunk beszélni, mit is jelent az, hogy a Szentlélek a jövendőt hirdeti. Hogyan történik ez? Leírhatatlan módon. Nagy elkeseredés közepette, halálos agóniád belső sötétségében egyszerre csak elárad valami végtelenül vigasztaló, szelíd világosság. Nagyon nehéz arról beszélni, ami nem szavakban történik. De figyeljünk rá! A Szentlélek bennünk hirdeti a jövendőt. Ennek átadhatjuk magunkat, ezek nem csalóka hangok, hanem az eljövendő világ lelkünkbe betörő szelíd fényei, hangjai. Az Úr Jézus Ígéri: „Aki hisz bennem, annak a szívéből az élő víz forrásai fakadnak”.
 
Antiochiai Szent Ignácot kivégezni viszik Rómába és kéri a híveket, nehogy közbejárjanak érte és nehogy kiszabadítsák. – Kell, hogy a vadállatok fogai tiszta búzává őröljenek engem – írja. Ez az igazi pap, akinek még legszemélyesebb gondolata is a szentmiséből, a misézésből szövődik össze. Ostyává kell lennem; de lelkem mélyén már hallom az élő vizek zúgását és hogy hív a Lélek.
 
(Részlet Barsi Balázs ferences hitszónok Ádventtől Pünkösdig c. könyvéből)